2014. június 8., vasárnap

Almapektin készítése


Eszembe jutott, hamarosan el kezd nőni az alma, és észbe sem kapunk, máris itt lesz az első szezon befőzni való. A legelső, amire gondoltam, hogy az idén nem hagyom ki a pektin készítését. Rengeteg időt és pénzt meg lehet takarítani az alma pektin készítésével.
Tavaly a nyulaink már szinte almamérgezést kaptak, annyi almát ettek. Igaz, nem tiltakoztak, de én tudom, hogy már a pokolba kívántak bennünket a sok-sok savanyú gyümölccsel együtt.
Most ez másként lesz. Mivel komoly dolgok vannak alakulóban, rengeteg pektinre lesz szükségem.
Mert mi is az az almapektin?
Az almapektin egy folyékony kivonat, amit forralással készítünk, friss vagy fagyasztott almából, vagy annak a héjából, magházából. A legtöbb pektint a zöld éretlen alma tartalmazza. Annak is leginkább a héj alatti és a magházat körülvevő része. Ezt leginkább a vízben történő főzéssel nyerhetjük ki.
Az almahéjat és magházat év közben is összegyűjthetjük, és lefagyasztva felhasználásig tárolhatjuk. Ezzel is pénzt takaríthatunk meg, hiszen akár egész télen összegyűjthetünk egy akkora adagot, amivel sok üveg lekvárnak valót sűríthetünk be.
És most az elkészítése:
Érdemesebb nagyobb mennyiséget készíteni. 2-3 kg alma darabokra vágva, természetesen előtt tisztára mossuk, hogy ne legyen piszkos, esetleg sáros. Hagyjuk lecsepegni, megszáradni. Csak a hibás részeket vágjuk ki, akár az almaecet készítésekor.
Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, és az almát puhára főzzük benne.
Amikor az alma megpuhult, egy tüllel, vagy vászonnal kibélelt szűrőbe szedjük és kipréseljük belőle a pektint. Persze megtehetjük, hogy hagyjuk, hogy kicsepegjen. Egy éjjel alatt kicsepeg.
A ruhát, amit a szűrőbe teszünk, forró vízzel fertőtlenítsük.
A pektint felforraljuk, és addig főzzük, amíg a zselépróbát elvégezve az lehűtve megdermed. Ekkor forrón üvegekbe töltjük, lezárjuk és 5 percre fejre fordítjuk az üveget, ezáltal a benne lévő levegő is csirátlanítva lesz, és kihűlés után mehet a kamrába. De dunsztolással is tartósíthatjuk a pektint. Forrástól számított 30 percet forraljuk, és az edényben hagyjuk kihűlni.
A maradék pépből készíthetünk almalekvárt cukor hozzáadásával, vagy egyéb gyümölccsel ízesíthetjük.
Használata pedig kb 2 kg gyümölcsvelőhöz 3 dl almapektint használjunk. Az almapektin íze nem fogja befolyásolni a lekvárunk ízét.
A képen a tavalyi almáinkból egy látható. Na ilyeneket képzeljetek
el, kb 3-2 mázsát.





13 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Zsóka! Jó a recept! Tetszik, hogy tartósítómentes!!
Milyen fajta az almátok? Nagyon egészségesnek látom. Permetezitek, vagy ilyen ellenálló?

Zsóka írta...

Az almafa egy régi kedvelt fajta a Fontos alma. Szép nagyokat terem, olyan kb 40-50 dkg körülieket, innen ered a neve is. És igen ez annyira ellenálló fajta, hogy csak nagyon kevés a férges közöttük. Nem permetezünk, komposztálunk.

Unknown írta...

Es Te is fogyasra hasznalod vagy valami masra is jo?

Unknown írta...

Es Te is fogyasra hasznalod vagy valami masra is jo?

Unknown írta...

Te is fogyasra hasznalod, vagy valami masra is jo¿

Unknown írta...

Es Te is fogyasra hasznalod vagy valami masra is jo?

Juhász Ági írta...

Kedves Zsóka!
Nekünk is van ilyen fánk. Egészséges a fa, minden évben virágzik és már 6 éve csak 5-6 alma marad meg rajta. Mit csinálsz, hogy így terem? Vagy mi mit csinálunk rosszul?
Juhász Ági

Zsóka írta...

Semmi különöset nem csinálunk a fával, a férjem metszi, és évente lemosó permetezést végez. Mást nem igényel.

Zsóka írta...

Lekvárok készítéséhez használom

Unknown írta...

Kedves Zsóka! Kezdő vagyok nagyon. Elég sok golden almánk megmaradt és már megfonnyadt a héja nem eszi senki.Sajnálom kidobni. A kérdésem, hogy lehet-e belőle alma pektint készíteni? És ha igen akkor milyen arányban kell használni majd a lekvár készítésekor? Üdv. Marika

Unknown írta...

Szia!Köszi a receptet!
Ebből a almapektinből mennyit ajánlott fogyasztani naponta méregtelenítéshez vagy fogyáshoz? M.

Unknown írta...

Marica

Zsóka írta...

Szia! Nem tudom, hogy mennyit kell fogyasztani fogyáshoz, vagy méregtelenítéshez, én ugyanis csak lekvárok sűrítéséhez használom. De bizonyára vannak erről cikkek az interneten.

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...