2013. április 30., kedd

Sóska leves








Nem ám holmi mirelit sóskapüréből, hanem igazi sóskalevelekből készített leves. Ahogy régen ettük, mikor még a Nagymamám főzött.

Egy csomag sóskát vettem a piacon attól a nénitől, akitől általában a zöldségféléket szerzem be. Tudom, hogy a hagyományos kertészkedés híve, és semmi olyat nem használ, amitől valami bajunk esne.







Nem bio gazda, de tudja, hogy mit mivel vessen együtt, hogy ne kelljen vegyszereket használnia, és tudja, hogy ha mégis valami kártevő elszaporodna, mi az a természetben megtalálható dolog, legyen az növény, ásvány, vagy akár bogár, amivel vissza tudja szorítani, mert ahogy ő mondja, minden kártevő, és gomba ott van, ahol a haszonnövény is van, csak nem mindegy, hogy nekik adjuk a termést, vagy mi magunk akarjuk megenni.  A szerint kell cselekedni.

Hozzávalók:


½ kg sóska
2 evőkanál vaj, vagy olaj
csipet só
½  l tej
½ l víz
1 kanál liszt
édesítő, vagy cukor




A sóskát megtisztítjuk, a tisztítása annyi, hogy a levélnyelet eltávolítjuk a levélről, és folyóvíz alatt megmossuk, lecsepegtetjük. 




A vajat, vagy az olajat felforrósítjuk, és a lecsepegtetett sóskát megfonnyasztjuk, és vízzel feleresztve, csipet sóval megfőzzük. Addig főzzük, amíg a levelek szétfőnek. Nem kell félni, nem fog teljesen szétesni, csak kicsit kisebb darabok lesznek belőle. A kanál lisztből és a tejből habarást készítünk, és a kész sóskához adjuk, majd felforraljuk. Hozzáadjuk a cukrot, és tálaljuk.





Én úgy szeretem, hogy egy kis olvasztott vajat a tetejére csurgatok, és vékonyra vágott kenyeret eszek hozzá.
Annak idején a Mama így csinálta, így adta nekünk, és most is így esik igazán jól






2013. április 29., hétfő

Banános muffin










A muffin az a süti, amit nem lehet elrontani, és pillanatok alatt elkészül. Ahogy kigondoljuk, hogy egy muffint szeretnénk, 30-40 perc, és az asztalunkon van a finom süti.

Szétnézek a hűtőben, a spájzban, és máris tudom, hogy milyen ízesítéssel készítsem. Valamikor nagy mestere voltam a készítésének, szinte minden nap sült a konyhámban valamilyen „tündértorta”.

Az eper megjelent a piacon, és itthon senkinek nem kell a banán. Napok óta ott szenved a hűtőben, ideje kezdeni vele valamit. Ebéd és mosogatás után, amikor annyira megkívánsz valami édeset, csak azért, mert éppen nem tetszik a keksz ami a dobozban van, mi is lehet annál jobb, mint ebből a két banánból készített muffin.


Hozzávalók:

11 dkg kristálycukor
11 dkg vaj
2 db egész tojás
2 db banán
17,5 dkg sima liszt
5 dkg kukoricaliszt
1 tk sütőpor
1 csipet só

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 200 ° C béleljünk ki egy 12 lyukú muffin sütőt.
Keverjük a vajat és a cukrot egy keverő tálban, amíg könnyű és puha lesz. Egyenként keverjük bele a tojásokat. Alaposan dolgozzuk el.

A banánokat pucoljuk meg, és vágjuk ketté, majd szeleteljük fel. Adjuk a nedves hozzávalókhoz.
Fokozatosan keverjük a száraz hozzávalókat, amíg a keverék már nem lisztes. Adjuk hozzá a mazsolát is. Még azzal is keverjük egyet.

Tegyünk minden formába az anyagból 2/3 részéig, majd az előmelegített sütőben süssük 20 percig.



5 percig a formában, majd kivéve rácsra téve hagyjuk hűlni.






2013. április 28., vasárnap

Sertés pörkölt petrezselymes tejfölös galuskával











Egy sima sertés pörköltet is gazdagabbá lehet tenni, egy kevés fantáziával. A családom férfitagjai egy jó disznópörire vágytak. Ám legyen. Elvégre a kérésük teljesítése természetes, hiszen minden reggel megkérdezem, mit szeretnének ebédelni, mire a legtöbbször az a válasz, - mindegy, csak valami finomat.




Hogy vehetnék komolyan a reggeli kérdésemet, ha azt nem készíteném el nekik, amit éppen ki is mondtak.
Tehát sertés pörkölt, akkor tehát galuska. Ha már galuska, akkor kicsit fel kell turbózni. Mivel lenne a legegyszerűbb, természetesen petrezselyem zölddel, de csak azért mert még a kertemben túl aprók a kapor szálak. Azoknak is eljön az ideje, de most a tavalyi fodros petrezselyem ontja a leveleit, őket kell használni.
Sertés pörköltet szerintem nem egy nagydolog elkészíteni.





Hozzávalók:

60 dkg sertés lapocka vagy comb
1 nagy fej vöröshagyma
2 evőkanál sertészsír
pirospaprika
1 db paprika
1 db paradicsom
víz

A kockára vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk a zsíron, a tűzhelyről levéve hozzáadjuk a pirospaprikát, bele tesszük a kockára vágott megmosott húst, kevergetve, a hús fehéredéséig pároljuk, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, bele tesszük a paprikát, és a paradicsomot, sózzuk, és amikor a hús elfövi a levét, pótoljuk, majd ismét hagyjuk, hogy a szaft zsírjára „piruljon”.vagyis több alkalommal is pörkölődjön. Mert ugye azért pörkölt, és nem paprikás.  Természetesen készíthetjük paprikásnak is, az is nagyon finom, csak ugye a szaft, az már más.
A lényegen nem sokat változtat. Kinek melyik jön be.
Én mivel térülök-fordulok a konyhában szívesebben készítek pörit. Mindig kicsi vizet öntök alá, úgy főzöm.
A galuska készítése megint egy egyszerű mutatvány. Viszont a jó galuskára oda kell figyelni. Nem szabad előre elkészíteni a tésztáját. Mindig azután, hogy a vizet oda tettük forralni.

Tehát odatesszük a galuska főzővizét egy nagyobb fazékba, egy akkorában, amibe kényelmesen bele tudjuk szaggatni anélkül, hogy kifusson, vagy ne adj Isten kinyomja a vizet. Tehát egy megfelelő edényben feltesszük forrni a vizet, azután a lisztet egy tálba tesszük.
Én mindenkinek 10 dkg lisztet számítok, de ezt ki kell tapasztalni. Minden 10 dkg lisztre 1 tojás teszek a liszthez, csipet sót, és annyi vizet, hogy egy ragacsos masszát, vagyis „galuska keménységű” tésztát kapjunk. Ez megint olyan dolog, amit ki kell tapasztalni. Az a fontos, hogy akár mivel szaggatjuk is a vízbe,- galuskaszaggató, kés és galuskafa, vagy akár a tálból kanállal - az könnyen menjen.
Amikor forró a vizünk egy kanál sót teszünk bele, és a galuskát beleszaggatjuk. Ha apróra szeretnénk, akkor szerezzünk be egy nokedli szaggatót, de ha nagyobbakat szeretjük, próbáljuk meg egy nokedli szaggató deszkáról késsel a vízbe szaggatni. Bármelyik módot is válasszuk, higgyük el nagyon jó köretet tálalunk majd a családunknak. És a sertés vagy csirkepörkölt legjobb körete a galuska, vagy a nokedli.
A petrezselymes galuska a következő képpen készült.

Hozzávalók:
30 kg liszt
3 db tojás
víz

A hozzávalókat egy tálba tesszük, és csak addig kavarjuk, amíg összeáll. Forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk, és amikor a víz felszínére jönnek, kiszedjük egy tésztaszűrővel, és hideg vízzel leöblítjük.
Több féle képpen hozzá kerülhet a már említett tejföl. Adhatjuk mellé külön edényben tálaláskor. Hozzá tehetjük a pörkölthöz a főzés befejezése előtt. Ekkor egyet rottyantunk rajta, és kész. Vagy ahogyan én tálaltam. A galuskát forgattam át tejföllel, és erre tettem a jó szaftos húst. Minden képpen kitűnő.





Hozzá saját termésű fejes salátát tálaltam.




Nos, jó bő lére lett engedve ez az egyszerű étel leírása, de gondolom, egy ilyen receptet főleg azok keresnek meg, akik még csak a szakácsművészetük elején tartanak, vagyis kezdő háziasszonyok. Nekik szeretnék segíteni. A gyakorlottak, már fejből főzik ezeket a hagyományos ételeket.






2013. április 27., szombat

Teljes kiőrlésű zabos zsemle






    
Régen sütöttem teljes kiőrlésű lisztből, de úgy gondolom éppen itt az ideje, ha az egészséges étkezést akarom követni. 

Bár a fehér kenyér az, amit nem lehet túl szárnyalni, de remélem aki elkészíti ezt a zsemlét, rá fog eszmélni, hogy ez is igen finom.



Hozzávalók:

3 ½ teáskanál szárított élesztő
3/4 csésze langyos víz
1/8 csésze cukor
1 csésze teljes kiőrlésű liszt
1 csésze zabliszt
1 csésze liszt
1 teáskanál só
2 evőkanál vaj
1/2 csésze tej
olvasztott vaj a megkenéshez

Tegyük a dagasztóba a vizet, a cukrot, és az élesztőt. Keverjük össze és hagyjuk állni 10 percig.
Közben keverjük össze a lisztet a sóval, és tegyük félre.
Olvasszuk meg a vajat, majd adjuk hozzá a tejet, és enyhén melegítsük körülbelül 40 fokosra
Öntsük a meleg tejet és a vajat a tálba az élesztőhöz, majd adjunk hozzá 2 1/2 csésze lisztet.
 Kapcsoljuk be a dagasztót, és kevertessük egy percig. Miközben a mixer megy, fokozatosan adjuk hozzá a maradék lisztet, hogy egy lágy tésztát kapjunk. --- akkor jó, amikor leválik az edény oldaláról. Dagasztassuk legalább 2 percig. Ez rugalmas, és egy kicsit ragadós tészta lesz.



Vegyük ki és tegyük egy olajozott tálba, takarjuk le, és kelesszük 20-25 percet.
Amikor duplájára kelt, vegyük ki egy lisztes munkalapra, és osszuk 3 részre, majd minden darabot további 3 részre.
Mindet formáljunk zsemle alakúra, és helyezzük őket kivajazott tepsibe, tetejüket szórjuk meg zabpehellyel, és lenmaggal. Letakarva kelesszük újra, majd 200 fokosra előmelegített sütőben 20 perc alatt süssük arany barnára. Amikor kész kenjük át olvasztott vajjal a tetejét. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.






2013. április 26., péntek

Gyúrt tészta "beépített" petrezselyemmel



A bolognai-hoz egy kis metéltet szerettem volna készíteni. 
A tyúkjaim rendszeresen "csinálják" nekem a tojást, eladni kevés, felhasználni sok. Adva tehát, hogy tésztát gyúrjak.
Mivel a petrezselyem levele most van a legszebb korban, gondoltam kipróbálom amit a múltkorában láttam. Egy pár kép volt, nagyon szép, a petrezselyem levél volt bele nyújtva a tésztába. 
Gondoltam rém egyszerű a dolog, két vékony lap közé teszem, és együtt is nyújtok rajtuk egyet. Hát nem ennyire egyszerű. Ha vastagabb a szár, kiszakítja a tésztát. Tehát ügyelni kell, a vékony szárak kerüljenek csak bele. 
Egyébként akkor is fel lehet használni, csak én vagyok ilyen akadékoskodó. Ha valami nem tökéletes, rögtön elégedetlen vagyok magammal.


Hozzávalók

8 tojásos tészta

1 kg liszt
8 tojás
1 csokor petrezselyemzöld

Nekem legegyszerűbb robotgéppel készíteni. A lisztet beleteszem, a tojást felütöm, és összehabarom. A gépet bekapcsolom, és hozzácsurgatom a tojást. Jól összekevertetem vele, kiborítom a gyúrólapra, és összegyúrom. Nagyon gyorsan, és könnyen megy. Szépen megformázom, és letakarom egy tállal, vagy Folpackba csomagolom, és úgy pihentetem 30 percet.


A pihentetett tésztát 16 részre vágom, és mindig csak egy darabkával dolgozok. Addig a többit letakarom, hogy ne száradjanak meg. 
A tésztagéppel, nekem egy Atlas 150-es van, 1-es fokozaton néhányszor átengedem, úgy, hogy közben mindig félbe hajtom. Ezáltal nagyon jól összedolgozott tésztát kapok. Ezután a 6-os fokozatig kinyújtom, tehát minden fokozaton átengedem, szépen, egymás után. Egy másik darabban ugyanígy járok el. Addig letakarom az előzőt. Amikor mindkét lap ki van nyújtva, az egyikre megmosott, megszárított leveleket simítok, és a másik lappal lefedem. Ismét átengedem a 6 fokozaton, majd a nekem tetsző metéltvágóval felszelem. Természetesen lehet változtatni a vastagságon. Köretként lehet, hogy elég az ennél vastagabb is, de legközelebb elválik.





A páromnak annyira tetszett a dolog, hogy ismétlésre ajánlotta. Akár a mártás nélkül is el lehetett volna fogyasztani, annyira jól érvényesült benne a petrezselyem íze.













2013. április 25., csütörtök

Laposborsó leves parasztsonkával, palacsinta balzsamecetes eperszósszal




A laposborsó nem a csicseriborsó, és nem is a felesborsó. bár sokan azt hiszik. Ez egy igen régi fajta, amelyet már nagymamáink is előszeretettel főztek. Hol füstölt hússal, hol a nélkül. Nem kimondottan diétás, de igen tápláló, ízletes étel.



Gyermekkorom kedvencei közé tartozott, így gondoltam éppen itt az ideje, hogy felelevenítsem emlékeimet.
A piacon találtam hétfőn egy nénit, aki állítása szerint mindig szokott eladásra is termelni. Igaz, hogy nem gazdaságos, de ő akkor is vet, mert ezt semmi mással nem lehet pótolni.
Megkérdeztem ő hogy szokta főzni, azért is érdemes kutakodni, hátha megtudunk valami titkot, de elmondása alapján rá kellett döbbennem, hogy pontosan úgy, ahogy drága nagymamám készítette. Talán annyi a különbség, hogy egyikük galuskával, másikjuk csipetkével készítette. Azt tudom, hogy én nem szándékozom hozzá egyiket sem tenni, szerintem anélkül is elég laktató, és tartalmas lesz.









Hozzávalók:

30 dkg laposborsó
30 dkg füstölt parasztsonka
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
50 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, fehérrépa, zellergumó, karalábé)
3 db közepes burgonya
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál sertészsír
1 evőkanál liszt
só, bors, pirospaprika, köménymag,babérlevél
Elkészítése:

Előző este beáztatjuk a borsót. A füstölt húst kockára vágjuk, és feltesszük főni. Amikor fél fövésben van, hozzáadjuk a leöblített borsót, teszünk bele köménymagot, őrölt borsot, és 1 db babérlevelet. Azzal is főzzük addig, amíg kezd puhulni a borsó, ekkor hozzáadjuk a megtisztított és feldarabolt zöldségféléket, a burgonyát. Eleinte legyünk óvatosak a sóval, mivel a füstölt hús sós, tehát csak a végén sózzuk. 
Amikor megfő a zöldség is a zsírból és a lisztből rántást készítünk, hozzáadjuk a vöröshagymát, fokhagymát, és a pirospaprikát. Kicsit hagyjuk hűlni, és a levesbe tesszük. 
Főzzük még kb 5 percig, hogy a rántás besűrítse.

Őszinte leszek, én mindig félek attól, hogy a rántásban megégetem a hagymát, ezért a vöröshagymát már akkor a leveshez teszem, amikor a borsót belerakom. Apró kockára vágom, és mire megfő, már nem is látszik a levesben, viszont az íze az ott van benne.
A kész levesbe a berántás előtt főzhetünk apróra szaggatott galuskát, vagy tehetünk bele csipetkét is.
Én ezt most kihagytam, hiszen a leves így is tökéletes lett.



Desszertnek palacsintát sütöttem, de abból is a vastagabb, amerikai félét, a sütőporosat, és kihasználva a tavasz adta lehetőséget, friss eperből készítettem hozzá egy finom balzsamecetes szószt.



A recept pedig a következő:

30 dkg sima liszt
3 egész tojás
3 evőkanál cukor
1 vaníliás cukor
½ citrom reszelt héja
5 dl tej
½ csomag sütőpor
olaj a sütéshez
A tojásokat szétválasztjuk, és a sárgáját, a lisztet, a cukrot, és reszelt citromhéjat, vaníliás cukrot, a sütőport a tejjel simára keverjük. Legjobb ezt a robotgépre bízni. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan hozzákeverjük a palacsintamasszához. Átolajozott teflonserpenyőben a legjobb sütni, de természetesen hagyományos palacsintasütőben is kitűnő lesz. Attól függően mekkorákra akarjuk sütni, több vagy kevesebb masszát tegyünk a serpenyőbe. Mindkét oldalát aranybarnára sütjük.



A szószhoz a hozzávalók:
50 dkg friss, vagy mirelit eper
10 dkg cukor, vagy cukorpótló, xilit, stevia, vagy bármilyen édesítő
2-3 evőkanál balzsamecet
1 evőkanál kukoricakeményítő



Az epret folyóvíz alatt megmossuk és felszeleteljük. Hozzáadjuk a balzsamecetet, a cukrot, és a keményítőt, és közepes hőfokon felfőzzük. Figyeljünk rá, mert a keményítő miatt könnyen odakap.
Langyosan, vagy akár hidegen a palacsintára téve tálaljuk.



2013. április 24., szerda

Szecsuani csirkecomb filé barna rizzsel








Egy jó kis kínai receptet láttam minap a TV Paprikán. Véletlenül kapcsoltam, a gondviselés akarta, hogy lássam, mert nagyon könnyű, ámde annál finomabb. Egy próbánál többet ér. Variálni is lehet, zöldségek, no és persze bambuszrügy és babcsíra hozzáadásával még inkább kínai lesz a recept.



3 egész csirkecomb
3 evőkanál sötét szójaszósz
3 evőkanál világos szójaszósz
3 evőkanál rizsborecet
1 evőkanál méz esetleg cukor
2 evőkanál kukoricakeményítő
3 evőkanál olaj
3 gerezd fokhagyma
1 darabka friss gyömbér
3 szál újhagyma
4-5 egész chili
Szükség esetén só


A csirkecombokat kicsontozzuk, lebőrözzük, és kockára vágjuk. A szójaszószokat a rizsborecettel, a mézzel, és a keményítővel a húsra öntjük, és pár órát pácoljuk benne.
A Wokkot, vagy egy mélyebb serpenyőt, felforrósítunk, beletesszük az olajat. A vékony szeletekre vágott fokhagymát, és gyömbért átpirítjuk benne, hozzáadjuk a bepácolt csirkehúst, és kevergetve, rázogatva, pirosra sütjük. Ekkor hozzáadjuk a darabokra vágott zöldhagymát valamint a félbevágott csiliket  Alaposan összeforgatjuk, és addig sütjük kevergetve, amíg a hagyma kicsit megpuhul, és a szaft besűrűsödik. Szükség esetén hús alaplét adhatunk hozzá.


 Főtt barna rizzsel tálaljuk. 

barna rizs főzése más, mint a hagyományos fehér rizsé. Jó ha már korán reggel, esetleg előző este beáztatjuk. Áztatás után leöblítjük és dupla mennyiségű enyhén sós vízben tesszük fel főni. Alacsony hőfokon 45-50 perc alatt „puhul” meg. Ekkor leszűrjük, és tálalásig melegen tartjuk.



2013. április 23., kedd

Citromos túrótorta







Fontos, hogy néha kedveskedjünk szervezetünknek. Az édes íztől nagyon nehéz megszabadulni, főleg ebéd után tör rám, hogy egy falat édes érintse az ízlelőbimbóimat. Egy jó és tartalmas leves után mi is eshetne jobban, mint egy túrótorta.

A heti piaci napokon igyekszem olyan dolgokat vásárolni, ami nem tucat termék. Ott szerzem be a zöldségeket, gyümölcsöket, mézet, és természetesen a túrót, tejfölt. Heti két alkalommal, - mert itt vidéken csak kétszer van egy héten piac – szívesen megyek vásárolni, hiszen nem egy nagy üzletben fogok válogatni a tartósítószerek és az ízfokozók között, hanem igazi gazdáktól, igazi árút fogok venni.


A piacon már csak egy néni árul túrót, ami szégyenletes, de ebben a világban, amikor a tejet minden féle másból gyártják, és azzal árasztják el kicsiny hazánkat, nem vethető a gazdák szemére, hogy nem tartanak fejőstehenet. 

Az én gazdaasszonyom is azért hordja a piacra a tejtermékét, mert elmondása szerint az neki a heti szórakozása. Itt találkozik emberekkel, ennyi jár neki. Valóban jár neki, talán több is.

Ennyi kitérő után a lényeg, mi is kell egy túrótortához, csak hogy lehetőleg beleférjen a lapos has diétába is.

Hozzávalók:

20 dkg félzsíros krémsajt
30 dkg túró
1 citrom leve és lereszelt héja
1 teáskanál vanília kivonat
4 db tojás
10 dkg cukornak megfelelő édesítő
2 kanál kukoricakeményítő
20 dkg teljes kiőrlésű omlós keksz
6 dkg vaj

Elkészítés:

A sütőt 180°C-ra előmelegítjük. A kekszet összetörjük, vagy robotgépben megdaráljuk. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, összekeverjük, és egy 20 cm-es piteformába tömködjük egyenletesen.

A túrót robotgépbe teszem a krémsajttal, a túrót - bevallom őszintén krémsajt helyett, én egy pohár 12 %-os tejfölt használtam, amit még az este szitára borítottam, hogy lecsepegjen. Egyneművé kevertetem, hozzáadom az édesítőt, a citrom héjat, a citrom kicsavart levét, a vanília kivonatot, majd egyenként a tojást, és kanalanként a keményítőt.

A torta alapot 10 perc alatt elősütjük, majd a túrós keveréket beleöntjük, egy mélyebb tepsibe tesszük, amibe vizet öntünk, és 30 perc alatt, vagy amíg a teteje színt nem kap megsütjük. Amikor ellenőrizzük, legyen megsülve, de kicsit remegős legyen még a közepe. Akkor lesz finom. 

Hideg helyen hagyjuk kihűlni. 

Azt mondják a túrótorta is másnap az igazi. Hát nem tudom. Nálunk elfogyott még mindig aznap amikor sütöttem, így másnap nem sikerült megkóstolni, de bizonyára igaz.

Én a spájzba szoktam a kőre tenni, ott hűl meg a leghamarabb.

Szeletekre vágjuk, és tálaljuk.




2013. április 22., hétfő

Zöldséges raguleves






Még tegnap kigondoltam ám, hogy mi is lesz a mai menü, mert ugye következetesnek kell lenni a mai világban.
A tegnapi karajcsontból nagyszerű hús alaplé készült. Adva tehát egy finom zöldséges raguleveshez. A karaj húsából félretett 3 szelet tökéletes lesz arra, hogy a zöldségeken kívül hús is kerüljön a lábasba.
Irány a piac, friss répa, petrezselyemgyökér, karfiol, karalábé, és a desszerthez finom házi túróért.
A mai ebéd tehát gyakorlatilag a semmiből került az asztalra.

Raguleves hozzávalók:

30 dkg sovány hús vékonyan felcsíkozva
3 evőkanál olaj
1 kis fej vöröshagyma apróra kockázva
2 evőkanál paradicsom kockázva
1 csapott evőkanál paprikakrém vagy egy fél fehérpaprika kockázva
1 db nagyobb sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 fej karalábé
1 kis fej karfiol
1 darabka zeller gumó
só, bors, köménymag, tárkony, petrezselyemzöld
hús alaplé, vagy víz
1-2 db burgonya egészben
3 dl tejszín, vagy tejföl, ízléstől függően
1 tojásból kavart galuska





Az olajon megpárolom a kockára vágott vöröshagymát, hozzáteszem a paradicsom és a paprika kockákat. Én a paradicsomot a tegnapelőtti étel készítésekor felbontott paradicsomkonzervből tettem bele, a paprika pedig az ősszel, sóval elrakott pritaminpaprikából került bele. Ilyenkor jó, hogy van a kamrában és a hűtőben ilyen-olyan ízesítő. Szóval a paprikát és a paradicsomot is átfuttatom az olajban, és felöntöm a hús alaplével. Bele teszem a húscsíkokat, a zellergumót, és 2 db burgonyát egészben. Ez lesz majd a sűrítő anyag. Sózom, borsozom, szórok bele egy nagyobb csipet tárkonyt, és 30 percig főzöm közepes lángon. A fél óra letelte után a megpucolt és felszeletelt zöldségeket is hozzáadom, további 25-30 percig főzöm. Amikor megfőtt a burgonyát kiveszem, botmixerrel és valamennyi levessel alaposan összepépesítem, és visszaöntöm. Egy tojással és némi liszttel galuskát keverek, és beleszaggatom, majd a tejszínnel gazdagítom. Apróra vágott petrezselyemmel meghintve tálalom.
Ez egy diétásabb változat. Aki bátran ehet bármit, készítsen világos rántást egy kanál olajból és egy kanál lisztből, és azzal sűrítse a levest.




A desszert citromos túrótorta volt, természetesen az is cukor nélkül, tartva az előírásokat, a lapos has diétában.





2013. április 21., vasárnap

Egyszerű párolt hús vegyes körettel








A mai ebéd brokkoli krémleves, és ehhez kell valami finomat kitalálni. Rengeteg munka van kint a kertben, tehát nem szeretném az egész délelőttöt a konyhában tölteni, olyat kell főzni, ami gyorsan elkészül. 
Tegnapról maradt egy félzacskónyi vegyes zöldség, fel kell használni, mivel nem szeretem a megkezdett mirelitet rakosgatni a frigóban. 
Kicsit vissza kell fogni a nagy kajálásokat,- ugyanis néhány kilótól meg kell szabadulni, - úgy gondoltam tökéletes lesz pár szem burgonyával, és egy kis párolt hússal. Adott egy csontos karaj, csak ki kell csontozni, és máris vághatok belőle 2-2 szeletet. A csontból holnap lesz egy finom zöldséges leves, hogy az előírásoknak megfeleljen, és kellő képen beilleszkedjen a diétánkba.

Ennyi előkészület után lássunk hozzá.

Hozzávalók

50 dkg csont nélküli karaj szeletelve
só, bors
olaj
30 dkg vegyes zöldség (mirelit)
60 dkg burgonya
petrezselyemzöld

 (Én egy „intelligens” edényt használtam, amibe bepakolom a hozzá valókat, lefedem és 25 perc után elzárom a tűzhelyet alatta, de bármilyen fedővel rendelkező edényben elkészíthető, csak figyelni kell, nehogy lesüljön az étel.)

A szeletekre vágott sertés karajt enyhém kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk.
Egy edénybe kevés olajat teszünk, alulra a hússzeleteket, erre a vegyes zöldséget, majd a kockára vágott burgonyát. A burgonyát enyhén megsózzuk. Lefedve 30 percig pároljuk. A hús, levet ereszt, de ha kevésnek találjuk, kevés vizet, vagy hús alaplét önthetünk alá. A szeleteket a zöldségekkel, és a burgonyával puhára pároljuk. Amikor kész, kicsit, zsírjára pirítjuk, és  apróra vágott petrezselyem zölddel meghintjük, uborkasalátát, vagy bármilyen más salátát adunk mellé. 



Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...