Egyik álmom vált valóra, amikor megérkezett az én kis elektromos tésztagépem. Többször gondoltam rá,milyen jó is lenne, - mígnem hagytam magam, és családom biztatására, megrendeltem.
Nagyon kedves női hang már másnap reggel közölte velem, hogy a rendelésemet regisztrálták és hamarosan megkapom a számlát, melyet ha jóváhagyok, és átutalom a pénzt, küldik a futárral. Ez csupán négy napot vett igénybe, és csütörtökön, már haza is vittem a drágát.
Aztán napokig csak néztem.
Két nap ismerkedés után úgy döntöttem, mégis csak ki fogom próbálni, hiába a félelem, le kell küzdeni. Valljuk be őszintén, az új dolgok mindig hoznak magukkal valami megmagyarázhatatlan félelmet, és ez persze így van jól.
Elsőnek mindenképpen spagettit szerettem volna készíteni, főleg azért vásároltam, hogy ne kelljen a boltból venni, hiszen nem mindig lehet megtalálni a megfelelőt. Az egyik hamar elázik, a másik alig ér vizet és csupa csiriz lesz, míg van olyan ami egy fél óra múlva is rágós. Kevés az igazán jó, árban is megfelelő tészta.
Eddig is készítettem spagettit, de csak a Atlas 150-es géppel, ami bár nagyon finom volt, mégis látszott, hogy túl vékony az igazi spagettihez képest.
Most pedig egészen más technikát kell kitalálni, mert az nem vált be ennél a gépnél.
A negyedik adag tésztán is túl vagyok. és a tapasztalatomat szeretném megosztani.
1 adag spagettit 34 dkg grízes lisztből 3 tojásból, és 3 cl olajból készítettem. Az állaga pedig nagyon törékeny lett. Ellenben nagyon szép selymes sárga színű. Eddig eszerint készítettem a spagettit, de az Atlas 150-es tésztagéppel.
1 adag könyök tésztát 34 dkg sima liszt 2 tojás 3 cl olaj és annyi víz hozzáadásával, hogy 170 g legyen a folyadék. Ennek szép sima az állaga, talán túlságosan is sima, hiszen sokkal bordásabbnak kellene lenni.
1 adag metéltet készítettem 14 dkg grízes liszt és 20 dkg sima liszt keverékével, valamint a könyök tészta leírásánál szereplő tojás + folyadék mennyiséggel. Az állaga talán kicsit puha, könnyen tapadós és nem is olyan szép sárga tésztát eredményezett.
1 adag lapos linguine (lapos (spagettinek is megfelelő) metélt) 10 dkg grízes liszt 24 dkg sima liszt és 3 egész tojás, hozzáadásával. A tojások súlyát vízzel egészítettem ki úgy, hogy 165 g súlyú legyen.
Az állaga nagyon kívánatos lett. Igazán kedvemre való. Eddig ez az elkészítési arány a legjobb.
A következőekben folytatni kívánom a kísérleteket amíg tökéletes nem lesz, és igazán elfogadhatóvá válik.