Világ életemben azt hittem,
hogy a chili szósz az csak csiliből van.
Soha nem gondoltam, hogy több
benne a paradicsom, mint a paprika.
A fontos, hogy ne legyen
benne, se mag, se héj, hanem az egész gyönyörű, selymes állagú, kicsit
folyékony legyen. Az sem baj, ha
darabosan folyik, a lényeg, hogy az íze édes, savanyú, és lehetőleg, az én
ízlésem szerint csípős legyen.
Egyszóval ez egy összetett valami, aminek a
receptjét olyan sok helyen láttam már, mégis valahogy nem volt bizalmam egyik
változatban sem.
Most, viszont, hogy
paradicsom nagyhatalom lettem, a 6 tő paradicsomomnak köszönhetően, adott a
lehetőség, hogy kísérletezzek, és ennek meg is van az eredménye. Minden idők
legjobb csili-szósza lett az enyém.
1 1/2 kg paradicsom, hámozva, magozva, apróra
vágva
450 ml ecet 10%-os
500 g cukor
250 g vöröshagyma apróra
vágva
350 g zeller nagyon apróra vágva
200 g paprika bármilyen színű
húsos apróra vágva (ízlésünknek megfelelően csípős, vagy nagyon csípős, esetleg
méreg erős.)
2 1/2 ek. só
1 ½ ek őrölt fahéj
1 ½ ek őrölt gyömbér
1 ek mustármag őrölt (magunk is őrölhetjük, sőt....)
Keverjük össze a hozzávalókat egy rozsdamentes edényben. Kevergetve forraljuk fel, amíg a cukor el nem olvad. Ezután csökkentsük a hőt és 2 órán keresztül főzzük, amíg jól besűrűsödik.
Közben
gyakran keverjük meg, nehogy leégjen.
A mikor elérte a megfelelő
sűrűséget, tegyük kicsi üvegekbe, a légbuborékokat fa spatulával távolítsuk el,
és zárjuk le. Forró vízfürdőben sterilizáljuk forrástól számított 15 percig. Az
edényben hagyjuk kihűlni. Címkézzük és tegyük a kamra polcára.
Megjegyzés: A fűszerek mennyisége viszonylagos. Kóstoljuk meg, mert nem minden paradicsom egyforma édes, ezért az utólagos fűszerezés szükséges lehet.
Megjegyzés: A fűszerek mennyisége viszonylagos. Kóstoljuk meg, mert nem minden paradicsom egyforma édes, ezért az utólagos fűszerezés szükséges lehet.
2 megjegyzés:
Van itthon chilli pelyhem.. Abból tehetek bele? És ha igen, akkor mennyit érdemes, és melyik szakaszban?
Köszönöm :)
Persze tehetsz bele csilipelyhet, már az elején érdemes beletenni, hogy alaposa kiázzon az íz, érdemes először keveset hozzáadni, és apránként beállítani az erősséget, hiszen minden csili más és más.
Megjegyzés küldése