2014. július 16., szerda

Marinált cukkini




Megint egy cukkini csemege a hétköznapokra, de egy finom vasárnapi ebédnél is megállja a helyét. Mitöbb, a téli hónapokra is bespájzolhatunk belőle. 

Hozzávalók
500g. cukkini, 
0,5 teáskanál só.

Pác: 


1 dl olívaolaj,
3 evőkanál borecet (vagy almaecet)
2 evőkanál méz,
2-3 gerezd fokhagyma,
bors, friss fűszernövények



Fiatal cukkinit csak megmossuk, és felszeleteljük, az idősebbeket meghámozzuk, ha szükséges eltávolítjuk a magokat. 


Vékony csíkokra felszeleteljük, és megsózzuk. Hagyjuk állni 30 percig. Közben elkészítjük a páclét.

A fokhagymát átnyomjuk, és elkeverjük az olajjal és mézzel, ha a méz sűrű, kicsit állítsuk vízfürdőbe, adjuk hozzá a borecetet, borssal, és apróra vágott petrezselyem, vagy kapor levéllel beszórjuk. Nagyon finom korianderrel, bazsalikommal, de tárkonnyal is.
A beszózott cukkinit csavarjuk ki a keletkező folyadéktól, és tegyük a páclébe. 2-3 óra mulva már fogyasztható, de a hűtőbe sokáig el áll. 


Ha szeretnénk télre eltenni, tegyük peremig az üvegeket, és a páclével töltsük tele. Miután lezártuk az üvegeket, forró vízfürdőben forrástól számított 15 percig dunsztoljuk. A pulton hagyjuk kihűlni. Címkézzük, és mehet a polcra. 1 évig megtartja minőségét bontatlanul. Felbontás után tartsuk hűtőben.



1 megjegyzés:

Gabimami írta...

Ezt elfogom készíteni, köszi szépen a receptet.

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...