A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egytál étel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egytál étel. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 26., kedd

Rakott káposzta







A karácsony és a káposzta összetartozása már évtizedes hagyomány családunkban.

Tegnap lányom kápráztatott el egy finom töltött káposztával, ma viszont én készítettem egy hagyományos Rácz féle rakott káposztát.

Azért Rácz féle, mert drága anyósom tanította meg velem azt a módját a káposzta főzésnek, amit az ő családja már hosszú évek óta készít.
Bevallom nálunk nem volt nagy keletje a füstölt húsnak és szalonnának, mert mint iparos emberek csak kedvtelésből tartottak állatot, főleg szárnyasokat. A disznóvágás csak évente, kétévente dívott, akkor is vásárolt jószág adta életét a ház konyhájának.
Amikor anyósom megbékélt velem, velem aki a kicsi fiát elrabolta, akkor tanított meg "igazi" töltött káposztát készíteni.
Emlékszem ahogy nagy figyelemmel apróra vágta a vöröshagymát, a füstölt húst, és mikor már mindent előkészített akkor kezdte el a töltelék összeállítását.
Most is ugyanúgy készítem, mert tudom, hogy nem véletlenül adta át a receptet nekem.





A rakott káposzta viszont teljesen más.
Itt nem lehet nyersen összeállítani a tölteléket. Mindent főzni, párolni kell, különben csak egy kemény, élvezhetetlen ételnek sem nevezhető förmedvény kerül a tányérra. Már ha lesz valaki, aki a tányérjára teszi.
Fontos még az alapanyag. Csakis finom érett apró káposztát használjunk, különben rágós, és nyúlós lesz.

Hozzávalók:

80 dkg savanyú apró káposzta (2-3 léből átmosva)
80 dkg darált hús
20 dkg füstölt tarja, vagy húsos szalonna
1 bögre rizs
só, bors, paprika
1 fej vöröshagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
2 kanál sertészsír
350 ml tejföl

A rizst bő, sós vízben megfőzzük, leszűrjük. A káposztát váltott vízben kimossuk, hogy ne legyen nagyon savanyú.
A füstölt hús apró kockára vágjuk és zsírjára pirítjuk. A zsírban puhára pároljuk a szintén apró kockára vágott vöröshagymát. Azután a darált húst adjuk hozzá, fehéredésig sütjük, ha szükséges kevés zsírt adunk még hozzá. Sózzuk, borsozzuk, paprikázzuk, és a reszelt fokhagymát is hozzáadjuk.
A főtt rizst összekeverjük a fűszerezett hússal. Kóstoljuk, ne legyen nagyon sós, mert a káposzta is ad egy sós ízt neki.
Egy hőálló edényt zsírral kikenünk, és a káposzta felét leterítjük. Erre a húsos tölteléket, majd fedjük be a maradék savanyú káposztával. Végül az egészet simítsuk be tejföllel.
180 fokos sütőben 40 percig sütjük.

Kicsit hűlni hagyjuk, és tálaljuk.









2017. május 20., szombat

Babgulyás

Egy kis vidámság mindenki életébe kell. És miért ne akkor, amikor kedvenc időtöltésünknek hódolunk, jelen esetben én a főzésnek.
Szeretjük a magyaros ételeket, ráadásul a méregtelenítő kúrámba is jól illeszthető egy hagyományos babgulyás.

Még tegnap egy takaros kis csülökre tettem szert egy jófajta hentesnél, és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy babgulyás fog főni holnap ebédre.

A babot is könnyű beszerezni, ráadásul nagyon jó fehérje forrás.

Hozzávalók:

1 db húsos füstölt első csülök
30 dkg tarkabab
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1-2 szál petrezselyem gyökér
1-2 szál sárgarépa
1 paszternák
2-3 burgonya
1-2 evőkanál zsír
só, bors, paprika, őrölt kömény
paradicsom, zöldpaprika
petrezselyem, és zeller zöld


Az egész előző nap kezdődik. Este beáztatjuk a babot, és egy másik tálban beáztatjuk a füstölt csülköt
A zsíron megfonnyasztjuk a kockára vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a paradicsomot, és a zöldpaprikát amikor üveges a hagyma bele tesszük a szétnyomott fokhagyma gerezdet, a kockára vágott húst, a babot, a pirospaprikát, felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk őrölt köménnyel, és félpuhára főzzük.
Ekkor hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket, és készre főzzük. Egy tojásból és 10 dkg lisztből tésztát gyúrunk és apró csipetkéket készítünk belőle, amit a levesbe főzünk. Persze apró galuskával ugyanolyan finom.

Egy videót hoztam hozzá, amiből kiderül, miért teszem bele a csontot is a levesbe :)

Jó étvágyat kívánok mindenkinek!










2015. október 16., péntek

Kolbászos lencseragu rizzsel





Egyik legjobb dolog, amit a szervezetednek adhatsz, az a lencse. Tele élettel, hiszen gyakorlatilag kalóriák nélkül tömheted magad degeszre. Ha valóban kalória szegényen akarod az ebéded elfogyasztani, köret nélkül fogyaszd!

Hozzávalók:

30 dkg lencse
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db csípős csili paprika
2 közepes sárgarépa
4-6 zellerszár, vagy annak megfelelő zellergumó
30-35 dkg paradicsom
1 zöld paprika
1 piros paprika
1 sárga paprika
vagy helyettük tv paprika
só, bors, pirospaprika
1 dl olaj
30 dkg parasztkolbász







A lencsét legalább 2-3 órára langyos vízbe áztatjuk, és azután sós vízben majdnem készre főzzük.Félretesszük, és lefedjük. A forró lében meg fog puhulni felhasználásáig. Azért néha nézzük meg, nehogy túlfőjön, és szétmálljon. 
A zöldségféléket egyforma kockákra vágjuk.
Az olajon hagymát fonnyasztunk, amikor már üveges, hozzáadjuk a többi zöldségfélét, - a karikázott répát, a feldarabolt zellert, a csilit magozzuk ki, és úgy szeleteljük, hogy ne legyen méreg erős, csak csípős, majd a zúzott fokhagymát is hozzákeverjük. Tegyük bele a kockára vágott paprikákat, a színes paprikák nagyon jól mutatnak az ételben. A paradicsomokat vágjuk apróra, és úgy tegyük bele az ételbe. Lefedve, néha megkevergetve tovább pároljuk, mindig kevés víz hozzáadásával, amíg majdnem teljesen puha. 
Ekkor a karikára vágott kolbászt is hozzáadjuk, majd ismét vizet, hogy tökéletesen puha legyen minden. Sózzuk, borsozzuk, azért ekkor, mert a kolbászból is fő ki só, és nehogy sós legyen az étel. Pirospaprikával tovább ízesítjük, szerintem ez is attól függ, mennyire paprikás a kolbászunk. Én házi készítésű paraszt kolbászt szeretek használni, sokkal ritkábban tartósítanak nitrátokkal, inkább sóval, fűszerekkel, és természetesen füstöléssel. Tapasztalatom, hogy a házilag füstölt kolbászféléknek nincs párja, hiszen abban úgymond nem csak a belevaló van benne, de a készítőjének szíve, lelke is. 
És ez így van jól. 
Egyszóval, amikor minden majdnem tökéletesen puha, akkor kerül bele a főtt lencse, amivel gyakorlatilag csak át kell forralni, és kész az étel. Nem baj, ha egy kis vizet vagy húslevest teszünk hozzá ebben a fázisban, hiszen a lecsöpögtetett lencse viszonylag sok nedvességet tud még felvenni, és ez az étel is akkor tökéletes, ha bőséges szaftja van. Természetesen a lencse főzőlevét is felhasználhatjuk, hiszen tökéletes ízeket eredményez. Őszintén bevallom nekem teljesen kiment az fejemből, és már amikor a lefolyón csordogált jutott eszembe, hogy esetleg felhasználhattam volna.




Főtt rizzsel tálaltam, és tökéletes ebédnek sikerült, a meleg konyhában jól esett egy tányérral, a frissen sült kenyérrel elfogyasztva. 

2015. augusztus 15., szombat

Töltött paprika





Úgy gondoltam ez egy olyan recept, amit mindenki tud. De a hozzám érkezett levelek elárulták, hogy ez közel sincs így. 
Bizony sokan csak mostanában szánták rá magukat, hogy főzzenek a családnak, hiszen ahogy tudatosul az emberben, hogy felnőttünk, szeretnénk mi magunk elkészíteni kedvenc ételeinket, rögtön eszünkbe jut, hogy elfelejtettük a mamától ellesni a trükköt, a receptet.
Éppen ezért egy hagyományos töltött paprika recepttel szeretnélek benneteket meglepni, ami az ahogyan én is ellestem annak idején, amikor még nem is tudtam, sőt nem is sejtettem, hogy milyen jól tettem, hogy állandóan ott lebzseltem a konyhában. 

Hozzávalók:

10-12 db húsos paprika úgynevezett TV (tölteni való) paprika
50 dkg sertéstarja
6 dkg rizs
1 egész tojás
2 dkg vöröshagyma
egy késhegynyi törött bors
5 dkg cukor
6 dkg zsír
4 dkg liszt
1-1,5 kg paradicsom, vagy 7 dl üveges sűrű paradicsom, vagy 10 dkg sűrített paradicsom
1 liter csontlé vagy húsleves

A tarját kicsontozzuk és a csontot 1-2 órán keresztül főzzük. A paprika töltelékéhez a húst ledaráljuk, és sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a nagyon finomra vágott vöröshagymát, a tojást, és a rizst. Alaposan összegyúrjuk. A paprikákat megmossuk, a végét levágjuk, és a magokat, valamint a vastag ereket eltávolítjuk. Az így előkészített paprikákat megtöltjük az elkészített töltelékkel, és egy lábasba tesszük. Ha marad ki töltelék formázzuk belőle gombócokat, és azt tegyük a paprikák mellé. A csont levest ráöntjük, és nem túl nagy lángon, majdnem puhára főzzük. Közben nem túl űrű paradicsommártást készítünk és hozzáöntjük a paprikához. Hogy szét ne essenek a paprikák inkább csak rázogatjuk, nem keverjük. Ekkor már teljes puhulásig főzzük. Tálalás előtt kóstoljuk meg, ha szükséges ízesítsük utána.
A paradicsom mártást úgy készítjük, hogy a paradicsomot összevágjuk, kivágjuk a nem bele illő részeket, és fel tesszük főni. Amikor a héja már penderedik. lepasszírozzuk, hogy paradicsomlét nyerjünk.
A zsírból és a lisztből világos rántást készítünk amit felöntünk a paradicsomlével, és kiforralunk, majd csipet sóval és cukorral ízesítjük. Vagy a sűrített paradicsomot hígítjuk fel vízzel, és azzal öntjük fel a rántást. Továbbiakban úgy járunk el mint a friss paradicsomnál.

Kínálhatjuk magában a mártással, vagy tovább bővíthetjük a fogást sós vízben főtt krumplival.





2014. december 2., kedd

Kolbászos-szalonnás lencseragu





A tavaly karácsonyi Nők lapja konyhájából főztem az alábbi finom ebédet. Bár nem igen szoktam egy az egyben követni a recepteket, hiszen tapasztalataim során észre veszem időben, ha valami nem odavaló, vagy nem a mi ízlésünknek megfelelő. Ez a recept viszont tökéletes. Ezt valószínű, hogy a közreadónak köszönhető, hiszen rengeteg olyan receptet olvastam már tőle, amit érdemes volt el is készíteni. A recept eredetije a sülvefőve.hu-n található.

Hozzávalók:
40 dkg főzőkolbász
10 dkg húsos szalonna
1 evőkanál olaj
2 fej vöröshagyma
1 nagy sárgarépa
2 gerezd fokhagyma
3 ág friss rozmaring
30 dkg legalább 2 órára beáztatott lencse
40 dkg hámozott paradicsom konzerv
1 evőkanál fehér borecet
1 liter húsleves
só, bors,
2 evőkanál apróra vágott zöldpetrezselyem




A felhevített olajon olvasszuk ki a szalonnát, és süssük meg a kolbászkarikákat. Azután vegyük ki, és a fennmaradt zsiradékban pároljuk meg a vöröshagymát, és a felszeletelt sárgarépát. Adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, és kb 5 percig pirítsuk a zöldségeket. Ezután tegyük vissza a kolbászt, és a szalonnát, tépjük rá a rozmaring leveleket, adjuk hozzá a lencsét, öntsük bele a felaprított konzervparadicsomot, természetesen a levével együtt, öntsük fel a húslevessel, ízesítsük a borecettel, sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt közepes lángon, néha megkavargatva főzzük 40-50 percig. A végén szórjuk meg a zöldpetrezselyemmel és tálaljuk. Friss puha kenyérrel tökéletes ebéd, vagy vacsora.


2014. november 12., szerda

Káposztás bab




Készítettem ezen az őszön savanyú káposztát, és be kell valljam, lényegesen finomabb mint a bolti társai. Talán gyerekkoromban ettem ilyen finomat, amikor még nem egy hét alatt készült, mint a mostani gyors érlelésűek. 
Persze tudom én, mielőbb pénzt akarnak látni, de milyen áron. 
Éppen az ilyen és hasonló hamisítványok elkerülésére találták ki, hogy legyünk bátrak, és nyúljunk vissza a gyökereinkhez. Nem kell feltétlenül káposztaföld ahhoz, hogy magunk is készíthessünk savanyú káposztát, akár tölteni valót is.
Az elkészítési módot megtalálod itt a blogban.

Most pedig haladjunk tovább. Igyekszem takarékoskodni, nem csak azért, mert olcsóbb, hanem azért is, hogy másra több jusson. És sajnos manapság nagyon meg kell gondolni mire költjük a pénzünket. 

Szétnéztem ismét a kamra és a hűtő polcain. 
A káposzta ugye adott volt, hiszen egy kilónyi várta, hogy rákerüljön a sor. 
A kamrában konzervbab mindig van pár dobozzal. A Piedone pizza elképzelhetetlen nélküle, és a hagymás bab is gyorsabban elkészül, ha dobozost használunk. Természetesen szárazbabot is tartok itthon, mert a babgulyás azzal az igazi. Sőt a savanyú babfőzelék csakis száraz gyöngybabbal készítve lesz jó.
Egy darab csípős kolbász, valamint 50 dkg darát hús még tegnapról maradt a hűtőben. Ezekből lesz

a legkönnyebb egy finom káposztás babot készíteni.

Hozzávalók:

1 kg apró káposzta
1 fel vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál pirospaprika
10 dkg füstölt szalonna, vagy egy-két kanál sertészsír
2 doboz konzervbab, vagy 20-25 dkg előző este beáztatott szárazbab
50 dkg darált hús
15 dkg csípős füstölt kolbász
2-3 marék rizs, vagy gersli
só, bors, borsikafű

A szalonna zsírját kiolvasztjuk, és a vöröshagymát üvegesre pároljuk benne. Beletesszük a zúzott fokhagymát, átfuttatjuk, és beletesszük a darált húst, fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a felszeletelt kolbászt, amit szintén sütünk kicsit, és a pirospaprikával megszórjuk. bele tesszük a káposztát, felöntjük vízzel. kb. 1-2 cm-el érje túl a víz a káposztát.
- Ha beáztatott szárazbabbal készül, a babot is most adjuk hozzá, és addig főzzük, amíg a bab meg nem puhul. Ha konzerv babot használunk azzal csak a végén kell összeforralni.

De maradjuk az én általam készített változatnál. Ahogy felforrt, hozzáadtam a rizst. Mindenkinek egy marékkal számoltam. Kóstoltam, és sóztam, borsoztam, és egy kiskanál borsikafűvel ízesítettem. A rizs és a káposzta puhulásáig főztem. Ez úgy 30 perc lehetett, és ekkor két doboz babot lecsepegtettem, és beleöntöttem az ételbe. Hagytam hogy felforrjon, és friss ropogós kenyérrel, tejföllel tálaltam.














2014. augusztus 7., csütörtök

Fejtett bableves húsgombóccal


A bab az egyik legjobb dolog a zöldségfélék között.

A fejtetett bab és a hüvelyesek az egyik legjobb forrásai az oldható és oldhatatlan élelmi rostoknak. Az előbbiek megkötik a bélben a koleszterint, ezáltal gátolják vagy csökkentik annak felszívódását. Vizsgálatok szerint a bab a teljes vér koleszterinszintet 19%-kal, a rossz típusú koleszterinszintet pedig 24%-kal is csökkentheti, miközben a jó típusú HDL-koleszterinszint változatlan marad. Ez az eredmény azoknál a betegeknél jelentkezik leglátványosabban, akiknél a vér koleszterinszint kiindulási értéke magas.

Mivel a hüvelyesekben lévő keményítő ha nem pépesítjük az oldhatatlan élelmi rostoknak köszönhetően a szervezetben csak nagyon lassan szívódik fel, a belőle képződő szőlőcukor hosszabb idő alatt kerül be a véráramba és nem emeli meg ugrásszerűen a vércukorszintet. Ennek különösen a cukorbetegek számára van jelentősége, mivel segít vércukorszintjük egyenletesen tartásában.

Az oldhatatlan rostok serkentik a bélmozgást, így hatásosak székrekedés ellen, illetve mérséklik a vastag- és végbélrák veszélyét, valamint elősegítik a rákkeltő anyagok és mérgek gyorsabb kiürülését a szervezetből.(forrás:vital.hu)


Mivel szezon van, szerencsére már hetek óta zöldségszezon, egy finom bablevessel örvendeztettem meg magunkat.

Fejtett bablevest készítettem, de persze előző nap beáztatott babból ugyanúgy elkészíthető, és remek leves tálalható.

Hozzávalók:

50 dkg fejtett bab
1 közepes fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
1 zöldpaprika
5 dkg zsiradék vagy füstölt szalonna kiolvasztott zsírja
1 nagyobb sárgarépa
1-2 szál fehérrépa
4 közepes burgonya
1-1 csomó zeller zöld, és petrezselyem zöld
1-2 teáskanál piros paprika
só, bors, köménymag, borsikafű, babérlevél

Húsgombóc hozzávalói:

25 dkg sertés, vagy szárnyas darált hús
½ tojás
só, bors, zabpehely

Csipetke hozzávalói:

½ tojás
csipet só
liszt

A babot megmossuk, ha szárazbabból készítjük előző nap átválogatjuk, megmossuk, és beáztatjuk hideg vízbe. Másnap leöntjük róla a vizet, és alaposan lemossuk, lecsepegtetjük, azután használjuk fel.

A szalonna zsírját kiolvasztjuk, a töpörtyűt kiszedjük és félretesszük. A zsírban megfonnyasztjuk a kockára vágott vöröshagymát, üvegesre pároljuk, piros paprikával megszórjuk, és beletesszük a babot, felöntjük hideg vízzel, beletesszük a paradicsomot, és zöldpaprikát. hozzáadjuk a fűszereket, majd addig főzzük közepes hőmérsékleten, amíg a bab félpuhává fő.
Közben készítsük el a húsgombócot. A darált húshoz adjuk egy felvert tojás felét, sót, borsot, és annyi zabpelyhet, amennyivel formázható masszává áll össze. Hagyjuk kicsit állni, hogy a zabpehely kicsit megduzzadhasson a felvett nedvességtől.

Ekkor hozzáadjuk a leveshez a megpucolt és kockára vágott zöldségeket. A zeller zöldet és a petrezselyem zöldet egy fehér cérnával kössük össze, úgy tegyük a levesbe. Az elkészített húsmasszából formáljunk apró gombócokat, és azt is tegyük a levesbe. Amikor megfőtt benne a bab, a zöldségek, és a húsgombóc is, akkor adjuk hozzá a lisztből, csipet sóból, és a fél tojásból készített apróra tépkedett csipetkét. Természetesen apróra szaggatott galuskát is készíthetünk. Ebben az esetben kicsi vizet is adjunk a tésztához.


Egy kanál tejfölt teszünk a tányérra, arra tálaljuk a levest. Aki szereti, adjon hozzá erős paprikát. 


2014. augusztus 2., szombat

Paradicsomos rakott cukkini






Örök kérdés mi legyen az ebéd, vagy a vacsora. Bár szeretek főzni, kicsit tudok is, mégis elgondolkoztat nap, mint nap.
 Gyorsan szétnéztem mi van itthon, és a kamrában találtam egy nagyobbacska cukkinit. Hamarjában mellé tettem egy vöröshagymát, hátha nem haragszik annyira rám, amiért majdnem elfelejtettem. Valamelyik nap paradicsomleves volt ebédre, így maradt egy fél üveg sűrített paradicsom, jöhet az is. A disznócombot körbefaragom, abból lehet darálni egy adagra valót. A ricotta, és a tejföl egy kis reszelt sajttal a rakott cukkinit megkoronázza.
És akkor kezdjünk hozzá.
Hozzávalók:
1-2 nagyobb, de még nem magos cukkini
50 dkg darált hús
1 fej vöröshagyma
olaj
2 dl sűrített paradicsom
só, bors, oregánó
25 dkg ricotta
3 dl tejföl
10 dkg félkemény sajt
15 dkg rizs
A cukkinit karikára vágjuk, és megsózzuk, hagyjuk állni fél órát. Azután olajozott serpenyőben mindkét oldalát átsütjük. Kibélelünk vele egy tepsit.
2-3 evőkanál olajon megfonnyasztjuk a kockára vágott vöröshagymát, beletesszük a darált húst, és a hús fehéredéséig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a paradicsom pürét, ízlés szerint oregánóval is megszórjuk, és összeforraljuk.

Közben a rizst ötszörös mennyiségű sósvízben megfőzzük, és a kész paradicsomos húshoz keverjük. Ráhalmozzuk a megsütött cukkínire, és egyenletesen elterítjük. A maradék cukkínivel befedjük. Most a tejfölt, a ricottával és a reszelt sajttal összekeverjük, és megsózzuk. Ha szeretjük, tehetünk bele apróra vágott kaporlevelet, (bár összevitatkoztam egyszer egy olaszhonba szakadt hazánk lányával, miszerint az olaszok nem tesznek kaprot az ételbe, de nem érdekel, az olasz csináljon csak amit akar, én szeretem, még akkor is, ha paradicsom, és oregánó kerül az ételbe. Még soha nem rontotta el egy kis kapor. Persze aki nem szereti mellőzze, hiszen anélkül is tökéletes élményben lesz része.  A keveréket a cukkíni tetejére elosztjuk, elsimítjuk, és fél óra alatt 180 fokosra előmelegített sütőben készre sütjük.





2014. július 12., szombat

Nyári töltött káposzta







Rendszeresen tanulmányozom a régi recepteket, és amikor egy jónak látszó kezembe akad, akkor megpróbálom úgy alakítani, hogy a mi szájízünk szerinti legyen. 

Sok-sok szakácskönyvem van, egy nemzeti ételek válogatás tanulmányozása közben akadtam egy oroszországi töltött káposzta receptre, ezt dolgoztam kicsit át, aminek úgy indultam, hogy legfeljebb egy tapasztalattal gazdagabbak leszünk, de kellemes csalódás érte kicsiny családunkat. 

Ez egy ismétlős recept. Tehát többször el kell készíteni, és a mostani után meg fogom próbálni úgy, hogy csombort is teszek bele.

A mostani a következők alapján készült.



Hozzávalók:

1 közepes fej édes káposzta
15 dkg rizs
2 evőkanál olaj
1 fej hagyma
60 dkg darált sertéshús
1 csokor petrezselyemzöld         
1 sárgarépa
só, bors, babérlevél

2 evőkanál zsír
2 evőkanál liszt
1 teáskanál pirospaprika
 Ízlés szerint sűrített paradicsom

a káposzta főzéséhez

víz
ecet                                                 

tálaláshoz

tejföl

Az olajon az apróra vágott vöröshagymát megpároljuk, közben a rizst bő sós vízben félpuhára főzzük, és a darált húshoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk, bele reszeljük a sárgarépát, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyem zöldet, és összekavarjuk. 





A káposztát leveleire szedjük, és forró sós ecetes vízben főzzük, hogy könnyen feltekerhető legyen.





A káposzta levelek vastag erét levágjuk, és megtöltjük a leveleket a húskeverékkel, és töltött káposzta módján felcsavarjuk, egy lábasba rendezzük, közé dugunk 2-3 babérlevelet és vízzel felöntjük, hogy ellepje .




A lébe teszünk kevés sót, vagy ha van víz helyett húslevessel öntjük fel.  Kb egy órát főzzük,  majd a zsírból és lisztből rántást készítünk, ahogy hűl a rántás, elkeverjük benne a pirospaprikát, és a káposztához adjuk.

Igyekezzünk csomómentesen dolgozni, és alaposan forraljuk fel az ételt, hogy a liszt íz eltűnjön. Ez kb. 5 perc.

Ha valaki szereti, ekkor tegyen bele 2-3 dl sűrített paradicsomot, mi nem szeretjük úgy, de az eredeti recept paradicsomosan készült.


Tálaláskor tejföllel kínáljuk    





                                   

2014. július 9., szerda

Kétszersült burgonya



Egy nagyon finom, egyszerű töltött krumpli. 

Hozzávalók

8 közepes nagyságú burgonya
15 dkg reszelt sajt
150 g tejföl
só, bors
15 dkg húsos szalonna


A burgonyákat megmossuk, és héjában sütjük, 200 fokon 40 percig.
Ezután hagyjuk 10-15 percig hűlni, majd hosszában kettévágjuk, és a belsejéből kikaparunk annyit, hogy kb. 1 cm-es maradjon a krumpli.
Amit kikapartunk villával összetörjük, és sózzuk, borsozzuk, tejfölt és reszelt sajtot adunk hozzá. Összekeverjük, és visszatöltjük a burgonya üregébe. Tetejére apróra vágott húsos szalonnát teszünk és visszatesszük a sütőbe további 20 percre.

2014. június 25., szerda

Töltött cukkini paradicsomos hússal és mozzarellával




Minden évben rengeteg cukkini terem a kiskertekben. Már-már annyi, hogy szinte gondot okoz a felhasználása. Most ehhez szeretnék egy újabb ötletet adni.  

Pár napja egy kiváló cukkinis-csokoládés muffin receptet hoztam, amit persze akár tortaformában is meg lehet sütni, és akár krémmel is megtölthetjük, vagy csak egyszerűen bevonjuk cukormázzal, a lehetőség végtelen, és csak fantázia kérdése.

Most egy nagyon finom főételt szeretnék nektek közreadni. Én kapormártást kínáltam hozzá, és főtt rizst, mert mi csajok imádjuk.

Elkészítése pedig a következő:

Azzal kezdjük, hogy a sütéshez olajjal kikenünk egy tepsit a sütőt 210 fokosra előmelegítjük


Hozzávalók:



2 db közepes cukkini
30 dkg darált hús (csirke, pulyka)
2 evőkanál olaj
durva só és őrölt bors
2 gerezd fokhagyma
pici fej vöröshagyma
2 db paradicsom, felezve, magozva, és kockára vágva
1/4 teáskanál apróra vágott friss oregánó levelek
5 dkg friss mozzarella reszelve

Melegítsük elő a sütőt 210 fokosra. Vágjuk darabokra a cukkinit, és magozzuk ki. Sózzuk, borsozzuk. és tegyük a karikákat egy olajozott tepsibe.









Két evőkanál olajon pirítsuk meg a vöröshagymát, tegyük bele a zúzott fokhagymát, és a darált húst, sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a kockára vágott paradicsomot, szórjuk meg oregánóval. 
Pirítsuk le zsírjára.

A keverékkel töltsük meg a cukkini karikákat és előmelegített sütőben süssük 20 percig alufóliával letakarva. Ha úgy látjuk nem elég puha még a cukkini akkor tegyük vissza, és süssük még . 






A fóliát eltávolítjuk, a tetejükre tegyünk reszelt sajtot, és toljuk vissza a sütőbe addig míg a sajt ráolvad, és kicsit megbarnul.

Forrón tálaljuk, rizzsel, párolt zöldségekkel, burgonyával, és kapormártással.













2014. március 13., csütörtök

Mindent bele- avagy a frittata






Gyors kaja ebédre, maradékok felhasználásával..

 Bekapcsoltam a sütőt, előmelegítettem 200 fokra.

 
Aközben 12 tojást felütöttem, összehabartam 1 nagy pohár tejföllel, sóztam, borsoztam, adtam hozzá kakukkfüvet, oregánót, bazsalikomot. 







Közben 15 dkg húsos szalonna zsírját kiolvasztottam, kiszedtem a sült szalonnát, kolbászkarikát sütöttem a visszamaradt zsírban, majd a kolbászt is kiszedtem, és három közepes lila hagymát egy nagy piros kápia paprikát kockára vágtam és megpároltam a szalonnás kolbászos zsírban, majd mindent egy jénaiba tettem, és a habart tojás a tetejére öntöttem.








Belemorzsoltam 15 dkg feta sajtot, a tetejére karikáztam két paradicsomot és a sütőben 35 perc alatt megsütöttem.






























2014. január 8., szerda

Rakott karalábé csirkehússal-gerslivel









Ebben az évben, igen sok GI diétás étel készítését tervezem, hiszen az egyik legjobb módja a fogyásnak az alacsony glikémiás indexű ételek fogyasztása. 

Hasonlót készítettem már akkor édeskáposztával, és marhahússal, a recept itt található.

A karalábé könnyebben emészthető, és a csirkehús is egészségesebb a marha húsnál. Tehát a párosítás tökéletes, a kalória érték alacsonyabb.


Árpagyöngyöt használok, mert a kalória érték alacsony e mellett gazdag vitaminokban, és ásványi sókban. Elég magas kalcium, vas, foszfor, kálium, és szilícium forrás, és gazdag fehérjében és keményítőben. Tehát bátran használjuk köretnek is.





Hozzávalók

4 evőkanál olaj
1 közepes fej vöröshagyma apró kockára vágva
3 gerezd zúzott fokhagyma
40 dkg csirkemell
Só, bors,
1 teáskanál szárított kakukkfű
2 teáskanál piros paprika
2 evőkanál barna nádcukor
1 evőkanál 10 %-os ecet
1 üveg 450 g. sűrű paradicsomlé
2 csésze főtt árpagyöngy vagyis gersli (egy csésze 250 ml)
2 nagy vagy 3 kisebb karalábé
1 pohár alacsony zsír tartalmú tejföl

10 dkg mozzarella sajt




2 evőkanál olajon az apró kockára vágott hagymát megpároljuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és a darált csirke mellett. Sózzuk, borsozzuk, és a hús fehéredéséig sütjük. Ekkor hozzáadjuk a kakukkfüvet, és a pirospaprikát, beletesszük a cukrot és az ecetet, majd a sűrű paradicsomlével felöntjük, és készre pároljuk. Közben sós vízben főzzük meg az árpagyöngyöt, és szűrjük le.






A karalábét hámozzuk meg, majd durva lyukú reszelővel reszeljük le, és a 2 evőkanál olajon pároljuk puhára. Sózzuk, borsozzuk. A felét simítsuk egy hőálló tál aljára, tegyük rá a kész paradicsomos húst, takarjuk be a karalábé másik felével, tegyük a tetejére a tejfölt, morzsoljuk rá a mozzarellát, és a sütőben 180 fokon 20 perc alatt süssük készre.














Nosztalgia krémes

 Maradjunk még mindig a tojásfehérje felhasznalásánál. Süssünk-Nosztalgia krémest egyszerűen és gyorsan  Hozzávalók  3 csomag leveles tészta...