2014. március 31., hétfő

Gyors sós fonott kalács









Kukoricalisztből készítettem kenyeret, ízre kiváló, de még kell tökéletesíteni, hiszen nem elég fotogén. Viszont holnap reggel valami szendvicsalapra szükség lesz, ezért gondoltam, hogy a kalács mintájára, készítek egy sós fonott kalácsot.





Hozzávalók:

50 dkg liszt
2,5 dl langyos tej
1 egész tojás
1 evőkanál cukor
1 teáskanál só
2,5 dkg élesztő

1 tojássárgája a lekenéshez.

A hozzávalókat összegyúrjuk, alaposan kidolgozzuk, szép fényes, sima legyen. Belisztezzük, és 1 órát kelesztjük.
Amikor duplájára kelt, lisztezett felületre borítjuk, 3 egyenlő részre osztjuk, és megfonjuk.

-          A végeket én el szoktam kicsit vékonyítani, hogy könnyebben lehessen fonni.





A megfonott kalácsot sütőpapírral bélelt formába, vagy tepsibe tesszük, pici vízzel hígított tojássárgájával megkenjük, és 180 fokos sütőben megsütjük.

-          Én, amikor megfontam, akkor kapcsoltam be a sütőt, tehát ahogy melegedett a sütőm 180 fokosra, a tésztám úgy kelt meg bent.

45 perc kellett, hogy szép aranybarna legyen. Rácsra téve hűtöttem, majd felvágtam.


Kellemes ízű, kiváló állagú, szépen szeletelhető kalácsot kaptam.



2014. március 29., szombat

Kovászos Zürichi kenyér







Régóta gondolkodom, hogy ki kellene próbálni, hiszen annyian dicsérik. Eddig leginkább visszatartott, az, hogy gyakorlatilag a kenyereimet egy megszokott rutin szerint készítem. Este dagasztás, reggel sütés. 
Most viszont rá szántam magam. 
Este a kezemmel összegyúrtam egy adag kovásznak valót a következőkből:

250 dkg liszt
1 dkg élesztő
1,65 dl víz

Természetesen fakanalat is használhattok, de szerintem fantasztikus dolog a tészta érintése.

Azután megfőztem egy közepes krumplit héjában. De nyugodtan meg lehet pucolni, és feldarabolni. Én merő lustaságból főztem héjában. Hagytam reggelig mindkettőt a pulton pihenni.

további hozzávalók:

40 dkg kenyér liszt
2 dl meleg víz
1 dkg élesztő
2,5 dkg vaj
1 tk só
10 dkg főtt burgonya pürésítve, vagy 2 ek. burgonyapehely

Ha burgonyapehelyjel készíted, két evőkanál lisztet kiveszel, és helyette teszed hozzá a pelyhet. Valamint lehet, hogy picivel több vizet kíván.


Reggel átszitáltam 40 dkg lisztet, bele tettem a sót, belemorzsoltam 1 dkg élesztőt, 2 dl meleg vízben felolvasztottam 2,5 dkg vajat. A pürésített burgonyát a vizes-vajjal, és az előző este elkészített kovásszal simára kevertem, és a liszt közepébe készített mélyedésbe öntöttem. 
Összegyúrtam addig, hogy szép sima lett, és azután kb 10 percig dagasztottam, majd lefedve hagytam 1 órát kelni. 
Egy óra múlva kiborítottam lisztezett felületre, alaposan kinyomtam belőle a levegőt, és veknit formáltam belőle, amit egy sütőpapírral kibélelt jénaiba tettem. 
Újabb kelesztés következett. Közben a sütőt 230 fokosra melegítettem. 
Amikor a kenyér megkelt, bevágásokat ejtettem rajta, a jénai tetejét bevizeztem, rátettem, és ment a forró sütőbe. 






10 perc múlva visszavettem a hőt 200 fokosra.
35 perc múlva látom, akkora lett, hogy az egész jénai tele vele. 
Elszámítottam, kicsi edénybe tettem. 
Mivel kivenni nem tudtam az edényből, gondoltam vissza teszem, had süljön még 10 percig.

10 perc eltelte után kivettem, az alja könnyen lejött az edénynek , hiszen a sütőpapír működött. 
Azt hittem, hogy véső és kalapács kell majd hozzá, de képzeljétek, kicsi idő eltelte után kijött a jénaiból, éppen csak egy helyen kellett neki segíteni.
Ebédre pontosan kihűlt annyira, hogy fel lehetett vágni. Csoda finom kenyérnek sikerült, szép bélzettel, vékony de ropogós héjjal, kitűnő ízzel.
Első volt a zürichiek közül, de nem az utolsó, az már biztos.






2014. március 28., péntek

Egyszerű kalács szendvicsnek is







A kihívások ideje minden ünnep. Szeretem a sütős-főzős oldalakat, hiszen sok újat tanulhatunk egymástól. Örök téma, hogy ki milyen kalácsot kínál a húsvéti asztalra, mert hiszen a kalács dukál a sódarhoz, legyen az édes, vagy sós.


Mindkettő kiegészíti ezt a nagyszerű ízt.

Leginkább zsúrkenyeret szoktam sütni, mert egyszerű, gyors, és sokáig friss marad. Ha esetleg mégis maradna, kiváló felfújt  készülhet belőle.

Most hogy Limara felvetette a kérdést a facebookon, ki milyen kalácsot szokott sütni. gondoltam valamit ki kell találni, hiszen kellenek az új dolgok, ez legyen olyan, ami jó a házi baracklekvárral is, de megfelelő alapot biztosítson a sonkának-tojásnak is.








Így született meg ez a mai kalács






Hozzávalók: 

1 ½ (375 ml) csésze meleg víz 
½ csésze (125 ml) méz
1 evőkanál olaj
4 tojás
1 1/2 teáskanál só
1 evőkanál cukor
2 evőkanál instant szárított- vagy 40 g friss élesztő
kb 80 dkg liszt amennyit felvesz
Ez a liszt mennyiség csak megközelítőleges. Kellemes lágy, de nem ragadós tésztát kell kapjunk



Keverjük össze 1 dl vizet az élesztővel, szórjuk rá a cukrot, és hagyjuk felfutni. Ez alatt a többi meleg vizet a mézzel, a tojással, az olajjal, és a sóval alaposan elkeverjük, hozzáadjuk a felfutott élesztő, és annyi lisztet, hogy lágy, kalácstésztát kapjunk. Egy olajjal kikent tálba tesszük, tetejét és átsimítjuk olajjal, és 1-1 ½ óra alatt duplájára kelesztjük. Ekkor visszanyomjuk, kinyomjuk belőle a levegőt, újra megkelesztjük.
Előbb felezzük, mert kettő kalácsot készítünk, és azután a feleket, 6-6 részre osztjuk. Ostorszerűen összefonjuk, mindig a szélső szálakat tesszük középre. Azután a fonatokat tepsibe tesszük, megkenjük kicsi vízzel hígított tojássárgájával, és megszórjuk mákkal, vagy szezámmaggal, esetleg más magokkal, vagy csak simán hagyjuk.

180 fokos sütőben arany barnára sütjük, kb 40 perc alatt végezzünk tűpróbát, ha nem ragad a beleszúrt fogpiszkálóra megsült.






Rácson hagyjuk kihűlni.

Tökéletes szendvics alap húsvétra, hiszen nem sós, de nem is édes.


Házi baracklekvárral, vagy vajjal és sonkával tálaljuk.








2014. március 27., csütörtök

Ragacsos-kókuszos fahéjas csiga





Egyszerű kalácstészta annyi különbséggel, hogy ha van akkor tej helyett, kókusztejjel készítsük el.



A hozzávalók:

2,5 dl kókusztej vagy tehéntej
csipet só
6 dkg vaj
3 tojássárgája
50 dkg liszt
10 dkg cukor
2 dkg élesztő

Mindent beleteszünk a gépbe, és megdagasztatjuk, kelesztő tálba tesszük, és egy órát kelesztjük.

Vagy a lisztet tálba szitáljuk, a meglangyosított tejben felfuttatjuk az élesztőt, és a vaj kivételével, többi hozzávalóval tésztát dagasztunk. A vajat megolvasztjuk és a megdagasztott tésztába gyúrjuk. Amikor szép fényes sima hólyagos, letakarjuk, és egy óra alatt megkelesztjük.


A csavart a csigában az hozza, hogy miután kinyújtjuk a tésztát, megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk fahéjas porcukorral, és 5 dkg pirított kókuszreszelékkel, de finomabb pirított kókuszpehellyel.
Összetekerjük, és 12 egyforma darabra vágjuk.






Egy muffin formának minden részébe teszünk 1 teáskanál barna cukrot, és egy darabka vajat. Azután belerakjuk a tésztatekercseket, és 180 fokosra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük.
A cukros vaj finom ragadós karamellás bevonatot von a csiga aljára, a kókusz pedig isteni finom ízt kölcsönöz neki.



2014. március 23., vasárnap

Medvehagymás pesto





A maradék medvehagyma tökéletes alapot szolgál a pesztónak. 
Nem lehetett kihagyni, hiszen régóta vágyon megkóstolni, és most itt az alkalom rá. Egyik kedves ismerős egy egész cipős doboznyival lepett meg.

Hozzávalók:
30 dkg medvehagyma
10 dkg szárazon pirított dió
5 dkg pecorino sajt
1,5-2 dl olaj





A medvehagymát lemostam, lecsepegtettem, megszárítottam. Késes pengével a robotgépben péppé vágtam, beletettem a pirított diót, a reszelt pecorino sajtot, sóztam, és hozzá csurgattam az olajat. Hagytam pár percig mixelődni, majd üvegekbe tettem, és a tetejére olajat öntöttem, hogy elzárja a levegőt és tovább elálljon. elárulom, nem használtam olívát, nekem túl erős az íze, helyette hidegen sajtolt napraforgó olajat tettem bele, és valami csodás ízharmóniát sikerült elérni.
Rögtön meg is kellett kóstolnom. A tegnapi kenyér szinte kínálta magát. Csodálatos lett kenyérre kenve is. Akkor milyen finom lesz a frissen készült spagettivel, vagy ma a citromos csirkével?










2014. március 21., péntek

Medvehagymás pogácsa teljes kiőrlésű liszttel és zabliszttel





Egy hét leforgása alatt, már második alkalommal sütök medvehagymás pogácsát. Ez most teljes kiőrlésű liszt, és zabliszt keverékével készült.
Az eredménnyel megint nem tudok betelni, pedig nem igazán kedvez a fogyókúrámnak. De annyira finom lett.

Hozzávalók:

40 dlg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg zabliszt, vagy zabpehely 
2,5 dkg élesztő
1 egész tojás
1 teáskanál só

20 dkg vaj vagy margarin esetleg 15 dkg zsír
2 dl tej
nagy marék medvehagyma

A tejet megmelegítem, és az élesztőt felfuttatom benne. Pici cukrot adok hozzá, hogy az élesztőnek könnyebb dolga legyen.




Közben a lisztet összekeverem a sóval, és mivel én zablisztet rendszerint zabpehelyből készítek, most is a fűszerdarálóban finom lisztté őröltem 10 dekát ebből a fantasztikus gabonából.




Hozzáadtam a liszthez, majd elmorzsoltam benne a zsiradékot. Egy mélyedést készítettem a liszt közepébe, ide került a tojás és a tejben felfuttatott élesztő. Annyi tejjel gyúrom meg, hogy kellemesen rugalmas, tésztát kapjak. 


Elnyújtom, és megkenem kevés olvasztott vajjal, megszórom egy nagy marék apróra vágott medvehagymával, és a szokott módon hajtogatom a tésztát. 




30 perc pihentetés után ismét elnyújtom, és hajtogatom. Majd a következő 30 perces pihenés után még egyszer megismétlem, azután már csak 20 percet várok, és kb 1,5-2 cm vastagra nyújtom tetejét megkenem felvert tojással, és bevagdalom. 




Közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatom, és tepsibe rakom. A sütőt 180 fokosra előmelegítem, addigra a pogácsa ismét megkel, és fél óra alatt készre sütöm.




Tejes-vajas zsemlekenyér



Télről sok maradék tejporom maradt, gondoltam felhasználom a mai kenyérhez. 

De milyen jól tettem. Egy nagyon finom zsemlekenyeret készítettem, de biztos, hogy kevés lesz. 







hozzávalók

50 dkg liszt
2 evőkanál tejpor
1 teáskanál só
2,5 dkg élesztő
2 evőkanál vaj
3 dl langyos víz




A lisztet egy tálba szitáltam a tejporral a sóval együtt. Az élesztőt a langyos vízben felfuttattam, hozzáadtam az olvasztott vajat, és tésztát dagasztottam vele. 






Letakarva 2 órát kelesztettem, majd kinyomtam a levegőt belőle, és hagytam ismét kelni. 1 óra múlva kiborítottam, és négy bucit formáztam, amit egy kenyérsütő edénybe tettem egymás mellé. Ismét hagytam letakarva kelni, amíg a sütő 210 fokosra előmelegedett. A sütő aljába, mint mindig most is tettem egy edénybe vizet, hogy megfelelő páratartalom alakulhasson ki.
A megkelt bucikat betettem az előmelegített sütőbe, 10 perc múlva mérsékeltem a sütő hőfokát 190 fokra, és még 25 percig sütöttem.
a kivett kenyérkéket rácson hagytam kihűlni.









2014. március 18., kedd

Medvehagymás hanamaki (kínai zsemle)



















Imádom a zsemléket, a kenyereket, és elmondhatom, hogy most már a medvehagymát is. Kellemesen fokhagymás íze semmihez sem hasonlítható, ám némileg talán a kínai metélő fokhagymára emlékeztet. 
Éppen azért is gondoltam, hogy a kapott medvehagymával ki kell próbálnom a Hanamakit, vagyis egy kínai kenyérfélét. Hogy a kenyérnek mi az eredete nem tudom, azt viszont, kiderítettem, hogy a Japán városhoz (Hana-Maki) semmi köze. 
Azt is tudom, hogy ezeket a kenyérféleségeket Kínában különböző színes növényekkel, virágokkal is készítik, és talán innen eredhet a neve, hiszen nyers fordítása talán annyit tesz ki, hogy virág-tekercs. 

Ennyit az eredetről és most nézzük hogy is kell elkészíteni. Látszatra nagyon ördöngös dolognak tűnhet, de a valóság nagyon egyszerű. 
Az alapja a kenyérnek, egy nagyon egyszerű tészta. Ízében talán az édeskés Man tou-hoz lehet hasonlítani, amit a kínai éttermekben szolgálnak fel. 
Annyit változtattam a kenyéren, hogy nem csak gőzöltem, mint az eredeti receptben állt, hanem kicsit átsütöttem, hogy egy aranyló kérget kapjon, talán azért mert nekünk európai embereknek sokkal inkább elfogadható így. 
Talán még annyit tennék hozzá, hogy legközelebb ha elkészítem, nem fogom gőzölni, hanem csak sütni. Kíváncsi leszek az eredményre.

Hozzávalók

25 dkg sima liszt
2,5 dkg cukor
1,6 dl víz
6-7 g instant élesztő
olaj a tészta megkenéséhez
kis csokor medvehagyma, esetleg más friss zöld fűszernövény (metélőhagyma, metélő fokhagyma, petrezselyem zöld, koriander zöld, stb.)
só, frissen őrölt bors




Egy tálban keverjük össze az átszitál lisztet a cukorral, és az élesztővel. 

Adjuk hozzá a langyos vizet, alaposan dolgozzuk ki a tésztánkat, mint mikor kenyeret dagasztunk, szép fényes, sima legyen, és tegyük letakarva félre kelni.


Akkor jó, amikor háromszorosára kelt. 







Ekkor enyhén lisztezett deszkára borítjuk, 5-6 alkalommal összehajtjuk, hogy ezzel a benne lévő levegőt kiszorítsuk. 






Azután nyújtunk belőle egy 35 x 25 cm téglalapot, 






amit megkenünk olajjal, enyhén megsózunk, és frissen őrölt borssal megszórunk,





 majd az apróra vágott zöld fűszert tesszük a tetejére.




 Ezután a tészta 1/3 részét  behajtjuk, a másik oldalon szintén ráhajtjuk. 






Ezt az összehajtott tésztát 12 egyenlő részre vágjuk






 majd 2-2 egymás tetejére helyezünk. 








Kicsit várjunk vele, had keljen meg, ekkor egy hurkapálcával, vagy mint én is bambusznyárssal a közepénél alaposan összenyomjuk a tésztánkat, majd ismét hagyjuk hogy keljenek meg. 






A megkelt tésztánk két végét megfogva el kezdjük húzni. Körülbelül 50-60 cm hosszúra. Ha el akar szakadni, hagyjuk még kelni és azután próbáljuk újra. 





A kihúzott tésztát a közepénél a pálcánk segítségével összetekerjük, majd hagyjuk hogy zsemle szerűre összetekeredjen. 




Sütőpapírra tesszük, amivel a gőzölőbe majd könnyen áthelyezhetjük. A megformált kenyérkéket ismét hagyjuk kelni, kb 30-40 perc.




Ezalatt, egy bambusz párolót beáztatunk, vagy egy gőzölő edénybe vizet forralunk.




 A gőzölőbe helyezzük a tésztát, és 12 perc alatt készre gőzöljük. Amikor készen van minden darab, egy tepsibe tesszük és 165 fokosra felmelegített sütőben 15 perc alatt aranybarnára sütjük.



Ha nem kedveljük az édeskés kenyereket, nyugodtan készítsük kevesebb cukorral. A fontos, hogy sót ne tegyünk a tésztába, csak a készre kinyújtott lapot sózzuk meg.











2014. március 17., hétfő

Vaníliás kalács felfújt







Az idei év első kemencézésével töltött napunk március 15-e lett, családi körben a lányoméknál. 
Fantasztikus napsütésre ébredtünk, de a meteorológusok beígérték a szelet és a rossz időt délutánra. Ez be is következett. Alig harangozták el a delet, a szél feltámadt, a nap eltűnt a felhők felett, és a hőmérséklet legalább 10 fokot süllyedt. Mire hazafelé vettük az irányt, már esett az eső.

Még előző nap elkészítettem a medvehagymás pogácsát a napraforgós-tökmagos receptje szerint, amit megtalálsz itt, annyi különbséggel, hogy most magok helyett apróra vágott medvehagymával szórtam meg, és azután hajtogattam.
Természetesen csak kétszer, azután az éjszakát a hűtőben töltötte. Reggel amikor felkeltem elkészítettem a harmadik hajtogatást is. Most már csak a nyújtás és szaggatás híja volt. 


Bekevertem egy dagasztás nélküli kenyeret is, amit megállapításom szerint nem lehet elrontani. 

Természetesen nem lehetett kihagyni egy jó foszlós kalácsot sem, aminek az elkészítését már szintén korábban leírtam.

A kaláccsal azonban némi malőr történt. 
Mint minden ember, én is ugyanúgy készíthetek nem megfelelő dolgot. Nekem most a kalács nem sikerült úgy ahogyan elterveztem.

Történt ez azért, mert kicsit túl kelt a tészta. Igen, nem az volt a probléma gyökere, hogy nem akart az élesztő dolgozni, hanem az, hogy sokáig kellett a megkelt tésztának várnia a sütésre, így hatalmassá dagadva került a kemencébe. Ráadásul a kemence hőfoka kicsit magasabb volt a kelleténél, így megkapta a tetejét, és azután már hiába takartuk le, nem úgy sült belülről, ahogyan kellett volna. Beleszúrtunk egy bambuszpálcikát, nem ragadt már rá a tészta, ezért úgy döntöttünk kivesszük. Hagyjuk hűlni, és azután kiborítjuk a formából. 
Ámde hozzátapadt a formához, és egy óvatlan pillanatban a teteje a kezünkben maradt. Persze kijött az alja is, de a közepe bizony nyers maradt. Semmi gond, úgy ahogy volt, félbeszakadva visszatettük egy-egy sütőedénybe, és betoltuk a kemencébe. Rövid idő alatt meg is sült, ámde kicsit ki is száradt. A puha részéből ettünk langyosan, nagyon finom lett, a vanília sodó nagyszerű kiegészítő volt hozzá. Viszont a maradék igen tetemes mennyiség volt még.  
Mit volt mit tenni, ki azért mégsem lehet dobni ekkora kalácsot, gondoltam a kenyér puding készítése szerint sütök másnap egy kalács pudingot, vagyis egy kalács felfújtat.





Hozzávalók:

30 dkg kalács
15 dkg vaj
1 l tej
1 csomag vaníliás cukor
4 tojássárgája
10 dkg darált dió
1 citrom reszelt héja
4 tojásfehérjéből vert kemény hab
vajjal kikent morzsával meghintett forma

Mindenek előtt a sütőt bekapcsoljuk, és 180 fokosra előmelegítjük. Egy formát vagy egy tálat kikenünk vajjal, és zsemlemorzsával beszórunk, félre tesszük.

A vajat elkeverjük a tejbe áztatott kaláccsal, és a 4 tojássárgájával. Hozzáadunk 10 dkg durvára vágott diót, a cukrot, a reszelt citromhéjat, majd óvatosan a kemény habbá vert fehérjét. Átforgatjuk, és a kikent formába tesszük, majd az előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük. 
Langyosan megszórjuk porcukorral, és tálaljuk






Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...