Fontos, hogy néha kedveskedjünk szervezetünknek. Az édes
íztől nagyon nehéz megszabadulni, főleg ebéd után tör rám, hogy egy falat édes
érintse az ízlelőbimbóimat. Egy jó és tartalmas leves után mi is eshetne
jobban, mint egy túrótorta.
A heti piaci napokon igyekszem olyan dolgokat vásárolni,
ami nem tucat termék. Ott szerzem be a zöldségeket, gyümölcsöket, mézet, és
természetesen a túrót, tejfölt. Heti két alkalommal, - mert itt vidéken csak
kétszer van egy héten piac – szívesen megyek vásárolni, hiszen nem egy nagy
üzletben fogok válogatni a tartósítószerek és az ízfokozók között, hanem igazi
gazdáktól, igazi árút fogok venni.
A piacon már csak egy néni árul túrót, ami szégyenletes,
de ebben a világban, amikor a tejet minden féle másból gyártják, és azzal
árasztják el kicsiny hazánkat, nem vethető a gazdák szemére, hogy nem tartanak
fejőstehenet.
Az én gazdaasszonyom is azért hordja a piacra a tejtermékét, mert
elmondása szerint az neki a heti szórakozása. Itt találkozik emberekkel, ennyi jár
neki. Valóban jár neki, talán több is.
Ennyi kitérő után a lényeg, mi is kell egy túrótortához,
csak hogy lehetőleg beleférjen a lapos has diétába is.
Hozzávalók:
20 dkg félzsíros krémsajt
30 dkg túró
1 citrom leve és lereszelt héja
1 teáskanál vanília kivonat
4 db tojás
10 dkg cukornak megfelelő édesítő
2 kanál kukoricakeményítő
20 dkg teljes kiőrlésű omlós keksz
6 dkg vaj
Elkészítés:
A sütőt 180°C-ra előmelegítjük. A kekszet összetörjük,
vagy robotgépben megdaráljuk. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, összekeverjük, és
egy 20 cm-es piteformába tömködjük egyenletesen.
A túrót robotgépbe teszem a krémsajttal, a túrót - bevallom
őszintén krémsajt helyett, én egy pohár 12 %-os tejfölt használtam, amit még az
este szitára borítottam, hogy lecsepegjen. Egyneművé kevertetem, hozzáadom az
édesítőt, a citrom héjat, a citrom kicsavart levét, a vanília kivonatot, majd
egyenként a tojást, és kanalanként a keményítőt.
A torta alapot 10 perc alatt elősütjük, majd a túrós
keveréket beleöntjük, egy mélyebb tepsibe tesszük, amibe vizet öntünk, és 30
perc alatt, vagy amíg a teteje színt nem kap megsütjük. Amikor ellenőrizzük,
legyen megsülve, de kicsit remegős legyen még a közepe. Akkor lesz finom.
Hideg
helyen hagyjuk kihűlni.
Azt mondják a túrótorta is másnap az igazi. Hát nem
tudom. Nálunk elfogyott még mindig aznap amikor sütöttem, így másnap nem
sikerült megkóstolni, de bizonyára igaz.
Én a spájzba szoktam a kőre tenni, ott hűl meg a
leghamarabb.
Szeletekre vágjuk, és tálaljuk.
2 megjegyzés:
De szép lett! :) És nagyon finom is lehetett, viszem is a receptedet! :)
Érdemes elkészíteni. Nagyon finom.
Megjegyzés küldése