2012. július 2., hétfő

Fűszeres sültpaprika télire





A korábbi évek tapasztalata, hogy nem tudsz annyi paprikát a mélyhűtőbe eltenni, ami elegendő lenne egy család téli szükségletének.
Éppen ezért szoktam üvegbe is zárni ezekből a fűszeres finomságokból. Annyit készítsünk, hogy friss fogyasztásra is maradjon, mert úgy sem tudunk ellenállni, és minek is tennénk.
Ez a sült paprika kitűnő salátákban, de önállóan is megállja a helyét.


Hozzávalók

8 nagy húsos paprika (én szeretem a már pirosra színeződöttet, vagy a kaliforniai paprikát)

1 nagy gerezd fokhagyma, aprítva
1,5 dl almaecet
10 dkg cukor
1 teáskanál asztali só
1/2 teáskanál szárított bazsalikom





Mossuk meg a paprikákat, sütőben süssük őket puhára, hólyagosra  azután tegyük egy zacskóba, és zárjuk be a  zacskó száját, és had pihenjen 15 percig. 

Távolítsuk el a héját, kaparjuk ki a magokat, majd a paprikát daráljuk apróra, tegyük egy lábasba és forraljuk fel. 

Adjuk hozzá a ecetet, a cukrot, a fokhagymát, sózzuk meg, és tegyük bele a bazsalikomot. Ha nem szárított bazsalikomot használunk akkor kb 1 evőkanállal tegyünk bele. 

Főzzük sűrűre, majd rakjuk üvegekbe, fordítsuk a lezárt üveget fejre, hagyjuk úgy 5 percig. Címkézzük és tegyük a kamra polcaira. 








Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...