A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kekszek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kekszek. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. február 16., csütörtök
Warsói csók
Finom töltött mázas sütit készítettünk Alexával a farsangra. Hasonlót régen Lengyel barátainknál ettünk.
Sütiverseny is lesz, azon szeretne részt venni. Igen egyszerű omlós tészta alapot készítettünk, arra tojásos cukormázat tettünk. A tölteléke főzött vajas krém, majd őrölt dióba (dejóba) forgattuk az oldalait.
Hozzávalók:
30 dkg liszt
3 tojás sárgája
25 dkg vaj vagy margarin
Máz:
1 tojás
12 dkg porcukor
Krém:
15 g keményítő
15 g liszt
2,5 dl tej
2 evőkanál cukor
12,5 dkg vaj
oldalára őrölt dió, mandula, vagy kókuszreszelék
Robotgéppel összeállítjuk a tésztát. Pár tekerés és kész. Fóliába tesszük és hűtőbe rakjuk.
Megfőzzük a krémet. A keményítőt és a lisztet csomómentesre keverjük a fele mennyiségű tejjel. A másik felét felforraljuk a cukorral. A lisztes keverékbe öntjük és sűrűre főzzük. Fóliát teszünk rá, hogy ne bőrösödjön és hideg helyen kihűtjük.
Amíg a krém hűl, kisütjük a sütiket. A tésztát 4 mm vastagra nyújtjuk, és közepes pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Egy tojást habosra keverünk 12 dkg porcukorral, és minden lapka tetejét megkenjük ezzel a mázzal. 180 fokra előmelegített sütőben kb 10 perc alatt megsütjük.
Hagyjuk kihűlni.
A krémet befejezzük addig amíg a süti hűl. A lágy vajat hozzákavarjuk a pudingos alaphoz, és ezzel két lapot összeragasztunk. Az oldalát is megkenjük, és megforgatjuk darált dióban, vagy kókusz reszelékben.
2016. február 29., hétfő
Kókuszcsók- maradék tojásfehérje felhasználása
A maradék tojásfehérjéket a fagyasztóban gyűjtöm. Vannak szilikonos muffin formáim, amibe egy tojásfehérjét teszek, és lefagyasztom, amikor megfagy kifordítom a formából, és műanyag zacskóban gyűjtöm. Így nem kell méricskélni, csak annyit kivenni annyit, amennyire szükségünk van.
Most kókuszcsókot készítettem 3 tojásfehérjéből.
Hozzávalók:
3 tojásfehérje
10 dkg cukor
10 dkg kókuszreszelék
4,5 dkg vaj
csipet só
Egy sütőlapot béleljünk ki szilikonos sütőpapírral, vagy a sütőpapírt vajazzuk be. Tegyük félre.
A cukrot és a tojásfehérjét alaposan kavarjuk össze egy csipet sóval. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket, majd az olvasztott vajat. Tegyük félre legalább 15-20 percre, de akár egy-két napig is állhat a hűtőben sütésig. Amikor a kókusz jól beitta a tojásfehérjét, és a vaj is láthatóan megkötött, vagyis jól besűrűsödött a massza, keverjük át, és egy-egy kiskanálnyit tegyünk a tepsibe megfelelő távolságot hagyva közöttük.
150 fokosra előmelegített sütőben sütjük 20-25 percig, vagy amíg elkezd a széle barnulni.
A tepsiben hagyjuk kihűlni. Halványan porcukrozzuk, és tálalható.
Készíthetjük ropogósra is, de akkor a kiskanálnyi masszát vékonyra nyomkodjuk, és 10-15 percig sütjük. Amikor a széle kezd pirulni kivesszük a sütőből, és hagyjuk a tepsiben kihűlni.
Ízletes és könnyen elkészíthető csemege.
2015. december 11., péntek
Citromos madleine avagy kagylócska
Mióta töröm a fejem, hogy készíteni kellene egy kis madleine sütit, olyan szép kis kagyló alakú piskóta szerű finomságot.
Most, ahogy bújom a szakácskönyveket, jó régiek, még 1956-ból valók, mindent leírnak a készítés csínjáról, egy kicsit megemelte az önbizalmamat, de persze gondolhattam volna, hogy nem olyan egyszerű dolog, mint amilyen könnyen le lehet írni.
Az elkészítési módot követve, nem találtam elég sűrűnek a tésztát, de azt gondolva, hogy ennek ilyennek kell lennie, hagytam, bár ne tettem volna. Nagy része kifolyt a formából, és szétterült a tepsiben. Valamit legközelebbre kitalálok, mert lesz legközelebb, hiszen az íze fantasztikus.
Hozzávalók:
2 egész nagy tojás
10 dkg cukor
1 vanília kikapart magjai
1/2 citrom reszelt héja
1/2 citrom kicsavart leve
csipet só
10 dkg liszt
10 dkg lágy vaj
A tojásokat a cukorral és a kikapart vanília magjaival habosra, fehérre keverünk. Hozzáadjuk a citromhéjat, és a citromlét, egy csipet sót keverünk bele, majd a lágy vajat.
A könyv itt azt írja, hogy olvasszuk fel a vajat, majd hagyjuk alaposan kihűlni, amikor kezd ismét összeállni akkor a jó. Nekem nem akkor lett jó, szerintem attól lett nagyon híg a tésztám. Szerintem legközelebb, csak szoba hőmérsékletűnek hagyom.
Ezután adjuk hozzá az átszitált lisztet. Talán meg kellett volna emelni 5 dkg-al a liszt mennyiséget, de az is lehet, hogy legközelebb egyenlő mennyiségben adom a lisztet és a vajat a tésztához. Vagyis lemérem a tojás súlyát, és ugyan annyi lesz a liszt és a vaj mennyisége is.
Tehát aki azt gondolja, hogy ez egy egyszerű süti, téved. Ez is olyan mint a többi finomság, ki kell tapasztalni.
A formákat jó alaposan kenjük ki vajjal, szórjuk meg liszttel, és minden formába kb fél evőkanál masszát teszünk. Olyan 2/3 részéig rakjuk.
A sütőt 200 fokosra előmelegítjük, és a kagylócskákat egy tepsire téve, a forró sütőbe tesszük. Ott 8-10 perc alatt megsütjük. Akkor jó, amikor a széle kezd színt kapni.
Ekkor kivesszük őket, és hagyjuk kicsit pihenni. Óvatosan kivesszük a formából, és porcukorral enyhén megszórva tálaljuk.
Ne hagyjuk teljesen kihűlni, mert akkor morzsálódik, törik. Viszont legyünk nagyon óvatosak a forró formákkal, nehogy megégessük a kezünket. Nekem sikerült kicsit odakozmálni az ujjamat, de a propoliszkrém mint mindig most is segített.
Jó szórakozást, és sok sikert az elkészítéshez!
2015. március 9., hétfő
Magos, teljes kiőrlésű keksz
Egy kis egészséges rágcsálnivaló. Természetesen mértékkel fogyasztva.
Hozzávalók
230 g teljes kiőrlésű liszt
115 g búzadara
¾ teáskanál adalékmentes só
55 g szezámmag
55 g lenmag
55 g tökmag –
durvára vágva
210 ml víz
1 evőkanál folyékony méz
3 és fél evőkanál növényi olaj , plusz a
tepsi olajozásához
őrölt magok, vagy fűszerek, ha tovább ízesítenénk.
Elkészítés:
Egy nagy tálban keverjük össze a teljes kiőrlésű lisztet,
búzadarát és a sót. Adjuk hozzá a szezámmagot, lenmagot és a tökmagot.
Külön tálban, habverővel összekeverjük a vizet, a
mézet és az olajat.
Adjuk hozzá a száraz hozzávalókat és keverjük össze egy
közepesen kemény tésztát kapunk.
Összegyúrjuk kb öt percig. Lefedve 20 percig pihentetjük.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra és készítsünk elő 2-3
tepsit. Olajozzuk be, vagy béleljük ki szilikonos sütőpapírral.
Olajozott munkafelületen nyújtsuk ki a tésztát 3 mm
vastagra.
Vonalzó segítségével és egy éles késsel, vagy pizza vágóval,
vágjunk belőle 5x15 cm-es téglalapformát.
Helyezzük az előkészített tepsikre,
közel egymáshoz, de ne érjenek össze.
Permetezzük le a kekszet vízzel. Ha a tetejét is meg
akarjuk szórni magokkal, ilyenkor lehet.
Süssük 15-18 percig.
Kapcsoljuk ki a sütőt, azután
nyissuk ki a sütőajtót 30 másodpercre, majd ismét csukjuk be.
Hagyjuk még
10-15 percig a sütőben száradni.
Tegyük át egy rácsra hűlni.
2014. szeptember 23., kedd
Darált keksz
A gépem egy UNOLD 68801-es csodamasina. Hat féle tészta készítésére alkalmas, persze tovább bővíthető egy kis leleménnyel, valamint keksz nyomó fejjel is rendelkezik.
Nagyon megfelelő egy család étkeztetéséhez, hiszen az alapanyagok belerakása után rövid időn belül kész a gyúrt tészta.
De én most a másik funkciót a keksz kinyomót használtam. Még este elkészítettem a tésztát a következő hozzávalókból.
25 dkg margarin
25 dkg cukor
4 tojás
2 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
70 dkg liszt
A margarint habosra kavarjuk a cukorral, és a vaníliás cukorral. Ezután minden tojással külön-külön eldolgozzuk, hozzáadjuk a citromhéjat, majd belekavarjuk a sütőporral összeszitált lisztet.
Amikor összeállt, becsomagoljuk egy műanyag zacskóba, és másnapig a hűtőbe tesszük. Legyen jó kemény a tészta, hiszen akkor formázható szépen.
Elkészíthetjük egy húsdarálóra szerelhető formázóval, vagy egy olyan kis elektromos tésztagéppel, amilyet én is használtam.
Formázás után sütőpapírral bélelt, vagy enyhén vajazott tepsibe rakjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük.
Még melegen megszórjuk porcukorban.
Sütis dobozban, vagy egy lefedhető edényben sokáig friss marad.
2014. szeptember 1., hétfő
Régi-módi vaníliás keksz
Szeretem a békebeli kekszeket, egy pohár teával, a kezemben a keksszel, csak bámulok ki az ablakon, és merengek, vajon mennyi eső eshet még úgy a földekre, hogy ne jöjjön el az özönvíz. Forgatom, nézem rajta a porcukor bevonatot, és arra gondolok, gyerekként mennyire szerettem amikor a cukor felröppent harapáskor, és még az orrom is csupa fehér lett. Persze nevettünk rajta, ittunk hozzá kakaót, mert akkor még nem forrócsokinak hívták, csak egyszerűen kakaónak. Mama főzte hozzá a kakaóporból, cukorból, és vízből a szirupot, és igazi tejbe öntötte, összeforralta, és már merte is a kis merőkanállal. Mindig került a tetejére csodás tejszínhab, hiszen mi voltunk neki a minden.
Kapjunk gyorsan észbe, és írjuk le a receptet.
Ez a nosztalgia egyre inkább a hatalmába kerít. Mitől lehet ez?
Mama receptje szerint a hozzávalók:
20 dkg vaj (vagy margarin)
25 dkg liszt
10 dkg porcukor
1 tojás fehérje
1 vaníliás cukor
1 csipet só
Elkészítése:
Krémesre keverjük a lágy vajat a cukorral, a csipet sóval, a vaníliás cukorral, és a tojásfehérjével.
Hozzáadjuk a lisztet, és simára keverjük. Egy csillagcsöves habzsákba töltjük, és W vagy S formákat nyomunk egy tepsibe. Lehetőség szerint tegyünk bele sütőpapírt, de mivel vajas tészta, könnyen elválik a tepsitől.
Közepesen forró 180 fokra előmelegített sütőben 12 percig sütjük. Figyeljünk rá, mert amikor a széle kezd színt kapni, akkor van készen.
Hagyjuk a tepsiben kihűlni, majd vaníliás porcukorral meghintve kínáljuk.
2014. július 2., szerda
Sajtos kréker
Igazán egyszerű ezt a sajtos ropogtatni valót
elkészíteni. Gyorsan összeállítani a hozzávalókat és a délutáni tea mellé
kellemes ropogtatni valót kínálhatunk.
Mi édesanyámékat várjuk kora délutánra, és mivel tudom,
hogy édességet nem szívesen fogyaszt, olyan rágcsálni valót kell készíteni,
amire a gyerekek is nyugodtan rájárhatnak.
15 dkg reszelt sajt,
10 dkg vaj vagy margarin,
1/2 tk só,
20 dkg liszt,
ha van egy kis parmezán sajt, úgy 4 dkg körüli, ha nincs
akkor sincs semmi gond.
Összegyúrom gyorsan, hogy a vaj ne olvadjon, majd beteszem
egy zacskóban a hűtőbe 30 percre, azután vékonyra nyújtom, és szaggatom. Apró
falatnyi szaggatókat használunk erre a célra, hiszen akkor lesz finom ropogós.
180 fokon 15 perc alatt megsütöm.
Én még szoktam egy kis sót, és fokhagymaport, valamint
cayenne borsot összedarálni nagyon finomra, és amikor kiveszem a sütőből, azzal
meghintem, összerázom. De nagyon apróra őrölt zöld fűszeres sóval is beszórhatjuk.
Külön ízt ad neki, de természetesen ez ízlés kérdése.
2014. május 29., csütörtök
Levendulás keksz
A levendula egyik kedvencem. Alig tudtam a kertemben megtartani, csak hosszas évek után maradt meg egy tő a leggyengébb talajon. Később tudtam meg, hogy a levendula éppen azt szereti, ha sovány szélsőséges helyen van. Már egészen szép kis bokorrá növekedett, legnagyobb örömömre. Minden évben leszedem a virágot, és felhasználom. Hol szappan készítésre, hol csak a molyok elleni zacskók töltésére, de most egy levendulás keksz készítésére.
Nagyon kellemes illat, de persze csak módjával, hiszen ha túlzásba visszük az ellenkezőjére is fordulhat, kellemetlen szappanszagú lehet a sütink.
350 g liszt
(fele teljes kiőrlésű liszt fele sima fehér)
150 g
porcukor
1/3
teáskanál sütőpor
1 tojás
sárgája
2 citrom
héja
180 g vaj
levendula
bimbó (2-3 teáskanál)
szükség
szerint citromlé
cukor a tetejére
cukor a tetejére
A legjobb
eredmény eléréséért lehetőleg robotgépben, vagy nagyon gyorsan dolgozzunk, hogy
a kezünk melegétől ne olvadjon meg a vaj, és a sütemény omlós maradjon. Nagyobb,
erősebb villával is kiválóan meg lehet csinálni.
A levendula
virágot egy mozsárban némi cukorral szétdörzsölünk, hogy illatosabb, ízletesebb
legyen.
Keverjük
össze a lisztet, a sütőport, a porcukrot a citromhéjjal, és a levendulával.
Ezután
dolgozzuk bele a hideg vajat, a tojássárgáját, és annyi frissen facsart
citromlevet, hogy összeálljon a tésztánk.
Enyhén lisztezett deszkán formázzuk,
és tegyük műanyagzacskóba, majd a hűtőbe legalább egy órára.
A hűtött
tésztát 0,5 cm vastagra nyújtjuk, majd egy keksz kiszúróval vágjuk ki a tésztát.
Tegyük egy cukorral töltött tányérkára a sütit, hogy a cukor rátapadjon, és
helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe. Hagyjuk kicsit pihenni, majd 175 fokosra
előmelegített sütőben 12-15 perc alatt süssük világosra.
Akkor jó,
amikor a széle kezd kicsit barnulni.
2014. március 4., kedd
Legegyszerűbb apró sütemény
Tényleg a legegyszerűbb, mégis talán az egyik legízletesebb aprósütemény receptjét adom most közre.
Évek óta készítem, és eddig mindig tökéletesen sikerült. A legjobb az egészben, hogy pillanatok alatt összeállítható.
1 csésze = 250 ml
3 csésze liszt
2 teáskanál sütőpor
1 csésze cukor
25 dkg vaj vagy margarin
1 egész tojás
1 csomag vaníliás cukor
pár csepp mandula kivonat
1 csipet só
A lisztet szitáljuk össze a sütőporral, adjuk hozzá a csipet sót, majd tegyük félre.
A vajat a cukorral és a vaníliával keverjük habosra, adjuk hozzá a tojást, azzal is keverjük tovább, egyneművé, majd apránként adagoljuk hozzá a lisztet. Néhány csepp mandula kivonattal ízesíthetjük.
Fóliába csomagoljuk, és egy órára a hűtőben pihentetjük.
Enyhén lisztes deszkán 5-6 mm vastagságúra kinyújtjuk, majd kiszaggatjuk. Papírral bélelt sütőlemezre tesszük és hűtőben vagy hideg helyen újra pihentetjük minimum 1-2 órát, de jobb ha egy egész éjszakát a hidegen tud lenni. Ez a titka annak, hogy a süteményünk ne változtassa meg az alakját, ha valamilyen formát nyomunk rá az megmaradjon, mégis könnyű, puha, mégis roppanós aprósütemény kapjunk.
170 fokosra előmelegített sütőben 12-15 percig sütjük. Amint kezdenek a szélei halványbarnává válni azonnal vegyük ki. Hagyjuk a tepsiben hűlni, mert amikor kivesszük még nagyon puha, és deformálódhat. Ha kihűlt vegyük ki. Tovább díszíthetjük, vagy porcukorral megszórhatjuk. De sütés előtt átkenhetjük vizes ecsettel, és megszórhatjuk kristálycukorral, vagy ételszínezékkel színezett cukorral. Készíthetünk hozzá cukorbevonatot, amit tovább díszíthetünk. A tésztát is színezhetjük, ízesíthetjük. A variáció végtelen.
2014. február 10., hétfő
Szerelmes szívek mazsolával-dióval
Bár nem ünnepeljük kimondottan a családban a Valentin napot, - alapvetően nem tartom igazi magyar ünnepnek, -szerintem az egész a pénzről szól. Mivel kiköltekezték magukat az emberek karácsonyra, a kereskedelemnek valamivel rá kellett venni őket, hogy már februárban kezdjék el költeni a pénzüket, hiszen a kereskedőnek is élnie kell valamiből. Gondolom valahogy így alakult ki ez az "ünnep".
A lényeg az egészben mégis az, hogy gondoljunk egymásra, szeressük egymást függetlenül attól, hogy a naptár mit mutat.
Azért nem feledkezem el a családom tagjairól, sütöttem nekik szív alakú kekszet, igazi szerelmes szívet, mert aki megkóstolja, ezt a diétásnak semmiképpen nem mondható finomságot, rögtön szerelmes lesz az ízbe. Abba a harmóniába, amibe belekerült. Hiszem már az első szívecske követeli a másikat, a harmadikat, és máris elvesztjük a fejünket, nem tudjuk mi az elég, még a vacsoráról is lemondanánk, csak hogy még egy szívvel többet falhassunk be. Mi ez ha nem őszinte szerelem.
1 csésze = 250 ml
Hozzávalók:
125 g vaj
1 csésze olaj
2 tojás
5 evőkanál cukor
3,5 - 4 csésze liszt
1 csomag vaníliás cukor Bourbon
1 csomag sütőpor
1 csésze dió
1 csésze mazsola
reszelt citromhéj vagy narancshéj
A lágy vajat egy egész tojással, és egynek a fehérjével, a cukorral, olajjal, és a citrom vagy narancshéjjal, valamint a vaníliás cukorral keverjük simára lehetőleg fakanállal.
3 csésze lisztet keverjük össze a sütőporral, és adjuk hozzá a többi hozzávalóhoz. Puha, de nem ragacsos tésztát kell kapnunk. Ha ragad, adjunk hozzá még lisztet. Legvégül a durvára vágott diót és a mazsolát keverjük hozzá. Nyújtsuk el, és szaggassuk ki olyan formára ahogy tetszik, és rakjuk sütőpapírral bélelt tepsibe. A tojássárgájával kenjük meg, és tegyük 180 fokosra előmelegített sütőbe. Aranybarnára sütjük.
2014. január 30., csütörtök
Zabpehely keksz teljes kiőrlésű liszttel
Az elmúlt időben nagyon sok kekszet készítettem.
Leginkább úgynevezett borzas-kekszeket, amik kanállal vannak formázva, és úgy kerülnek a sütőlemezre.
A zabpehely keksz teljes kiőrlésű búzaliszttel készül, így még inkább az egészségünk szolgálatába tudjuk állítani. Ha már szeretnénk némi nassolni valót magunkhoz venni akkor egy egészséges gabonából, adalékanyagoktól mentes kekszet válasszunk.
A teljes kiőrlésű gabona tartalmazza a teljes magszemet, mely fontos tápanyaga étkezésünknek. Általa rostok is kerülnek szervezetünkbe, nem csak felesleges szénhidrátok. De nem szeretnék belemenni élettani hatásának elemzésébe, hiszen arra vannak megfelelően szakképzett emberek.
Viszont e mellé társul a zabpehely, melyből szintén érdemes ellenőrzött minőségűt beszerezni, hiszen fontos, hogy a teljes zabszem legyen benne, hiszen fontos élelmiszer számunka a zab is. Jusson csak eszünkbe, hogy a versenylovakat is zabbal etetik, hogy a legjobb formájukat hozzák.
Minden ilyen és hasonló sütemény készítésénél igyekezzünk a lehető legjobb minőséget beszerezni, és próbáljuk ezt magyar termékekkel, hiszen a magyar búza nem véletlenül keresett a világpiacon.
Tudom a cukor az már egészen más kérdés. A cukor helyettesítésére nagyon sok termék jelent meg az elmúlt időben, magunk döntsük el melyiket részesítjük előnyben.
Itt említeném meg, sajnos csak egy cukor gyár maradt meg kicsiny hazánkban, pedig akár cukornagyhatalom is lehetnénk.
Ezután térjünk rá a sütemény készítésére.
1 csésze = 250 ml
Hozzávalók:
2 csésze zabpehely
1/2 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. fahéj
1/2 tk só
1 1/2 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt
12,5 dkg vaj
2 evőkanál repce olaj
1 csésze világos barna cukor
1 tojás
6 evőkanál tejföl vagy natúr joghurt
1 vaníliarúd kikapart belseje
Máz:
10 dkg tejkaramella
Keverjük össze a zabpelyhet, a szódabikarbónát, a fahéjat, a sót, és a lisztet, tegyük félre.
Egy másik tálba tegyük a szoba hőmérsékletű vajat, a tejfölt, az olajat, és a cukrot. Adjuk hozzá a tojást, és keverjük addig, amíg egynemű, könnyű és habos nem lesz.
Ekkor keverjük 3 részletben hozzá a lisztes keveréket, addig, amíg minden tökéletesen összekeveredik. Tegyük 30 percre hűtőbe.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és sütőpapírral béleljünk ki két tepsit.
Két kanál segítségével tegyünk egymástól kellő távolságra a masszából formázott gombócokat, majd 12-14 perc alatt süssük őket meg. Akkor van kész, ha a szélei kezdenek aranybarnává válni.
Néhány percig hagyjuk a tepsiben, majd rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
A tejkaramellát olvasszuk meg, én a karácsonyról maradt házi karamellát használtam, és a szorosan egymás mellé helyezett kekszek tetejét csurgassuk át vele.
Hagyjuk teljesen megszilárdulni, és kekszes dobozba tároljuk, ha marad belőle.
Amennyiben elkészítése gondot okoz, vagy nem szeretnél vele bíbelődni, a keksz e-mail-ben megrendelhető
egykanalcukor@gmail.com címen
2013. augusztus 24., szombat
Karamellás pöfeteg
Hozzávalók
1 1/2 csésze sima liszt
1/2 csésze + 2 evőkanál kakaópor
1 1/2 tk sütőpor
1/4 teáskanál só
10 evőkanál sózott vaj, szobahőmérsékletű
1 csésze kristálycukor
1/2 csésze csomagolt világos barna cukor
2 nagy tojás
1 1/2 teáskanál vanília-kivonat
2 tucat karamella, (retrósan stoli)
durva tengeri só
3/4 csésze porcukor
Elkészítés:
Keverjük össze egy tálban a lisztet, a kakaót, a sót, a sütőport, és tegyük félre. Egy másik tálban keverjük habosra a vajat, a cukorral, majd adjuk hozzá a tojásokat egyenként, és közben jó alaposan keverjük ki azzal is. Ezután tegyük bele a vaníliát, valamint a száraz hozzávalókat. Lassan addig keverjük, amíg összeáll. Készítsünk belőle egy cipót. tegyük hűtőbe, hogy kicsit megkeményedjen, mert akkor könnyebben dolgozunk vele.
Ezután készítsünk belőle diónyi golyókat, és mindegyik tetejére tegyünk egy karamellát, arra egy pár durva tengeri sót, és nyomjuk bele, majd gömbölyítsük újra, hogy a tészta mindenhol alaposan fedje a karamellát. Ezután forgassuk vastagon a porcukorba, és tegyük papírral bélelt tepsibe, és 180 fokosra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt süssük meg. A tepsiben hagyjuk legalább 5 percig hűlni, mielőtt rácsra tennénk további hűlésre.
A legjobb, amikor még langyos benne a karamella, de légmentesen záródó üvegben hosszabb ideig eltartható.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Nosztalgia krémes
Maradjunk még mindig a tojásfehérje felhasznalásánál. Süssünk-Nosztalgia krémest egyszerűen és gyorsan Hozzávalók 3 csomag leveles tészta...

-
Nagyon motiváltnak érzem magam, hogy elfeledjen a bolti élesztőt és társait, hogy kovásszal tudjam elkészíteni a kelt tésztákat. Az élesztő ...
-
A füge egy olyan gyümölcs, ami valójában most kezdi élni a népszerűségét. Egyre több kertben helyet kap, és bár adogat a gyümölc...