Szeretem a kínai kaját. Sőt imádom, hogy olyan kevés idő alatt kész. Eleinte féltem, hogy a családom összehasonlításokat fog tenni a Vörös Sárkány ételei és az enyémek között. Nem tett. Sőt! Sok esetben az enyémre mondták azt, hogy finom volt. A lényeg, a lényeg. Egy vacsora, vagy ebéd pillanatok alatt elkészíthető. Kell ennél több?
Hozzávalók
1 evőkanál barna cukor
2 evőkanál méz
1/4 csésze szójaszósz
2 teáskanál apróra vágott friss gyömbér gyökér
2 teáskanál apróra vágott fokhagyma
2 evőkanál csípős szósz
só és bors, ízlés szerint
4 bőr nélküli, kicsontozott csirkemell csíkokra vágva
1 evőkanál növényi olaj
Elkészítés
Keverjük
össze a barna cukrot, a mézet, a szójaszószt, a gyömbért, a fokhagymát és a
csípős szószt egy kis tálban. enyhén sózzuk és borsozzuk a csirke csíkokat. Melegítsük
meg az olajat egy nagy serpenyőben közepes lángon Süssük arany barnára a
csirkecsíkokat mindkét oldalon, kb 1 perc oldalanként. Öntsük a szószt a
csirkéhez. Pároljuk fedetlenül, amíg a szósz besűrűsödik, 8 és 10 perc.
Főtt rizzsel,
és zöldbabbal tálaljuk.
A napi fortély:
Migrén, és fejfájás. Akárhogy is nevezzük tönkre teheti a napunkat, akár az életünket. Nem függhetünk állandóan gyógyszerektől. Egy kitűnő módja a fájdalom enyhítésének az illóolajok alkalmazása.
Engedjünk jó meleg vizet a kádba, teremtsünk nyugodt légkört magunknak. Egy törölközőt nedvesítsünk meg, majd cseppentsünk rá 4-5 csepp borsmenta olajat néhány ujjnyira egymástól, azután tegyük a fejünk alá a törölközőt, pihenjünk és lélegezzünk mélyeket. Hagyjuk, hogy testünket és lelkünket átjárja a nyugalom. A borsmenta olaj oldja a stresszt, ezáltal csökken a fájdalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése