2014. március 21., péntek

Medvehagymás pogácsa teljes kiőrlésű liszttel és zabliszttel





Egy hét leforgása alatt, már második alkalommal sütök medvehagymás pogácsát. Ez most teljes kiőrlésű liszt, és zabliszt keverékével készült.
Az eredménnyel megint nem tudok betelni, pedig nem igazán kedvez a fogyókúrámnak. De annyira finom lett.

Hozzávalók:

40 dlg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg zabliszt, vagy zabpehely 
2,5 dkg élesztő
1 egész tojás
1 teáskanál só

20 dkg vaj vagy margarin esetleg 15 dkg zsír
2 dl tej
nagy marék medvehagyma

A tejet megmelegítem, és az élesztőt felfuttatom benne. Pici cukrot adok hozzá, hogy az élesztőnek könnyebb dolga legyen.




Közben a lisztet összekeverem a sóval, és mivel én zablisztet rendszerint zabpehelyből készítek, most is a fűszerdarálóban finom lisztté őröltem 10 dekát ebből a fantasztikus gabonából.




Hozzáadtam a liszthez, majd elmorzsoltam benne a zsiradékot. Egy mélyedést készítettem a liszt közepébe, ide került a tojás és a tejben felfuttatott élesztő. Annyi tejjel gyúrom meg, hogy kellemesen rugalmas, tésztát kapjak. 


Elnyújtom, és megkenem kevés olvasztott vajjal, megszórom egy nagy marék apróra vágott medvehagymával, és a szokott módon hajtogatom a tésztát. 




30 perc pihentetés után ismét elnyújtom, és hajtogatom. Majd a következő 30 perces pihenés után még egyszer megismétlem, azután már csak 20 percet várok, és kb 1,5-2 cm vastagra nyújtom tetejét megkenem felvert tojással, és bevagdalom. 




Közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatom, és tepsibe rakom. A sütőt 180 fokosra előmelegítem, addigra a pogácsa ismét megkel, és fél óra alatt készre sütöm.




Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...