Nem mindig készül különlegesség az én konyhámban sem. Az
igazság az, hogy nálunk a hazai ízek a legkedveltebbek. A múltkor éppen keresgéltem, itt a neten, mert nem voltam biztos az egyik egyszerű étel elkészítésében. Annyi féle konyha ízei között kutakodok, és próbálom ki őket, hogy közben elbizonytalanodtam a hagyományos magyar konyha elemeiben. De hiába, egyszerűen nem akadtam a nyomára annak, amit annyira kerestem. Így feladtam, és a jó öreg Horváth Ilona szakácskönyvet elővéve választ kaptam a kérdésemre. Arra gondoltam, hogy egyszerűen elkészíthető ételeket is be kell hogy illesszek a receptjeim közé, mert vannak fiatal, vagy kezdő háziasszonyok, akik igen is igénylik a hagyományos ételek elkészítésének a leírását. Senki sem születik fakanállal a kezében.
Szeretjük a tojásos krumplit.
Viszont szeretjük a paradicsomot is, de nem csak úgy mellé szeletelve, hanem szépen
sütőben megsütve.
A tojásos krumplihoz a következőkre van szükség:
50 dkg krumpli, megpucolva, fél cm-es karikára szeletelve
5 db tojás gyengén összehabarva
2-3 evőkanál sűrű tejföl
só
1 dl olaj
A krumplit megsütöm a forró olajban. A tojást és a tejfölt
összehabarom, sózom, és a tojásra öntöm. A tojás dermedéséig sütöm tovább.
A sült paradicsom hozzávalói:
1 kg apró szemű paradicsom
olíva olaj
só,
bors
bazsalikom
A paradicsomot megmosom, félbevágom, és olíva olajban
megforgatom, sózom, borsozom, és a sütőben 175 fokon 45 perc alatt megsütöm.
Apróra vágott friss bazsalikommal megszórom. A tojásos krumplival tálalom.
A maradék paradicsom nagyon jó másnap is, és harmadnap is, a
lényeg, hogy tároljuk a hűtőben, lehetőleg az olajat is öntsük rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése