2017. december 3., vasárnap

Töltött burgonya

Köretnek, vagy feltétnek kiváló a töltött burgonya. Viszonylag gyakran készítem, mert nagyszerű a maradékok felhasználására.

4-6 burgonyából csinálom, amit először majdnem teljesen puhára főzök, miután alaposan megmostam.
A héjában főzött krumplikat hosszában félbevágom, és hagyom kicsit hűlni, majd kikaparom a belsejét, úgy, hogy nagyjából 1 cm vastagságban megmaradjon a héjában. Természetesen le is lehet venni a héját, ez nem sokat befolyásol a végkifejleten.
Elkészítem a tölteléket.
Egy negyed fej apró kockára vágott vöröshagymát megfonnyasztok egy evőkanál olajon, majd hozzáadok 1-2 apróra vágott gombát, 1-2 marék vegyes zöldséget, természetesen legkényelmesebb a mirelit zöldségkeverék használata, hiszen az szinte minden fagyasztóban megtalálható. Megpároljuk, zsírjára pirítjuk, majd a végén az apróra vágott, kikapart burgonyát is beleforgatjuk.
Készíthetjük sült szalonnakockával, vagy apróra vágott kolbásszal, de kockára vágott főtt tojással is. A fantáziánk és a lehetőségeink szerint elkészített tölteléket beletöltjük a kivájt fél krumplikba, és kizsírozott sütőbe tesszük. A tetejüket áthúzzuk fokhagymás tejföllel (1 pohár tejföl- 1-2 gerezd reszelt fokhagyma) majd megszórjuk reszelt parmezán sajttal.
20 percre a sütőbe toljuk. Amikor kész tálaljuk.



Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...