2017. december 26., kedd

Rakott káposzta







A karácsony és a káposzta összetartozása már évtizedes hagyomány családunkban.

Tegnap lányom kápráztatott el egy finom töltött káposztával, ma viszont én készítettem egy hagyományos Rácz féle rakott káposztát.

Azért Rácz féle, mert drága anyósom tanította meg velem azt a módját a káposzta főzésnek, amit az ő családja már hosszú évek óta készít.
Bevallom nálunk nem volt nagy keletje a füstölt húsnak és szalonnának, mert mint iparos emberek csak kedvtelésből tartottak állatot, főleg szárnyasokat. A disznóvágás csak évente, kétévente dívott, akkor is vásárolt jószág adta életét a ház konyhájának.
Amikor anyósom megbékélt velem, velem aki a kicsi fiát elrabolta, akkor tanított meg "igazi" töltött káposztát készíteni.
Emlékszem ahogy nagy figyelemmel apróra vágta a vöröshagymát, a füstölt húst, és mikor már mindent előkészített akkor kezdte el a töltelék összeállítását.
Most is ugyanúgy készítem, mert tudom, hogy nem véletlenül adta át a receptet nekem.





A rakott káposzta viszont teljesen más.
Itt nem lehet nyersen összeállítani a tölteléket. Mindent főzni, párolni kell, különben csak egy kemény, élvezhetetlen ételnek sem nevezhető förmedvény kerül a tányérra. Már ha lesz valaki, aki a tányérjára teszi.
Fontos még az alapanyag. Csakis finom érett apró káposztát használjunk, különben rágós, és nyúlós lesz.

Hozzávalók:

80 dkg savanyú apró káposzta (2-3 léből átmosva)
80 dkg darált hús
20 dkg füstölt tarja, vagy húsos szalonna
1 bögre rizs
só, bors, paprika
1 fej vöröshagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
2 kanál sertészsír
350 ml tejföl

A rizst bő, sós vízben megfőzzük, leszűrjük. A káposztát váltott vízben kimossuk, hogy ne legyen nagyon savanyú.
A füstölt hús apró kockára vágjuk és zsírjára pirítjuk. A zsírban puhára pároljuk a szintén apró kockára vágott vöröshagymát. Azután a darált húst adjuk hozzá, fehéredésig sütjük, ha szükséges kevés zsírt adunk még hozzá. Sózzuk, borsozzuk, paprikázzuk, és a reszelt fokhagymát is hozzáadjuk.
A főtt rizst összekeverjük a fűszerezett hússal. Kóstoljuk, ne legyen nagyon sós, mert a káposzta is ad egy sós ízt neki.
Egy hőálló edényt zsírral kikenünk, és a káposzta felét leterítjük. Erre a húsos tölteléket, majd fedjük be a maradék savanyú káposztával. Végül az egészet simítsuk be tejföllel.
180 fokos sütőben 40 percig sütjük.

Kicsit hűlni hagyjuk, és tálaljuk.









Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...