Köszönöm, hogy eljöttél hozzám, érezd jól magad! Nézelődj, keresgélj kedvedre!
A főzés alkotás, ha alkotsz, szükséged van visszajelzésre. Ha tetszik amit látsz, vagy kipróbálod valamelyik étel elkészítését, esetleg van olyan amit fontosnak tartasz, oszd meg velem és a kedves idelátogató vendégekkel.

2013. október 28., hétfő

Fahéjas briós és nutellás csiga








A kelt tészta örök. Vagyis mindig más és más, bár a tészta ugyanolyan.
Évek óta a mama receptje alapján készítem, a foszlós kalács leírása szerint. Érdemes egy olyan kalács tészta receptjét magunkénak tenni, ami az alapja lehet sok-sok kalácsnak, csak a formázás és a töltelék tér el mindig, hogy ne legyen unalmas.
Én ma két féle kalácskát is készítettem. Mivel  szombaton nutellát készítettünk, az egyik kalács adott volt legyen nutellás. Csigát formáltunk a tésztánk feléből. Tepsibe tettük, tojással megkentük, és megsütöttük.
A tésztánk másik feléből fahéjas brióst formáztunk, ami amellett, hogy mutatós még finom is.
A kalács tésztája a következő 

Hozzávalók:

1 kg liszt
6 dl tej
10 dkg vaj
1 egész tojás
2 tojás sárgája
20 dkg kovász
1 dkg élesztő
 csipet só
3 evőkanál cukor

töltelékhez:

nutella

vagy

őrölt fahéjas cukor + vaj vagy olaj a megkenéshez

tetejére 

1 egész tojás

A lisztet átszitáljuk egy nagy tálba. A kovászt a lisztbe kialakított mélyedésbe tesszük. A tejet meglangyosítjuk, és kb 1 dl-ben az élesztőt feloldjuk. Hozzáadjuk a kovászhoz. Beleütjük a tojást, beletesszük a tojássárgáját, a cukrot, a csipet sót, és a tejet. Megdagasztjuk, majd a megolvasztott vajat beledolgozzuk a tésztába. 








Betakarjuk fóliával, és 2 óra alatt megkelesztjük.






A tésztát ketté vesszük. A felét kinyújtjuk téglalap alakúra, és megkenjük a nutellával, feltekerjük, és 4-5 cm-es darabokra felvágjuk, majd a tepsibe fektetjük, csigát formázva belőlük. Felvert tojással megkenjük, újra kelesztjük, és 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük.




A másik felét a tésztának 10-12 darabra vágjuk és a kép szerint formázzuk. 




Szintén tepsibe rakjuk, és felvert tojással megkenjük, kelesztjük és az előbb leírt módon sütjük.






2013. október 24., csütörtök

Mazsola leves



Gyengébb idegzetű olvasók miatt a levesről készült fotók eltávolításra kerültek!


Járok egy szuper tanfolyamra, ahol jobbnál jobb ötleteket kapok, ezt a levest is ott az egyik oktatónk említette.
Eszembe jutottak a családi látogatásaink a fővárosba, és hogy mennyire szerettünk menni, hiszen annyira kedves volt hozzánk ott mindenki. Igazából az sem zavart bennünket, hogy jól kellett viselkedni, hiszen mindenért kárpótolt bennünket a finom étel amit kaptunk. És persze eszembe jutott a mazsola leves is, amit akkortájt Rizus néni főzött, ilyen jeles napokon, mikor a család együtt töltött pár szép napot.. Mi gyerekek nagyon szerettük, hiszen talán nem is volt olyan étel, amit ne szerettünk volna.
A leves után mindig volt valami finomság. Egy kis palacsinta, vagy pár tarkedli.
Rizus néni az apai nagyapán nővére volt, igazi pesti asszony, aki a háború előtt is megengedhette volna magának, hogy szakácsnőt és cselédet tartson, de imádta a háztartását vezetni, és mivel gyereke nem lehetett, így ő maga viselte gondját Béla bácsinak annak legnagyobb megelégedésére.
A pontos receptet el felejtette a drága leírni, így anyukámmal dugtuk össze a fejünket, és okoskodtuk ki mi is volt benne.
Egy dologban megegyeztünk már rögtön a legelején,  - mazsola az bizony volt benne. - Azután jöttek elő az emlékek, és mind több, és több hozzávaló eszünkbe jutott.
Ma pedig, hogy nehogy elfelejtsük lejegyezni, gyorsan rekonstruáltam az ételt, amíg még a számban érzem az ízét.





Hozzávalók:


1 kg-os csirke
1 kisfej vöröshagyma
2 evőkanál tyúkzsír (lehet más zsiradék is)
1 teáskanál só
10-15 egészbors
csipet köménymag
1 teáskanál tárkony
1 szál  zeller zöld
1 kis fej karfiol
1 nagyobb sárgarépa
1 szál fehérrépa (petrezselyem gyökér)
1 paradicsom
½  zöld- vagy tv paprika
2 birsalma
½ csomag mazsola
egy darabka citromhéj
3 dl főző tejszín, vagy tejföl


A vajgaluskához


1 egész tojás
1 evőkanál olvasztott vaj
liszt


A csirkét alaposan megmossuk, az esetleges pihéket, tollakat eltávolítjuk, és feldaraboljuk, lehetőleg egyforma nagyságú darabokra.
Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük a két kanál tyúk zsíron, majd beletesszük a feldarabolt csirkét, felöntjük vízzel, és befűszerezzük. A borsot és a köményt tea tojásba, vagy egy darabka gézbe tesszük, és úgy adjuk a levesbe. Sózzuk, tárkonyt teszünk bele. Hozzáadjuk a zeller zöldet, a citrom héjat, a paradicsomot és a paprikát, majd megsózzuk. Amikor a hús már majdnem puha, a megtisztított és felszeletelt sárgarépát, és fehérrépát tesszük a levesbe, majd ezután a birsalma kockákat, a mazsolát, valamint a karfiol rózsákat. A zöldségek puhulásáig főzzük, közben elkészítjük a vajgaluskánkat.

Egy egész tojást felverünk, sózzuk, hozzáadunk egy kanál olvasztott vajat, és annyi lisztet, hogy galuska tészta keménységű legyen.
Amikor a zöldségek is megfőttek a levesbe szaggatjuk az apró galuskákat, és hozzáöntjük a főző tejszínt, egyet rottyantunk a levesen, és forrón tálaljuk.












2013. október 18., péntek

Alma püré télire








Az alma az ősz egyik kedvelt gyümölcse. Szerencsénkre rengeteg terem idén belőle. 
Sokaknak okoz ezzel gondot a téli tárolása. Valljuk be, hogy szeretünk beleharapni egy-egy almába, de korlátok közé szorít bennünket a tárolása. Pedig ilyenkor lehet olcsón hozzájutni annak is akinek nem terem az udvarán. Sokszor előfordul, hogy a barátainktól is kapunk néhány 10-100 kilót, mert annyira sok termett. 




Kerestem valami jó módot arra, hogy változatosabbá tegyem az alma kínálatot. Készítettem kompótot, reszelt almát, alma ecetet, egymás után sütöttem az almás lepényt, és más almás süteményt, de még így is rengeteg van. 
Nálunk az almát a nyuszik is előszeretettel fogyasztják, és a tyúkok is szívesen szaladgálnak az alma héjjal. 

Most egy almapürét készítettem hiszen gondolhatunk a kisgyerekekre is, akik talán szívesen fogyasztanak pár kanállal belőle. Bátran ajánlom, hiszen nincsen túlcukrozva, mégis nagyszerű íz harmóniát biztosít ez a püré.




Jobban utána néztem és találtam hozzá hasonlót a tengeren túli oldalakon, ott előszeretettel almavajnak hívják, talán azért, mert simára kell pürésíteni, és valóban hasonlatos lesz ettől a vajhoz.





Hozzávalók:

1,25 kg alma
12,5 dkg cukor
1 rúd fahéj
8 db szegfűszeg
1 ½ csésze víz (1 csésze 250 ml)

Az almát meghámozva mérjük. Hámozásnál ügyeljünk, hogy ne barnuljon, hiszen sokkal szebb ha szép világos marad. A gyerekek is szívesebben fogyasztják úgy. Ahhoz pedig hogy megőrizze világos színét, hámozás után tegyük citromos vízbe. 1 liter vízhez egy fél citrom levét adtam. Ezután vágjuk apró kockákra, és leszűrve rakjuk egy rozsda mentes, vagy hibátlan zománcú edénybe. Aduk hozzá a hozzávalókat, és főzzük lefedve forrástól számítva kb 15 percig. Ezután a fedőt eltávolítva főzzük tovább amíg be nem sűrűsödik. Ekkor eltávolítjuk a fahéjat és a szegfűszeget, és egy bot mixerrel simára pürésítjük. Ezután tiszta üvegekbe szedjük, gondosan lezárjuk a tetejét, és 5 percre fejre állítjuk. Majd címkézés után mehet a polcra.






2013. október 15., kedd

Fűszeres csirkemell zöldségkörettel





Amikor nem tudom mit is kellene ebédre készíteni akkor a jó öreg csirke mell kisegít, mint most is. A Papus tegnap talált egy takaros cukkinit azt adtam mellé valamennyi vegyes zöldséggel köretnek. Nagyon jól sikerült, de hiszen minden a fűszereken múlik, és ez a fűszer keverék már bizonyított, hiszen a már annyiszor bevetett pácolásra is tökéletes fűszer keverékemet használtam most is.





Hozzávalók:

1 db csirke mell filé csíkokra vágva
1 kis fej vöröshagyma
4 gerezd mézes fokhagyma
3 kanál méz a  mézes fokhagymáról
3 evőkanál olaj
1 evőkanál füszer keverék (só,  cayenne bors, fekete bors, piros paprika,  fokhagyma por,  hagyma por, szárított kakukkfű, szárított oregánó)
petrezselyemzöld





Köret hozzávalók:

1 cukkini
40 dkg vegyes zöldség (mirelit mexikói köret)
2 dkg vaj
só, bors, petrezselyemzöld

Egy kis fej kockára vágott vöröshagymát 3 evőkanál olajon megfonnyasztunk,ha van használjunk mézes fokhagymát, abból is kb. 4 gerezdet nyomunk szét, valamint hozzáadunk a mézéből 3 evő kanállal, ha nincs, akkor tegyünk bele friss fokhagymát és mézet, de kevesebbet valamivel, mivel azok intenzívebb illattal és ízzel rendelkeznek. Tegyük bele a csíkokra vágott csirkemellet, és süssük fehéredésig. Adjunk hozzá a fűszer keverékből egy evő kanállal, és ha szükséges, sózzuk és borsozzuk utána. Amikor a hús puha apróra vágott petrezselyemzölddel szórjuk meg.és vegyes zöldség körettel, valamint savanyúsággal tálaljuk.




A vegyes zöldségkörethez, felvágjuk a cukkinit csíkokra, majd a vajban megpároljuk, amikor félig kész hozzáadjuk a mirelit zöldséget, és együtt készre pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, és fél csokor apróra vágott petrezselyem zölddel megszórjuk.






2013. október 9., szerda

Harissa szósz házilag




Vitathatatlan, hogy egyre több nemzet konyhája hódít magának tért kicsiny hazánkban. 

Sok konyha használja előszeretettel a harissa szószt, melyet általában nem a kis élelmiszer üzletek forgalmaznak, sőt sokszor super marketek polcai sem láttak soha belőle mutatóban sem. 
Nem mehetünk mind ázsiai, vagy közel keleti üzletekbe, sőt valljuk be őszintén nem is szívesen tesszük, hiszen sokszor órákat kellene utazással tölteni. 
Minek is mennénk mikor olyan egyszerű az elkészítése, és semmi rendkívüli hozzá valót nem tartalmaz. 

Csak a megszokott fűszer és növény alapanyagok, de persze a helyes arányban összedolgozva, főzve, kavarva, és az eredmény hamisítatlan csípős harissa.



Hozzávalók
10 dkg száraz csili paprika
30 dkg paradicsom püré
20 dkg apróra vágott vöröshagyma
10 dkg cukor
2,5 dl alma ecet
2 nagy piros piros kaliforniai paprika
2,5 teáskanál őrölt kömény
1,5 teáskanál őrölt koriander
4 evőkanál apróra vágott fokhagyma
1 evőkanál só



A száraz csilit áztassuk vízbe 20 percre.vagy amíg megpuhul, és vágjuk darabokra.

Egy rozsda mentes edényben tegyük fel főni a hozzávalókat, kivéve a csilit, a sót, és a fokhagymát, majd forraljuk fel magas hőmérsékleten, gyakran keverjük, ezután vegyük alacsony hőmérsékletre és kevergetve főzzük 25 percig. A fokhagymát a csilit és a sót turmixoljuk alaposan el, egy kevés csili áztató vizével, és ezt a keveréket adjuk a paradicsomoshoz, majd főzzük további 5 percig. Forrón rakjuk üvegekbe, zárjuk rá a tetejét, és 10 percre fordítsuk fejtetőre, majd címkézzük, és mehet a polcra.







2013. október 6., vasárnap

Fahéjas-sütőtökös gőzgombóc




Amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy én ilyet szeretnék készíteni a sütőtök krémleves után.


Kicsit változtattam a recepten, hogy az ízlés világunknak jobban megfeleljen.





Hozzávalók


15 dkg sima liszt
10 dkg sütőtökpüré
3 evőkanál kristálycukor
2 dkg élesztő
½ evőkanál kókuszolaj, vagy bármilyen más semleges ízű olaj
¼ teáskanál őrölt fahéj
⅛ teáskanál só
0,5 dl tej
pár csepp zöld ételfesték


A tököt megtisztítjuk, belét kikaparjuk, és lereszeljük. Egy mikrózható edénybe teszünk 10 dkg-ot, folpack-kal fedjük le, egy pici nyílást vágjunk rajta ahol a gőz távozhat, és 2 percig maximum teljesítményen mikrózzuk.






Ezután a cukrot hozzáadjuk, és összekeverjük pürésítjük, majd a tejet is hozzáadjuk, valamint az élesztőt belemorzsoljuk. A lisztet és a fahéjat összeszitáljuk, beletesszük a sót, majd összekeverjük a tökös masszával. Adjuk hozzá az olajat is, és dagasszuk 20 percig, vagy amíg teljesen tiszta nem lesz a kezünk. Egy kb 3 grammos tésztát kiszakítunk belőle a száraknak, a többit lefedve 45 percig kelesztjük. A szárnak félretett tésztához zöld ételfestéket keverünk és 10 darabba vágjuk, megformázzuk.


45 perc után a megkelt tésztát 10 részre vágjuk, gombócokat formálunk belőle, amit kockára vágott sütőpapírra helyezünk, hurkapálcával rovátkákat nyomunk bele, mint amilyen a tökön is van, majd közepére tesszük a szárakat, és kicsit kelni hagyjuk,eközben egy edényben vizet forralunk. A gombócokat sütőpapírral együtt a pároló betétre tesszük és vízgőz fölött 15 percig pároljuk.


Legjobb melegen tálalni













2013. október 5., szombat

Gyömbéres sütőtök krémleves cukrozott narancshéjjal







Sütőtök szezon. Már alig vártam, nagyon kedvelem, sőt szeretem a sütőtököt, és nem csak sütve. 





Igazi őszi leves,  amihez jól illik a gyömbér csípőssége, és a szerecsendió melegsége.
Szerintem ehhez legjobb a sonkatök, kitűnő ízzel rendelkezik, ezzel a legkönnyebb bánni, ráadásul mindenhol kapható.

Hozzávalók:

1 kg-os sütőtök
¼ fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kanál vaj vagy kókusz zsír
csipet só
2-3 cm -es friss gyömbér reszelve, vagy 1 mokkás kanál őrölt gyömbér
¼ szerecsendió reszelve
1 kanál kukorica keményítő
2 dl tejszín, esetleg zsíros tej, vagy kókusztej
2-3 evőkanál cukor, vagy édesítő

A tököt megtisztítjuk a héjától, kikaparjuk a belét, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. 



Egy kanál vajon megpároljuk a vöröshagymát, belenyomjuk a fokhagymát, és ha friss gyömbért használunk azt is ilyenkor adjuk hozzá, majd bele tesszük  a reszelt tököt. 
Felöntjük vízzel, hogy kb 2 ujjnyira ellepje, csipet sóval megsózzuk,fűszerezzük szerecsendióval, valamint őrölt gyömbérrel, ha nem friss gyömbért használunk, és puhára főzzük. 

Botmixerrel simára turmixoljuk, és hozzáadunk 1 evőkanál kukorica keményítőt, amit feloldottunk a 2 dl tejszínben, felforraljuk, cukorral, vagy édesítővel ízesítjük, és tálaljuk.

Még forrón cukrozott narancshéj darabkákat teszünk bele, aminek az ízét és illatát pillanatok alatt átveszi a forró leves.

Tálalhatjuk még pirított mandulával, vagy akár apróra darabolt mazsolával is. Bármelyikkel kitűnő választás.