2014. június 23., hétfő

Pácolt uborka






Sok féle képpen el lehet készíteni. A hűtőben akár egy hónapig is eláll, bármikor ehetünk belőle. Általában a második naptól fogyasztható, de minden nappal finomabb lesz.


HOZZÁVALÓK

1 kg uborka
1 közepes fej lila hagyma
2 közepes erős paprika, (lehet piros vagy zöld, de ha nem szeretjük a csípőset, használjunk kaliforniai, vagy tv paprikát
1,5 dl cukor
1,5 dl ecet
1,5 dl alma- vagy borecet
2 teáskanál só
1 teáskanál mustármag
1-2 evőkanál kapor
1 teáskanál zeller mag (ha van)



Az uborkákat alaposan tisztítsuk meg, és szeleteljük vékonyra. Keverjük össze a kockára vágott lila hagymával, a paprikával, és az apróra vágott kaporral és a sóval. Egy lábasban felfőzzük az eceteket a cukorral, a mustármaggal, és a zellermaggal. Kavargassuk, hogy a cukor elolvadjon. Azután az uborkára öntjük és két napig érleljük. 

Ha csak a hűtőben tároljuk, nem igényel tartósítószert, sem dunsztolást.




Ha hosszabb ideig szeretnénk tárolni, rakjuk tiszta üvegekbe, nyomjunk bele az üvegbe amennyi belefér, majd a lével töltsük fel. Csavarjuk rá a tetőt, és forrástól számítva 10 percig dunsztoljuk, és hagyjuk a pulton, amíg kihűl. Ha nem akarjuk hőkezelni, akkor tegyünk a lébe nátrium-bezoátot, és öntsük fel az üvegeket, majd zárjuk a tetőket.







Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...