Folyamatosan keresem a megfelelő megoldásokat, hogy a szervezetem, amit annyira sokáig sanyargattam, rendbe tudjam tenni.
Több tíz éve vérnyomáscsökkentő szerekkel élek, végül is kényelmes, egy tablettát bekapni, és egész nap nem foglalkozni a problémával.
Most, mikor már annyira érettnek érzem magam, hogy ez nem elég, keresem a megfelelő megoldást, és kutatom a méregtelenítő kúrákat.
Sokat kipróbáltam már kisebb-nagyobb sikerrel, de nem igen volt olyan, ami igazi megoldást nyújtott volna.
Most viszont olyan nagyszerű dolgokat fedeztem fel, amiről eddig nem is álmodtam.
Sokat hallottam eddig is a galagonya jótékony hatásáról, amit a szívre gyakorol, de valahogy soha nem volt "tehetségem" a kipróbálásra.
De mivel szeretném megélni, hogy az unokáim megnőjenek, és láthassam milyen élet vár rájuk, valamint szeretném még sokáig élvezni az életet a lehető legjobb egészségben, megkötések nélkül, ezért 3 héttel ezelőtt nagy elhatározásra jutottam. Hazardírozok, és ha valami mégsem sikerülne, még mindig ott vannak a kemikáliák.
El kezdtem a galagonya virágos hajtásvégből a teát elkészíteni és rendszeresen fogyasztani. Őszintén megvallom, nem igazán hittem benne, de nagyon reméltem, hogy nem csalódok. Ha csak annyit érek el, hogy a gyakori szívverések csökkennek, már én nyertem.
És most 3 hét elteltével nem szedem a gyógyszeremet, és a vérnyomásom nem megy 140 hgmm felé, valamint a pulzusom a 75-84 között mozog. Szerintem ez magáért beszél.
Persze amíg a galagonya tea ki nem fejti igazi szívvédő hatását, ami gondolom legalább egy fél év rendszeres tea fogyasztás után lesz az igazi, igyekszem stressz mentesen élni a napjaimat.
Jól tudom, ez nem egyszerű, de segíthet a család, a barátok, sőt a munkahelyi kollégák is. Ha pozitívak tudunk maradni, ha tudunk mosolyogni, minden bizonnyal vonzani fogjuk a pozitív energiákat.
Ha a testünket megszabadítjuk a mérgektől, még gyorsabb és jobb eredményt érhetünk el. Ehhez találtam egy nagyon érdekes és figyelemre méltó kúrát.
Ez a citrom-fokhagyma kúra. Roppant egyszerű, és szerintem nem lehet rossz, ha csak a növények külön-külön meglévő hatására gondolunk, mennyi mindenre jó a fokhagyma és milyen sok mindenre a citrom.
Elkészítettem az "elixírt", és a határsáról is be fogok számolni.
A receptet az interneten nagyon sok oldalon meg lehet találni, én most itt adok közre belőle egyet.
Hozzávalók:
• 30 gerezd fokhagyma,
• 5 db citrom (lehetőleg természetes körülmények között termesztett, nem permetezett gyümölcsöt használjunk),
• 1 l víz.
• 30 gerezd fokhagyma,
• 5 db citrom (lehetőleg természetes körülmények között termesztett, nem permetezett gyümölcsöt használjunk),
• 1 l víz.
Elkészítése
A fokhagymáról leszedjük a héját és felaprítjuk (lehet robotgéppel vagy turmixszal is). A citromot alaposan megmossuk, héjával együtt aprítjuk és robotgéppel vagy mixer segítségével elegyítjük a fokhagymával.
Egy liter vízzel buggyanásig forraljuk, lefedve kihűlésig állni hagyjuk, majd leszűrjük, palackba töltjük, és hűtőszekrényben tároljuk.
Adagolása
Naponta egy kupicányi mennyiséget ajánlatos fogyasztani reggel, étkezés előtt. Egy kúra három hétig tart, amely 8 nap szünet után még egyszer megismételhető. Általában ezt követően áll be egy tartósabb eredmény. Szükség esetén harmadszor is megismételhető
Félévente, vagy évente ajánlatos megismételni ezt az olcsó és ártalommentes, háromhetes kúrát.
Negyven év felett akkor is tanácsos végigcsinálni, ha egyébként nincs semmi baj, betegség.
A módszer kipróbálói állítják, hogy már háromheti alkalmazás után érezhető az egész test fiatalos regenerálódása.
Sokan állítják, hogy a kúra eredményeképpen javult a látásuk, hallásuk, fog- és ínyproblémáik, a vérnyomásuk értékei, energikusabbak, teherbíróbbak lettek, nyugodtabbá, pihentetőbbé, vált az éjszakai alvásuk.
A magyar fokhagymát én jobban szeretem mint a kínait. Sokkal kellemesebb az illata, és az íze is. Úgy szoktam mondani, hogy a kínainak bűze, a magyarnak íze van. Könnyű megkülönböztetni, ugyanis a magyarnak csak visszavágják a gyökerét, míg a kínainak nem is tudom mivel, de teljesen kikaparják még a gyökérkezdeményt is.
Mivel nagyon nehéz kezeletlen citromot kapni, sőt nálunk itt vidéken szinte lehetetlen, tengeri sót teszek az áztató vízbe, amiben a citromokat megtisztítom a vegyszerektől. A tengeri só jól oldja ezt a bevonatot. Áztatás után csak erre használatos körömkefével alaposan megsikáljuk.
Feldarabolom a citromot, közben a magokat is eltávolítom
Én ezt is mint olyan sok mindent robotgépben turmixolom össze. Persze jó bármilyen gép, akár a botmixer is tökéletes eredményt hoz.
Így néz ki még mielőtt leszűrnénk.
25 megjegyzés:
Én ugyanígy készítem a citromos fokhagyma elixírt.Nekem igazolhatóan kitisztította meszesedést az ereiről. Alig várom, hogy legyen új fokhagyma, akkor csinálom a következő kúrát.
És egyetértek, a magyar fokhagyma jobb minőségű, mint az import.
Eredményes kúrát kívánok!
Köszönöm a jó kívánságot. Remélem nekem is beválik ez az igen finom elixír.
Csak érdeklődök, hogy hogyan sikerült a citromos fokhagyma kúra? :) Gábor
Köszönöm a kérdést. Nekem nagyon bevált. Többek között ezzel segítettem magam odáig, hogy mára már nem szedek szintetikus gyógyszereket, hol ott korábban 15 évig éltem vérnyomás csökkentővel,és egyéb olyan szerrel, ami főleg a szervezetem mérgezését segítette elő. Ezzel nem akarok senkit lebeszélni a mai modern orvostudomány által kifejlesztett dolgokról, csupán azt szeretném mondani, hogy körültekintően, hozzáértő emberrel konzultálva, meg lehet szabadulni a betegségek jó részétől, és nem csak a tüneti kezeléssel megelégedni. Bátran merem ajánlani a kúrát akkor is, ha csak a nagy evések során felhalmozott mérgektől szeretne megszabadulni. Természetesen ehhez is kitartás, odafigyelés, és természetesen hitre is szükség van. Ha érdekel, szívesen válaszolok kérdéseidre akár emailben is.
Nekem gyomorfekélyem van és sok a gyomorsavam,akkor is kipróbálhatom?
Mivel orvos nem vagyok, így ilyen tanácsot nem is adhatok. Feltétlenül konzultáljon kezelőorvosával, ő bizonyára tud erre a kérdésre válaszolni. Köszönöm a látogatását, szívesen látom máskor is. Kérem írja le mit válaszolt az orvosa.
Megpróbáltam én is, de nekem felnyomta a vérnyomásom 198/68 ra, / előtte 131/68-as a vérnyomásom / de pár óra mulva vissza állt. Igaz még csak kétszer ittam belőle, egy- egy evő kanállal. Nem tudom, hogy folytassam-e. Igaz még nem fordultam orvoshoz.
A vérnyomás növekedését bármi kiválthatja. Nálam legalább is, ha kicsit felhúzom magam, rögtön az egekbe szökken, de rövid időn belül normalizálódik. Szerintem ez így van másoknál is. Semmi esetre ne vegyük készpénznek a citromos fokhagyma elixír fogyasztását. Mindig figyelemmel kell kísérni a reakciókat. Ezért is veszélyes bárkit biztatni az alternatív gyógymódokra. Viszont a folyadék fogyasztásra nagyon oda kell figyelni. A dehidratált, vagyis vízhiányos szervezet is produkálhat magas vérnyomást. Egy pohár folyadék elfogyasztása után fél órával mérve a vérnyomást sokkal jobb eredményeket szoktam mérni. A galagonya virágos ágvégéből főzött tea, a fehér fagyöngytea, mind nagyon jó választás ahhoz, hogy a folyadék bevitel napi szinten megfelelő legyen. Egyébként minden esetben érdemes orvossal konzultálni. A magas vérnyomás nem játék. Nagyon veszélyes betegség, amit feltétlenül kezelni kell.
Én most érek a harmadik hét végére, és csak jót mondhatok az elixírről!!! A második héttől kezdődően hihetetlen energikus lettem, kipihenten ébredek, idegrendszerem kisimult! Örülök hogy rátaláltam!:)
Kedves Zsóka! Ha jól tudom a C vitamin 40 fokon tönkre megy. Akkor miért is visszük-e fölé ? Xlll. Névtelen
Talán azért, mert itt nem a C vitamin a lényeg.
Szia Zsóka !
Már több helyen találkoztam ezzel a "készítménnyel", de egy gondom azért van vele, gondolom így van ez másokkal is.
Minden rendben a recepttel egy kis kivételtől eltekintve.
A "30 dr" fokhagymagerezdre gondolok.
Ugyebár vannak nagyobb és kissebb méretú fokhagymák. Ez nem fontos?
Sokkal egyszerúbb és könnyebb volna, ha valamilyen súlyt (hány dkg) közölne valaki.
Hasonlóképpen, ahogy az alkoholos változat...
Ott a 33-35 dkg teljesen érthető és világos.
Kaphatnék valamilyen megnyugtató választ, mennyi legyen kb. súlyra az a 30 gerezd ???
Köszönerttel, István
A fokhagyma elixirt ősszel és tavasszal szoktam készíteni, de fogom a mértéket a következő adagnál súlyban is lemérni, és megadni. Addig talán annyit, hogy vegyél egy átlagot, sem nem kicsi, és nem is nagy. Legyen egy gerezd közepes nagyságú, és az apróbb középen lévő gerezdeket pedig vedd úgy ahogy én szoktam, hogy nagyságtól függően 2-3 apróbb ad ki egy közepes gerezdet. A citromnál ugyan az van. Legyenek közepes méretűek.
Örülök a kérdésednek. mert ez kicsit elgondolkoztatott, hogy ami nekem természetes, mert nem először készítem, az másnak esetleg még nem az.
Köszi Zsóka,
....azt hiszem kérdésemre csak ez a válasz a megfelelő.
Tudod azért tettem fel a kérdést, mert akárhogyan is vesszük a dolgokat, ezek "patikai dolgok" és ott azért a pontos arányok -többnyire mértékegységben meghatározva - elengedhetetlenül fontosak.
Próbálkozom már egy jó ideje mindebféle módszerrel, de eddig nem sok eredménnyel. Sajnos...
Voltak köztük egészen érdekes és nem éppen "veszélytelen" próbálkozások is.
A neten sok mindent megtalál az ember, de vajon mindenben hinni is kell, vagy érdemes? Úgy látom, nem árt az óvatosság; mert sajnos nem !!!
Azt tartom kicsit furcsának, hogy a sok blogon -1 kivétel erejéig - senki nem számol be személyes pozitív tapasztalatokról, pár kivételtől eltekintve.
Talán nem ismerik kellőképpen az emberek manapság ezeket a lehetőségeket, alternatívákat ?
Te személyszerint ismersz valakit, akinek múködött a DOLOG éskigyógyult valamilyen b etegségnek nevezhető nyavalyából ?
Én biztos, hogy mecsinálom, attól függetlenül, ki mit állít és mond.
Először a citromos, esetleg utánna az alkoholos verziót is.
Nem fogom véka alatt tartani az eredményeket !
Áldás, István
A magas vérnyomás betegségemből ki nem gyógyultam, viszont gyógyszer nélkül szintet tudom tartani, vagyis normál értékek között, a propolisz cseppel, valamint galagonya fagyöngy és fokhagyma kapszulával. A kapszulát azért választottam, mert a munkahelyemen nincs lehetőségem gyógyteák készítésére, és fogyasztására. Valóban a gyógyszereket patikai pontossággal kell mérni. Ezek viszont nem gyógyszerek, hanem gyógyhatású készítmények. Egy kúra általában nem elegendő, több időbe telik, mire a hatás érzékelhető, mint ahogy a betegségek sem egy hét vagy hónap alatt alakulnak ki. A hit nagyon fontos, és az odafigyelés, a pozitív hozzáállás, és fontos, hogy magunkat pozitív emberekkel vegyük körül. Erről akár hosszasan is tudnék mesélni, mi kell ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrébe. A legfontosabb hogy keressük a megoldást, és nálunk okosabb, tapasztaltabb, hozzáértő embereket kérdezzünk meg. Az orvossal mindig beszéljük meg ha egy új dolgot ki akarunk próbálni. A saját szakállunkra soha ne cselekedjünk. Nagyon fontos, hogy válasszunk az alternatívák között, de csakis az ésszerűség határain belül, és mindig az orvossal konzultálva.
Sztem az orvosok legtöbbje nem foglalkozik ilyesmivel. Nekik úgy általában más a dolguk. Tisztelet a ritka kivételnek.
A HIT tényleg nagyon fontos,de csak a hit nem segít magában.
Volt erre már éppen elég példa a világtörténelemben és sok-sok ember életében.
Tudás nélkül nem túl sokat ér a hit (..nem vallási alapú hitre gondolok).
Ami a magas vérnyomást illeti, nekem is kijutott belőle. Talán az ismert és kevésbé ismert "módszereket" mind kipróbáltam -legalább is azokat, amelyeket volt lehetőségem megismerni, TESZTELNI !
Sajnos nem sok eredménnyel. Maradnak az utálatos gyógyszerek, amelyektől már óriási undorom van.
A fokhagymakivonatot inkább érelmeszesedésre -annak kezelésére, gyógyítására tartom megfelelőbbnek.
Úgy döntöttem, hogy az alkoholos verziót csinálom meg, mert itt tudom magamat mértékhez tartani. Ma elkészítem!
Áldás, István
Jó egészséget kívánok, és sikeres kúrát.
Zsóka
Nekem nagyon bevált ,egész télen nem voltam beteg,de én még egy fej nyers zellert is beleturmixoltam,azóta nem fáj a lábam,izületem,igaz fél liter vizzel többet teszek és nem szürőm le igy is fogyasztható,mindent a gyógyulásért!!
Szia Zsóka én most szeretném kipróbálni ezt a kúrát méregteleníteni szeretnék és ezt olyan egyszerűnek találom csak azt szeretném megkérdezni hogy meddig lehet ezt a folyadékot a hűtőben tárolni,?
Ebből az adagból a 3 hétre való meg van, és a hűtőben tárolva tökéletes minőségben megmarad, Tehát 3 hétig mindenféle képpen
Elkészítettem én is, azonban a végére egy kicsit tanácstalan maradtam. Botmixerrel pépesítettem és így főztem fel. Ismerősöm mondta, hogy a magok miatt átszűrte, de továbbra is sűrű maradt. Nekem sűrű massza lett és én ezt csak burgonyanyomón tudom átpréselni, mert hagyományos szűrőn is átmegy olyan jól pépesít a mixerem. A kérdés tehát: ilyen sűrűn kell inni (rostokkal együtt) vagy egy úgymond vízállagú, teljesen folyékony itókát kell kapnunk. Így rostosan elég nehéz a fél decit meginni. Köszönöm a segítséget
A recept is írja,hogy át kell szűrni. Kérdés hozzá adtad-e a liternyi vizet. Én átpasszíroztam nagy lyukú szűrőn, olyan hígabb főzelék állagú lett. Ebből a fél decit meg lehet inni, mivel nem rossz az íze.
Igen hozzáadtam a vizet is. Köszönöm szépen a válaszodat, akkor hozzá is látok.:)
Orvos én sem vagyok, de sokat tanultam a gyógyításról. Szerintem mindenekelőtt "kérdezze meg" a saját szervezetét, pl. érdemes lehet 1-2 napig egyszerűen tesztelni; elvégre "csak" citrom, fokhagyma és víz van ebben a keverékben - nem tudom, hogy ezeket szokta-e bírni a gyomra. Azt csak föltételezem, hogy azért kell fölfőzni a keveréket, hogy elálljon, és ne buggyanjon meg néhány napon belül. De ha nem szokott problémája lenni a citrommal ill. a fokhagymával a normál étkezései közben, akkor jó eséllyel fogyaszthatja ezt a keveréket is. De ha tart attól, hogy ki fogja hozni a tüneteit, akkor inkább ne igya, mert önbeteljesítő jóslattá is válhat a félelme.
Amúgy is a leges-legfontosabb szerintem, hogy odafigyeljünk a testünk jelzéseire. Így ha pl. valami evése-ivása után általában nem érezzük jól magunkat, érdemes azt az ételt kerülni a későbbiekben.
Amikor nekem savtúltengésem volt és attól reflux alakult ki, mégis voltak napok, amikor nagyon kívántam valami savanyút, és ettem-ittam is, bár nem túl sokat. Mára már "kifigyeltem", mit szeret a gyomrom és mit nem - és szerencsére majdnem mindig jól is vagyok.
Ki fogom próbálni a receptet én is. :-)
Kedves Zsóka,
Köszönöm a receptet. Egy kérdésem lenne csak, ha buggyanásig felfőzöd, akkor a vitaminok tuti tönkremennek a a pépben. Lehet buggyantás nélkül is készíteni? Másik kérdésem, hogy feltétlenül le kell-e szűrni, hiszen a rostok is valószínűleg jótékony hatásúak lehetnek. Köszönöm szépen!
Megjegyzés küldése