2013. augusztus 19., hétfő

Ketchup - Angol fűszeres mártás

Most fordított sorrendben adtam közre az én már olyan régóta készített és imádott ketchup receptemet. Ez most hamarabb szárnyra kelt a közösségi oldalon, mint itt a blogon. Viszont fontosnak tartom, hogy bármikor visszakereshető legyen, ha szükség van rá.

Már a kilencvenes években is ez alapján készítettem a családi szükséglet nagy részét. édesen is, és csípősen is. Soha nem tudtam annyit eltenni belőle, hogy az ne fogyjon el.

Hozzávalók:

50 dkg sűrített paradicsom (kész paradicsompürét is vásárolhatunk)
5 dkg cukor
1 dkg só
1 fej vöröshagyma
½ kávéskanál őrölt bors
1 kávéskanál szegfűszeg
½ kávéskanál fahéj
1 kávéskanál gyömbér
1 szerecsendió
1 késhegynyi kakukkfű
1 dl ecet
1 evőkanál tárkony
1 kávéskanál fűszerpaprika
1-2 szem csillagánizs






A fűszereket a lehető legfinomabbra őröljük, átszitáljuk. A megmosott finomra vágott tárkony, az ecetbe keverjük és egy lábasban 10 percig lassan forraljuk. A paradicsomsűrítményt ép zománcú, vagy rozsdamentes acél lábosba tesszük, hozzáadjuk a tárkonyos ecetet. A megtört megszitált fűszereket hozzáadjuk, A hagymát finomra vágjuk és egy gézbe kötve a paradicsompürébe tesszük. Állandó keveréssel felforraljuk, és forrástól számított 20 percig főzzük. Ekkor tisztára kimosott üvegekbe töltjük, légmentesen lezárjuk, és dunsztoljuk. Forrástól számított 20-25 percig. Ezután kivesszük, hagyjuk kihűlni, címkézzük, és a polcra tesszük. Fontos, hogy sűrű paradicsompürét használjunk, ha magunk készítjük, alaposan főzzük be, ne legyen vizes, mert akkor sem az állaga nem lesz jó, se a minősége, mivel a víztől szétválik a szárazanyag.

Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...