2013. május 25., szombat

Lasagne teljes kiőrlésű lisztből








Az olasz, és olaszos ételek egyik gasztronómiai csodája a lasagne. A szósz, a besamel, a tészta és a sajt csodálatos harmóniát alkot. Nem először készítem, és nem is utoljára. Most viszont teljes kiőrlésű lisztet használtam, mert a friss tészta szerintem ebből a legízletesebb a mártással készülő ételekhez.



Hozzávalók:

30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
3 db egész tojás
1 evőkanál olívaolaj

A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, sima és fényes legyen, majd letakarva 30 percig pihentetjük. Ekkor 6 darabra vágjuk, és a tésztagéppel a 6-os fokozatig nyújtjuk. Természetesen nyújtófával is el lehet nyújtani.
Én nem vagyok annak a mestere, így marad a gép. Legyen a tésztánk egyenletesen vékony, vágjuk fel akkora darabokra, hogy majd a tepsibe tudjuk rétegezni. Én erre 23 cm széles tepsit szoktam használni, olyat, aminek elég magas a pereme.
Míg a tésztánk pihen, az idő alatt elkészítjük a besamelt.

Hozzávalók:

2 evőkanál vaj
2 evőkanál liszt
5 dl tej
só, bors, szerecsendió

A vajban a lisztet világosra pirítjuk, és felöntjük a hideg tejjel, csomómentesre keverjük, sózzuk, borsozzuk, és őrölt szerecsendióval ízesítjük. Alaposan kiforraljuk, kb  5 perc, hogy ne legyen liszt íze.






Én most a már korábban elkészített fokhagymás-paradicsomos tésztaszószt használtam. Két üveggel bontottam, hogy megfelelő mennyiség legyen.

A recept itt olvasható.


Hozzávalók:
50 dkg darált csirke, pulyka, vagy sertéshús
2 üveg tésztaszósz (6,5 dl)

30 dkg reszelt sajt a szóráshoz


Ha frissen gyúrom a tésztát a lasagne-hez nem főzöm meg előre, csupán a következő képpen rétegezem. A tepsi aljára olíva olajat teszek, csak keveset, inkább csak átkenem vele az alját. Beborítom egy sor tésztával. Erre a húsos mártásból, majd a besamelből következik egy sor, meghintem reszelt sajttal, azután ismét tészta, majd szósz, azután besamel és sajt következik. Az utolsó réteg tésztára besamelt teszek csak, és alaposan megszórom reszelt sajttal, és a 180 fokra előmelegített sütőben 35-40 percig sütöm.





 Azután kicsit hagyom visszahűlni, és szeletelve tálalom.




Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...