Nagyon szeretem az olasz salátákat, sőt az olasz ételek a
gyengéim. Amikor Olaszországban voltam, ott ettem nagyon finom salátákat.
Egyszerűen elkészített saláta félék voltak benne, egy kis endívia, egy kevés
ruccola, és más számomra ismeretlen fajta, persze mindenből csak egy kevés, de
az öntet ami rá került valami csodás volt.
A fűszer keverék, ami az öntetbe került, az ottani pincér
elmondásán alapult, persze, amennyire értettem, de annyira hasonlóra sikerült,
hogy én is elcsodálkoztam.
Először az olasz fűszerkeveréket készítjük el, és azután az
öntetet.
Hozzávalók:
2 evőkanál szárított bazsalikom
2 evőkanál szárított majoránna
1 evőkanál szárított fokhagymapor
1 evőkanál oregánó
1 evőkanál kakukkfű
1 evőkanál rozmaring
1 evőkanál pirospaprika
A fűszereket alaposan összekeverjük. Természetesen nem csak
a saláta öntethez használhatjuk fel, nagyon megfelelő a pizzához, a
paradicsomszószhoz, olaszos sültekhez, és természetesen salátaöntethez.
Öntet hozzávalók
Egy evőkanál olasz fűszerkeverék
½ teáskanál só
¼ teáskanál bors
½ teáskanál cukor
¼ teáskanál fokhagymapor
½ evőkanál majonéz
½ csésze olíva olaj
2 evőkanál ecet
1 ½ csésze víz
A hozzávalókat egy jól záródó tetővel rendelkező üvegbe
tesszük, és alaposan összerázzuk. Amit nem használunk fel, akár 4 hétig is
tárolhatjuk a hűtőben.
A friss saláta leveleket, reszelt sárgarépát, reszelt
káposztát, és bármilyen számunkra kedves salátafélét a tányérunkra halmozunk, néhány vörös here, és snidling virággal még kívánatosabbá tehetjük, és pár evőkanál öntettel meglocsoljuk.
Alaposan összeforgatjuk, és
fogyaszthatjuk is.
2 megjegyzés:
Vittem a receptedet,nagyon jól hangzik, kipróbálom legközelebb és megírom milyen volt. Köszi:-))))
Várom!
Megjegyzés küldése