A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Reg-enor diéta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Reg-enor diéta. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 26., vasárnap

Paprikás-főtt sertésnyelv





Fontos számomra, hogy minél kevesebb felvágott és egyéb boltokból származó készítmény helyett saját finomság kerüljön az asztalra. Szerencsére a családom kapható az ilyen ételek kóstolására, fogyasztására.
Mivel szabin vagyok a héten, megengedhetem magamnak, hogy a főzés örömeinek átengedjem magam, így egyik kedvencünk is terítékre került. Ticuskám már az este meg akarta kóstolni, de mivel még meleg volt sikerült lebeszélnem róla. Mára azonban tökéletes, és fogyasztható.
Hozzávalók az abaléhez
3-4 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
szemes bors, babérlevél
és természetesen víz, annyi, ami a nyelveket ellepi
2 db sertésnyelv
3-4 gerezd fokhagyma
pirospaprika
őrölt bors
víz, hogy a paprikás kencét kenhetővé tegyük
Az abálólében megfőzzük a nyelveket, majd lehúzzuk vagy lekaparjuk a vastag bőrt a nyelvek felszínéről. Szépen megfaragjuk, minden felesleges dolgot, levágunk, és bekenjük a zúzott fokhagyma, pirospaprika, őrölt bors keverékével, amit kevés vízzel kenhetővé teszünk. Egy éjjelre, de legalább pár órára hűtőbe tesszük. Szeleteljük, enyhén sózzuk. Persze aki akarja, a paprikás keverékbe teheti a sót. Én jobban szeretem utána sózni, mikor már szeletelem. Pirítóssal, vagy csak simán kenyérrel, paprikával, paradicsommal, ecetes tormával is kiváló reggeli.






2017. augusztus 17., csütörtök

Sült paprikakrém (mártogató)




Sült paprikakrém egy kis változatosságot vihet az ízek világába. Két féle képpen készítem. Egy hagyományos (paprika+hagyma+fokhagyma+olaj+só+bors+citromlé) A másik (reg-enoros) elkészítési módban olaj helyett kacsazsírral készül, citrom helyett kevés lime levét adom hozzá. 
A jó húsos kápia paprikákat negyedbe vágott lila hagymával, héjában hagyott fokhagymával, a sütőben füstösre sütöm.



 Amikor kész letakarom egy konyharuhával, és miután lehúztam a paprika héját, megpucoltam a krémesre sült fokhagymát, valamint a sült hagymáról levettem a túlsült részeket, turmixba teszem és olaj, vagy zsír hozzáadásával, sóval, és borssal pürésítem. 
Ezt a krémet kenyérre kenhetjük, vagy mártogatóul húsokhoz, sült zöldségekhez adhatjuk. 




Nekem nincs az a mennyiség, ami elég lenne. Ha sok paprikánk van, tegyük üvegekbe, öntsük fel olajjal, vagy olvasztott zsírral, és zárjuk az üveget. Hűtőben, vagy kamrában sokáig eltartható.

2017. március 4., szombat

Kölessaláta buggyantott tojással Reg-enor kúra






Még mindig a méregtelenítő kúra szerint a Lidl-s könyvből átalakítva: 

15 dkg kölest többször váltott vízben megmossuk, és 20 perc alatt puhára főzzük.
Közben 0,5 kg-os brokkolit rózsáira szedünk, sózzuk, borsozzuk, és kizsírozott sütőpapíron alaposan összeforgatunk, majd 220 fokosra előmelegített sütőben megsütünk. 

A főtt kölest meglocsoljuk még három kanál kacsazsírral, apróra vágott petrezselyem zöldet, és szintén apróra vágott édes fehér hagymával összekeverjük. Meglocsoljuk egy fél citrom levével, ráreszeljük a citrom héját.


Az egészet összeforgatjuk a sült brokkolival, és füstölt császárszalonna chips-el meg buggyantott tojással tálaljuk.

2017. február 21., kedd

Hal Orly módra Reg-enor kúrában




Minden kúra, vagy diéta javasolja a hal fogyasztását.

A halban kevés a koleszterin, de bővelkedik ásványi anyagokban; magas az emberi szervezet számára fontos foszfor-, vas-, kálium- és kalcium-, valamint az A-, D-, B2 és B6-vitamin tartalma is. Mellesleg jót tesz a szívnek, és az érrendszernek. 

A Reg-enor kúra folyamán én is igyekszem minél több halat beiktatni az étkezésembe. Bevallom őszintén előnyben részesítem a tengeri halat, az édesvízi már nem olyan mint régen, gondolom a tavi haltenyésztés miatt.  Nekem pocsolya íze van. 
Elképzelhető, hogy én vagyok ilyen finnyás, mert még emlékszem azokra a halakra, amit apósomék fogtak a Tiszán, a Berettyón, és annak az angolnának az ízére is, amit a párom fogott anno a balatoni nyaralásunk alkalmával. 

A halat miután kiolvasztottuk, alaposan hagyjuk lecsepegni és papírtörlővel töröljük szárazra. 






Azután készítsük el a tésztát. Mivel a kúra folyamán alkoholos italt nem fogyasztunk, kicsi csalással készítjük. Most sört nem használunk, mert ugyan az eredetiben az szerepel, de mint tudjuk a sör élesztővel készül, ami nekünk most tiltólistás.  






hozzávalók:

15 dkg gluténmentes liszt
1 mokkáskanál só
bors
cayenne bors
2 tojás
1/2 sütőpor
víz

A lisztet összekeverjük a sóval, borssal, cayenne borssal, sütőporral, majd a vízzel elhabart tojást belekeverjük. Sűrű palacsinta tészta állagú legyen.

A lisztbe mártott halszeleteket megforgatjuk benne, és bő zsírban kisütjük. 
A liszt kell a halra, mert ha nem lisztezzük be a halat, nem tapad jól rá a tészta.

Néhány csepp citromlével tovább fokozhatjuk az ízét. 

Vegyes zöldségkörettel tálaljuk


Együnk hozzá sok salátát.

A párolt zöldséget én még egy kanál zsírral turbóztam, hogy a kúrának megfelelően meg legyen a zsírbevitel. 




















2017. február 20., hétfő

Gofri reg-enor-osan répalekvárral




Eljött az idő, amikor már én sem bírom tovább, muszáj volt valami nasi félét készíteni, hogy a lelkem helyrebillenjen. Gyengéim közé tartozik a gofri. Szeretem sósan-édesen, egynaposan-kétnaposan, hidegen-melegen. Vagyis mindenhogyan. :) :D :)
Ma reggel elkezdtem az előkészületet, mivel tejet nem használunk, és nem is veszek bolti növényi eredetű tejet, mivel nem tudhatom mit tesznek bele, így egy csésze kókuszreszelékből és három csésze forróvízből magam készítettem. Finom lett, tehát máskor is csinálok ilyet.


A következő képpen készült:
1 csésze (2,5 dl) kókuszreszelék
3 csésze forróvíz
Egy lábosba teszem a kókuszreszeléket, leöntöm forrásban lévő vízzel, ici-picit megsózom, és egyet forralok még rajta. Azután félreteszem hűlni.
Amikor kihűlt 1-2 óra eltelte után kb 2-3 percig turmixolom, majd leszűrőm.
Az így kapott tejet felhasználom.

Következő lépésként a gofrit állítottam össze.
15 dkg rizsliszt
15 dkg gluténmentes liszt
1 tojás
1/2 sütőpor
1 teáskanál eritritol
csipet só
3-4 dl kókusztej, vagy rizstej

A hozzávalókat összekevertem, gépi habverővel addig kevertem amíg csomómentes masszát kaptam.
A felmelegített gofrisütőben megsütöttem.

A répalekvár szintén nagyon egyszerűen elkészíthető.

1-2 nagy sárgarépát karikára vágunk, és kevés vízben puhára főzzük.
Leszűrjük, kevés saját levével leturmixoljuk.
Máris használható, de én kicsit tovább fejlesztettem, visszatettem a lábasba, és kevés eritritol hozzáadásával besűrítettem.
Sokkal inkább hasonlít lekvárra :)



2017. február 16., csütörtök

Házi májas





A Reg-enor diéta egy nagyszerű dolog. Az étkezések igazi magyaros ízeket csalhatnak asztalunkra.
Emlékeztek még a napköziben a zsíros kenyérre, aminek a teteje meg volt szórva reszelt sárgarépával?
Na ma reggel én ezt elevenítettem fel, kicsit másként, ugyanis házi májkrémmel kentem meg, annak a tetejére tettem a zsírt (30 g ez persze elég soknak látszik, de higgyétek el nem olyan sok az) és beborítottam jó sok sárgarépával. Persze meg lehet kenni a pirítóst fokhagymával, ha nem akarunk emberek közé menni, az plusz egy ízt tesz a finom reggelinkhez, érdemes úgy is kipróbálni.

A házi májast a következő képpen készítettem.

1 kg máj (legfinomabb a kacsamáj, de csirkéből, pulykából esetleg borjú vagy sertés májból is jó)
2 nagy fej vöröshagyma
2-3 kanál zsír a hagyma dinszteléséhez
2 gerezd fokhagyma
só, bors, őrölt mustármag, majoránna, pirospaprika
zsír a kikeveréshez

Ennyire kevés hozzá valóra van szükségünk, és máris készen áll a finom kenyérre való.

A hagymát kockára vágjuk, és zsírban üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a szétnyomott fokhagymát, és amikor megérezzük az illatát, beletesszük a csíkokra vágott májat.
Amikor megpirult, sózzuk, borsozzuk hozzáadjuk a mustármagot és a majoránnát, legvégén a pirospaprikát, amivel már csak összekeverjük.
Amikor levesszük a tűzről hozzákeverünk még 10-15 dkg zsírt. Ez lehet bármilyen állati eredetű zsír, viszont a legjobb kacsa- vagy libazsírral.
Egy késes robotgéppel pürésítjük, vagy húsdarálóval kétszer ledaráljuk. A zsír mennyiséget úgy állítjuk be, hogy kenhető legyen.
Még melegen üvegekbe töltjük, a pereméig felöntjük olvasztott zsírral és lezárjuk. Kamrában is eláll hónapokig, de ha nem vagyunk biztosak benne tegyük hűtőbe. De le is fagyaszthatjuk.

A fűszereket változtathatjuk a saját ízlésünknek megfelelően.
Jó étvágyat!



2017. február 14., kedd

Káposztás tyúk édeskáposztával

Amint korábban írtam, egy életmód váltás küszöbén vagyok. Ennek az életmódváltásnak alapja a Reg-enor kúra, ami alapjában véve nem egy fogyókúra, hanem egy méregtelenítő kúra. 
Több mint egy hónapja tartom, és még soha nem éheztem egyszer sem.
Miközben jókat eszek, rengeteg folyadékot, vagyis vizet iszok. Eddigi eredményem 3 kg, vagyis 4 cm fogyás.
Mindez elég tetemes zsír fogyasztásával és a Reg-enor ivásával elért eredmény.


Hozzávalók:

1 tyúk feldarabolva
1 fej vöröshagyma
2-3 kanál zsír
1 kis fej kb. 1 kg édeskáposzta
babérlevél, borsikafű, szemes bors, pirospaprika, só
főtt rizs, vagy köles
A hagymát kockára vágjuk, megpároljuk a zsírban, hozzáadjuk a felszeletelt káposztát, a darabolt tyúkot, (csirkecombbal is kitűnő) beletesszük a fűszereket, és annyi vízzel öntjük fel, ami ellepi. Puhára főzzük.
A riszt bele is főzhetjük, de külön elkészítve is jó.
Kölessel tálaltam magamnak (Reg-enorosan) + belekevertem 2 kanál zsírt

Spenótos-gombás tojás






Spenótos gombás tojás - ki gondolná milyen finom tud lenni :)
A Reg-enor diéta szerint elkészített ebédem, ami szerintem az egyik legfinomabbra sikerült.

 
Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma
40 dkg gomba vékonyra szeletelve
2 marék spenót, (mirelit paraj levelekből 5-6 golyónyi)
2 kanál zsír
1 tv paprika
4-5 tojás
só, bors


A hagymát kockára vágjuk, a zsírban megfonnyasztjuk, majd a gombát is hozzátesszük a parajlevelekkel együtt. puhára pároljuk. Sózzuk borsozzuk, majd egy hőálló tálba téve a tetejére ütjük a tojásokat és a sütőben 200 fokon a tojások fehérjéjének a dermedéséig sütjük ez kb. 10 perc






Én még a tetejére tettem a saját adagomnak 1 kanál zsírt, hogy a kúrának megfelelően megtörténjen a kellő mennyiségű zsírbevitel.









Nosztalgia krémes

 Maradjunk még mindig a tojásfehérje felhasznalásánál. Süssünk-Nosztalgia krémest egyszerűen és gyorsan  Hozzávalók  3 csomag leveles tészta...