Az advent előtti méregtelenítés mindig fontos volt az emberek számára, melynek kezdete éppen Márton nap utánra esett.
A Márton napi vigasságok, nagy evések után, szervezetünknek üdítően fog hatni a kímélet, melyet leginkább egy jó méregtelenítéssel kezdhetünk.
Egy hét méregtelenítés-mit együnk,
hogy eltávolítsuk a méreganyagokat
Folyamatosan halljuk a csöpögést, hogy
sztárjaink hogyan méregtelenítenek, és közben, ha figyelünk, rájövünk arra,
néha elég szélsőségesen művelik azt.
A méregtelenítés nem is annyira a fogyás
miatt lényeges, mint inkább a felhalmozódott méreganyagok eltávolítása
céljából, hogy testünket új erőre keltsük, hogy egy egészségesebb test
épülhessen fel.
Tudnunk kell, hogy szervezetünknek
ahhoz, hogy új erőre kaphasson, néha egy kis szünet kell. Legalább egy hét kell,
hogy testünket és tudatunkat egy egészségesebb életmódra szoktathassuk.
Elkényeztetjük szervezetünket, a sok finomított élelmiszerrel, és ezzel csak a
függőségünket erősítjük a cukor, a só, az alkohol, a nikotin, a magas glikémiás
szénhidrát iránt, amely inkább a dühöt, és a stresszt erősíti. Tehát cseppet
sem frissít.
Az első és legfontosabb lépés, a
folyadékfogyasztás, mely tisztítja a testet, enyhíti a székrekedést, serkenti a
vese és az emésztő rendszer működését, enyhíti a száraz bőr tüneteit.
Bár nem mindenkinek van 3 liter vízre
szüksége naponta, de fontos, hogy elegendő mennyiségben juttassuk hozzá a
szervezetünket. Amennyiben lehetőségünk van, használjuk a Brita vízszűrő
kancsót, vagy egyéb víztisztítót, és ne terheljük a környezetünket a műanyag
palackok sokaságával.
A koffeinfogyasztásunkat is mérsékeljük,
mert nagyban elősegíti a cukor utáni sóvárgósunkat. A koffein megemeli a
kortizol szintet, ez a stressz hormon, amely fokozza az étvágyat, ezáltal súlygyarapodáshoz
vezet.
A kereskedelemben sok féle zöld tea van
forgalomba, amely szintén tartalmaz koffeint, és már használják a rák
kezelésére, a magas koleszterinszint csökkentésére, túlsúlycsökkentésre, stb.
Fogyasszuk előszeretettel.
Kezdjük a napot egy pohár forró vízzel, melyhez
adjuk hozzá egy citrom kicsavart levét. Ez vizelethajtó, méregteleníti a
testet, tisztítja a bőrt, segíti az emésztést, kiegyensúlyozza a szervezet pH
szintjét, és serkenti az agyat, az idegrendszer működését.
Bemutatom a három legjobb barátunkat a
méregtelenítésben.
Az első, mint már említettem a citrom.
Ez a sárga héjba burkolózott csoda, antivirális, gyulladáscsökkentő és
immunerősítő.
A citrom természetesen méregteleníti a
testet, serkenti az emésztést és tisztítja a májat.
Sokan nem tudják, mennyit segít abban, hogy
az arcbőrük ismét acne mentessé válhasson. Eltörli a szorongást és harcol a fáradtság ellen. Sokat
fogyasszunk belőle.
A második a gyömbér, egy szuper
élelmiszer. Serkenti a vérkeringést, fogyasztásával megszűnik a hideg kéz és
hideg láb. Támogatja az emésztést, és megtisztítja a szervezetet a
méreganyagoktól. Egy finom gyömbér tea kortyonkénti elfogyasztása megszünteti a
gyomor fájdalmat túlevés esetén. Megszünteti az édes adalékok utáni sóvárgást.
A harmadik az uborka, mely világszerte a
kedvence minden szépség szakértőnek. Ez a zöld növény egy mesés vizelethajtó,
amely eltávolítja a felfúvódást, a puffadást, enyhíti a gyulladást. Segíti a fogyást azáltal, hogy ösztönzi a méreganyag ártalmatlanítását a
szervezetben, és kedvelt, mint a tökéletes súlycsökkentő, mert alacsony
kalóriatartalmú és magas víztartalmú növény.
Gyógyfürdők és egészségügyi
központok, melyek adnak magukra, előszeretettel szolgálnak fel vendégeiknek
olyan gyógyvizeket, melyekben uborka szeletek vannak, mondván, - ha uborka ül a
kancsóban, az olyan, mint egy vitamin infúzió.
Hogyan használjuk ezeket a detoxikáló
élelmiszereket a mindennapjainkban?
Salátánkra ecet helyett citromot
csavarjunk. Fogyasszuk italokhoz, teához, gyümölcslevekhez, halra, pulykához,
csirkéhez, szószokhoz. A lehetőségek végtelenek.
A gyömbér nagyszerű pácokhoz, húsokhoz,
zöldségekhez, sőt a pácolt gyömbér fogyasztása is egyik lehetősége a számtalan
lehetőségnek. Készíthetünk saját gyömbér teát, oly módon, hogy a friss gyömbért
forró vízben áztatjuk.
Az uborkát fogyasszuk minél többször,
mivel csökkenti a vízvisszatartást, ami tökéletes táplálékká teszi. Próbáljuk
szendvicsekre téve, mivel nem számít mennyit eszünk belőle. A fontos, ne
pizzával fogyasszuk. Együk citromlével lecsepegtetve, vagy mint korábban írtam,
gyógyvízbe szeletelve.
Próbáljunk ki uborkarecepteket, mint az
uborka salsa, fogyasszunk tzatzikit, ezt lehet zsírmentesen sovány joghurttal,
esetleg kefirrel készíteni.
Igyekezzünk ezen a héten növényi alapú
fehérjéket magunkhoz venni.
Bár a gyümölcsök elengedhetetlenek egészségünk megőrzéséhez
mivel nagy mennyiségben tartalmaznak vitaminokat és ásványi anyagokat, mégis
próbáljuk elkerülni a fogyasztásukat, mivel sok a fruktóz bennük. Viszont egyes
gyümölcsök kevesebb cukortartalommal rendelkeznek, így mérsékelt fogyasztásuk
megengedett. Ilyenek a bogyós gyümölcsök, a görögdinnye, a papaya.
Azért ha egy
mód van rá, próbáljunk cukormentesek maradni.
Mit együnk?
Fehérje
Tojás
Bab (lencse)
Dió (mandula, brazil dió)
Hal (nem halas tavi. inkább lazac, kardhal,
tőkehal)
Hummus
Tofu
csirke, pulyka (ne legyen rajta szósz!)
Zöldségek
Spenót
Articsóka
Saláta / vegyes zöldséggel
Kelkáposzta
Uborka
Paradicsom
Kelbimbó
Cukkini
Gomba
Zeller
Padlizsán
Paprika
Spárga
Hagyma
Fokhagyma
Gyümölcsök
Alma
Grapefruit
Papaya
Áfonya, szeder, eper, málna
Görögdinnye
Szénhidrát
Zabpehely
Édesburgonya
Quinoa
Teljes kiőrlésű tortilla vagy pita
Fűszerek
Balzsamecet
Olívaolaj
Len mag
Fahéj, bazsalikom, oregánó és egyéb
fűszerek
Ne felejtsük el!
Együnk 2-3 óránként. Soha ne
hagyjuk a testünket éhezni, mert lelassítja az anyagcserét, és az egy egészségtelen döntés. Amikor érezzük, hogy éhesek vagyunk, csak meg kell
enni valamit gyorsan. Arra ügyeljünk, hogy lehetőleg a felsoroltakból válasszunk magunknak. Az esetek többségében elegendő egy kevés folyadékot magunkhoz venni, mert legtöbbször a szomjúságot is éhségként jelzi az agy.
Figyeljünk jobban testünk jelzéseire, ezáltal jobban fogjuk érteni mit szeretne.