Szeretem a csirkemellet, szeretem a tésztát,
és természetesen szeretem a sajtszószt.
Akkor
ebből mi következik, csakis az, hogy az ebéd egy teljes kiőrlésű búzalisztből
készült széles metélt lesz, sajtszószos csirkemell csíkokkal. Mivel a saláta
szezonja van, és nekem bőven terem, fejes salátát adok hozzá, amolyan
hagyományos cukros ecetes lében készült salátát. Május elsejére kell ennél
finomabb ebéd?
Hozzávalók:
80 dkg csirkemell
2 evőkanál olívaolaj
Szárnyas fűszersó
Egy marék nagy szemű só
½ evőkanál majoránna
½ evőkanál kakukkfű
½ evőkanál koriandermag
½ evőkanál zsálya
½ evőkanál fokhagymapor
½ evőkanál szárított vöröshagyma
½ evőkanál szemes bors
½ evőkanál pirospaprika
Besameles sajtmártás
2 evőkanál vaj
2 evőkanál liszt
½ l tej
20 dkg reszelt sajt (trappista, és füstölt sajt vegyesen)
só, bors, reszelt szerecsendió
Elkészítés:
Legelőször a fűszersót készítem el. Az összes fűszert, és a nagy szemű sót is egy elektromos darálóba, vagy egy fűszermalomba teszem, és összedarálom. Nem fontos nagyon finomra darálni, elegendő párat forgatni rajta. Érdemes többet készíteni belőle, hiszen üvegben sokáig lehet tárolni, és szükség esetén van mihez nyúlni.
A csirke mellett kifilézem, vékony csíkokra
vágom, és fűszersóval megszórom.
Olíva olajat hevítek egy serpenyőben, és
hirtelen megsütöm a csirkemell csíkokat.
Utána felöntöm húslével, vagy vízzel, ha
szükséges, és kb. 15-20 percig főzöm. Végül megvárom, míg a húslé elfő és megpirul
a hús.
Egy edénybe vajat olvasztok, 2 evőkanál
lisztet szórok bele, átfuttatom, majd felengedem a tejjel.
Sózom, borsozom, reszelek bele szerecsendiót,
és sűrűsödésig főzöm. Ekkor hozzáadom a füstölt- és a trappista sajt 2/3
részét, és azzal is főzöm, amíg a sajt elolvad.
Egy tálat kivajazok, beleteszem a húsokat,
ráöntöm a sajtszószt, megszórom reszelt sajttal. Beteszem a forró 180 fokos sütőbe kb. 15
percre, míg a sajt megpirul.
A sajtszószból csak annyit öntsünk rá, hogy
egy-egy husi kikandikáljon.
A maradék szószt külön edényben kínáljuk .
Teljes kiőrlésű házi gyúrt metélt tészta
köretnek
Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
4 egész tojás
½ dl olívaolaj
A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk. Szép
simára, és egy tállal letakarjuk, vagy Folpackba csomagolva pihentetjük egy fél
órát.
Ekkor tésztakészítő géppel elnyújtjuk, és
széles metéltet készítünk belőle.
Nekem Atlas 150-es tésztagépen van. Az egyes
fokozaton mindig félbehajtva átgyúrom 4-szer, 5-ször, ezután fokozatonként
nyújtom az 5-ös fokozatig.
Mivel köretnek készül, nem szeretném, ha
nagyon vékony lenne. Ezek után egy abroszon hagyom 10-15 percig szikkadni, és
széles metéltet vágok belőle.
Bő, lobogva forró, sós vízben 4-5 perc alatt
megfőzöm. Leszűröm, és hideg folyóvízzel leöblítem.
Amiben a csirkemell sült, abba az edénybe
szedem ki, és kicsit átforrósítom a benne maradt zsiradékban.
Erre a tésztaágyra tálalom a sajtos
csirkemell csíkokat.
Fejes salátával tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése