A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészták. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészták. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 4., szerda

Spenótos bazsalikomos tészta











Nagyon régen készítettem frissen kifőtt tésztát. Leginkább vettem egy csomaggal, és azt használtam. De ma már kénytelen voltam egy adaggal készíteni, mert az igazság az, hogy a bolti nagyon messze van a házitól.



Egy spenótos bazsalikomos tészta, sült paradicsom karikákkal és darabokra tépett sült csirkecomb darabokkal, megszórva reszelt parmezánnal.
Igazi ízbomba. Nem mellékesen talán egészségesebb is :) persze lehet, hogy csak gondolom :)



A recept a következő:

1 zacskó bébi spenót
1 nagy csokor friss bazsalikom
1 nagy tojás
1 evőkanál víz
kb 30dkg durumliszt



Egy késes aprítóba teszem a tojást, a vizet, és a zöldeket. Pürésítem, majd a liszttel eldolgozom. Viszonylag kemény tésztát készítünk. Ha  kevés a liszt tenni  kell még bele.




Majd cipót formálunk, és letakarva fél órát állni hagyjuk.





Ezután vékonyra nyújtjuk, és metéltre vágjuk. Kicsit hagyjuk szikkadni, azután bő sós forrásban lévő vízben kifőzzük.






Leszűrjük, lecsepegtetjük, kicsit sózzuk, frissen őrölt borssal megszórjuk és két kanál olíva olajjal összekeverjük.






Reszelt parmezánnal kínálva is tökéletes fogás.





Viszont tovább fokozhatjuk sült csirkecomb filével, amit falatokra tépkedve adunk a tésztához, és hogy az ízeket egy kis savassal is kiegészítsük, karikára vágott hirtelen átsütött (a hús zsírjában sült) paradicsomot adunk még hozzá.






Jó étvágyat kívánok!




Joghurtos citrom torta


Így nyáron még ha nincs is kánikula, kedvencem a joghurthabos torta. 🍰
















Tudjátok, joghurt, tejszínhab, némi cukor és zselésítő anyag agar-agar, vagy zselatin. 
Valamilyen finom gyümölcs, 🍒🍓🍑🍌🍉🍇amivel ízesítjük. Van amikor hozzákeverjük a már pürésített gyümölcsöt, vagy éppen darabokban tesszük bele. 
A tetejére tortazselét, vagy gyümölcskocsonyát teszünk, amit az adott gyümölcs darabjaival ízesítünk. 
Jelen esetben kicsit eltértem a megszokottól.





Most is 20 dkg omlós kekszet aprítóban finommá daráltam, és hozzáadtam 8 dkg olvasztott vajat, és egy 🍋 reszelt héját. Ezt egy tortaforma aljára lapogattam, és betettem a hűtőbe fél órára.
Közben felvertem fél liter tejszínt kemény habbá 🍚 és félretettem.





4 dl sűrű joghurtot felmelegítettem 3 evőkanál cukorral 2 kis csomag zselatinnal, 1 vaníliás cukorral, 1 🍋 reszelt héjával, és levével.
A tejszínhabot elkevertem a joghurttal, és a már kihűlt keksz alapra tettem.
Ment vissza a hűtőbe, jó 3-4 órára.


Ekkor 2 🍋 kifiléztem, kicsavartam a levét ami a hártyák között maradt.
Cukorral és némi vízzel feltettem főni. Amikor szinte elolvadt a filék rostanyaga, már-már láthatatlanná vált, leszűrtem. 1 vaníliás pudingport elkevertem vele, készre főztem, és a joghurthabos krém tetejére tettem. 🍰





Lehet, hogy kicsit várni kellett volna, 🤔 de sajnos mindig is türelmetlen voltam, így kicsit megolvadt a krém, át-át húzott a pudingos részen, de szerintem senkit nem fog zavarni.
Most visszatettem a hűtőbe pár órára, 🕠 hogy teljesen megkössön.


Holnap kóstolás 









2018. január 21., vasárnap

Halrudacskák házilag - burgonya csipsszel





Szeretem a halat  , főleg a tengeri halat. Viszont a gyerekek csak a halrudacskákat, gondolom tele van glutamáttal (E631), és ettől mint tudjuk minden nagyon finom.
Azért tennék egy kísérletet rá, Lexi mennyire fogadja el a házilag készített halrudacskákat, ami ugye csak hal és panír hozzávalókból áll.
Mellé egy kis burgonya csipsz, ami szintén csak burgonyából készül, semmi keményítő, semmi ízfokozó, és csak kevés konyhasóval (ha szükséges) meghintve. Sőt még a majonéz is saját készítésű, friss tyúktojásból, és tényleg csak kapirgáló tyúk tojásból. 

Hozzávalók:

60 dkg tőkehal filé
2 tojás
3 kanál liszt
15 dkg zsemlemorzsa

olaj a sütéshez

A halat hagyjuk felengedni, és alaposan lecsepegni. Sőt még a rajta maradt vizet is itassuk fel papírtörlővel. Vágjuk halrudacska nagyságúra, enyhén sózzuk meg, és hagyjuk fél órát állni.
Ezután lisztbe, tojásba, és morzsába mártva panírozzuk, és bő olajban kisütjük. Papírtörlőn leitatjuk az olajat, és melegen tartjuk. 

A burgonya csipsz hozzávalói:

3-4 burgonya
olaj a sütéshez
szükség szerint só
A burgonyát meghámozzuk, és uborkagyalun legyaluljuk vékony szeletekre. Legjobb a kifliburgonya, de nem feltétel.
Leszárítjuk a szeleteket, és forró, bő olajban megsütjük. Legyünk figyelmesek, mert könnyen megég. Csak fogyasztáskor sózzuk, különben megpuhulnak a szeletek.
Házi majonéz

hozzávalók és a recept a blogon megtalálható itt






2017. július 31., hétfő

Knorr promóció Bolognai spagetti alap








Nagyon ritkán használok zacskós alapokat. Most viszont nagyon kíváncsivá tettek a Knorr 100 %-os alapjai. Mivel Trnd tagja vagyok, lehetőséget kaptam rá, hogy kipróbáljam őket. 
A legelső a Bolognai alap volt, hiszen a gyerekek imádják a spagetti, és bevallom őszintén, én is nagyon kedvelem. 




Két csirkecombot kicsontoztam, majd ledaráltam. Ezt megfuttattam két evőkanálnyi zsírban, mert én olajat nem használok. Amikor elfőtte a levét, és világos barnára sült, felöntöttem 2,5 dl vízzel, beleszórtam a zacskó tartalmát, összekevertem, és lefedtem. Szép lassan el kezdtem főzni. Furcsa volt számomra, hogy nem sűrűsödött be a leve, hanem szép lassan, ahogy párolgott, lett elfogadhatóan sűrűbb. talán egy kicsit paradicsomosabban, oregánósabban ízletesebb lenne, de így is kiváló osztályzatot kapott a gyerekektől. 
A következő a chilis bab lesz.







2015. október 14., szerda

Fodros metélt mangold levelekkel




Igazán kegyes az ég, sok szép mángold levéllel ajándékoz meg így az ősz borongós napjaiban is. Ahogy a harsogóan piros levélnyélen a haragoszöld levelet roppannak a kezem alatt, leírhatatlanul jó érzés. 
Igazán egyszerű ebédet készítettem belőle, csak megpároltam, és összeforraltam a következő képpen.

Hozzávalók:

személyenként

4-5 mángold levél 
1/2 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olaj
só, bors
10 dkg metélt tészta

A mángold leveleket alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, és lehúzzuk a levélnyélről. Azt félretesszük és másra felhasználhatjuk, pl. spárga módjára párolhatjuk, sajttal, vagy besamellel tálalhatjuk.





 A lehúzott leveleket apróra vágjuk, és félretesszük. 
A vöröshagymát apróra vágjuk, az olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a mángold leveleket, és a zúzott fokhagymát, és fedő alatt puhára pároljuk. Sózzuk, borsozzuk. 
Közben vizet forralunk, amit sózunk, és amikor zubogva forr, kifőzzük benne a metélt tésztát. 
A kész mángold levelekre szedjük, és alaposan összeforrósítjuk. Szükség szerint a tészta főzőlevével gazdagabbá tehetjük, de nem feltétlenül szükséges. Reszelt sajttal tálaljuk. 
Viszont nagyon finom apróra morzsolt juhtúróval, ami még finomabbá teszi, hiszen kellemesen harmonizál a spenótízű levélzöldséggel.  





2015. szeptember 9., szerda

Krumplis palacsinta







Tegnap az egyik közösségi oldal csoportjában étvágygerjesztő dolgot osztott meg egy kedves csoporttag. 
Tőle látom először, milyen finomságot is lehet krumplipürével készíteni. Persze csináltam már maradék felhasználásával sok mindent, legszívesebben kenyérsütésre használtam, hiszen az egyik legfinomabb a burgonyás kenyér, és ráadásul sokáig friss marad. 


Most viszont számomra új dolog történt a tegnapi maradékból.

Hozzávalók:

20 dkg maradék burgonya püré, vagy hideg tört krumpli
liszt

bors

Ennyire kevés hozzávalóból készül. A maradék krumplipürét megsózzuk, megborsozzuk, és annyi lisztet adunk hozzá, hogy ne legyen ragadós, de könnyen nyújtható tészta legyen.
Lisztezett munkafelületen formáljunk hengert belőle, 


és vágjuk egyenlő darabokra. kigombócozzuk, és vékony kerek lapokra nyújtjuk.



Ezután felforrósított serpenyőben mindkét oldalát megsütjük. 





Tálalhatjuk sós töltelékkel, pl dinsztelt káposztával, padlizsánkrémmel, készíthetünk hozzá sült hagymát, kolbászt, és bármi finomságot.

Ha édesen szeretnénk tálalni, pl lekvárral, vagy édes cukros túrótöltelékkel, pudinggal, vagy párolt gyümölccsel, akkor a tésztából hagyjuk ki a borsot, és ne sózzuk nagyon meg. Sütéskor kevés vajat olvasztunk a serpenyőben, és azon sütjük.

Én sósan padlizsán krémmel fogyasztottam, így alkalmam volt megkóstolni azt is. Nagyon príma együtt a kettő.









2015. augusztus 15., szombat

Petrezselymes vajas galuska sült hagymaszirmokkal











Az egyik legkedveltebb nálam most a vajas galuska. Egyszerű, és változatosan tálalható. Adhatjuk köretnek, de akár önálló fogás is kerekedhet belőle, mint a mai vacsora.


Sült hagyma szirmok 

Hozzávalók:

6 közepes fej hagyma
kevés olaj
só, bors, kakukkfű
A hagymákat nem pucoljuk meg, csak a gyökerektől szabadítjuk meg. Azután négy rét vágjuk, egy tepsibe tesszük. Olajjal megpermetezzük, sózzuk, borsozzuk, és kakukkfüvet szórunk rá. Összeforgatjuk, és 180 fokos sütőben puhára sütjük.



Levágjuk a gyökér felőli részét, ami összetartja a negyedeket, és szirmokra szedjük. Tálalásig langyosan tartjuk.

Petrezselymes vajas galuska receptje megtalálható itt




Miután megfőztük a galuskát, olvasztott vajra szedjük, átmelegítjük, és hozzáadjuk a hagymaszirmokat. Reszelt parmezánnal, vagy jó minőségű sajttal kínáljuk.


.


Nosztalgia krémes

 Maradjunk még mindig a tojásfehérje felhasznalásánál. Süssünk-Nosztalgia krémest egyszerűen és gyorsan  Hozzávalók  3 csomag leveles tészta...