2012. június 18., hétfő

Mogyorókrémes mokkatorta

Hagyományosan ezt a tortát marcipánnal kellene bevonni, sok-sok gyümölcslekvár felhasználásával megtölteni. De a Nutella, és a vajas kávékrém tökéletes harmóniát alkot, amit holmi marcipán nem tudna felülmúlni. Egyszerű, mutatós, és nagyon ízletes desszert.

3/4 csésze vaj
2/3 csésze cukor
3 tojás,
1 1/2 csésze liszt
1 1/2 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál só
4 evőkanál instant kávé
2 evőkanál tej
1/2 csésze Nutella
kávés vajkrém

Egy szögletes mélyebb tepsit, vajjal kenjünk ki, lisztezzünk be, és alufóliával osszunk középen ketté.
Az alufóliát, ha négy rétegbe hajtjuk elég stabilan fog állni. Két végét hajtsuk be, egyiket jobbra a másikat balra és ruhacsipesszel rögzítsük a tepsi széléhez, vagy kérjünk meg valakit, hogy tartsa meg amíg mi beöntjük mindkét tésztánkat. A sütőt melegítsük 180 fokra.
Verjük habosra a vajat a cukorral, és egyenként keverjük bele a tojásokat. Azokkal is jól dolgozzuk el. Adjuk hozzá a lisztet, a sütőport és a fél tk sót. A keveréket osszuk kétfelé. A 4 evőkanál instant kávét oldjuk fel 2 evőkanál tejben, a felét adjuk az egyik rész tésztához, a másik részét majd a kávékrémbe fogjuk felhasználni.
A kétféle tésztát beleöntjük a tepsibe, Az egyiket az egyik, a másikat a másik oldalra. Vigyázzunk ne keveredjenek a össze. Persze ha összefolyik sincs semmi gond. Az enyém is szokott keveredni, de nem lényeges.
180 fokos sütőben süssük tűpróbáig. Felező fóliánál válasszuk ketté a sütinket, kenjük meg nutellával, ellentétes oldalra fordítva, helyezzük a másik tetejére, amit szintén megkentünk nutellával. Ezután vonjuk be vajas kávékrémmel. Nem kell spórolni. Legyen szépen kiegyenlítve mindenhol a sütemény. Olvasztott keserű csokival csurgassunk rá csíkokat.

kávés vajkrém:

3 dl tejjel, és 6 evőkanál liszttel,  fehér krémet készítünk,15 dkg porcukorral kikeverjük, hozzáadunk 20 dkg habosra kavart vajat, és a félretett instant kávét. Sima habos krémet kell, hogy kapjunk.




Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...