A mai ebéd nagyon gyorsan készíthető tésztaétel lett.
Nem gyakran használok hozzá receptet, talán azért is, mert közel 40 éve forgatom a fakanalat,- kisebb-nagyobb sikerrel, - általában a családom legnagyobb örömére.
Ennyi idő után azt hiszem a rutin az, ami dominál az ételek elkészítésénél.
Azért most megpróbálom leírni miből mennyi kell, és hogyan is csinálom.
1 nagyobb csirkemell (vagy 1 1/1-2 kisebb) vékony csíkokra vágva
1 kis fej vöröshagyma kicsi kockára aprítva
2 gerezd fokhagyma reszelve, vagy fokhagymanyomón átnyomva
2-3 evőkanál olaj (csirke húsnál szerintem a napraforgó olaj a legjobb)
só, bors, zöldfűszer
(jelen esetben petrezselyemzöld apróra vágva, de ez lehetne tárkony, kakukkfű, bazsalikom, vagy amit szeretünk) amilyen ízre vágyunk
2 dl zsíros tejszín
parmezán a tálaláshoz
(szerintem ez a finom "szagos sajt" az ilyen jellegű tésztaételek nagyszerű kiegészítője)
25 dkg penne, vagy más tészta
A hagymát az olajban üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és amikor megérezzük az illatát, beletesszük a csirkecsíkokat, fehéredésig sütjük. Sózzuk, borsozzuk és felöntjük a tejszínnel.
Közben vizet forralunk, sózzuk és a tésztát az előírásnak megfelelően kifőzzük. Összekeverjük a tejszínes hússal.
Felrottyantjuk, belekeverjük az apróra vágott zöld fűszert, és parmezánnal megszórva tálaljuk.
Ennyire egyszerű, és a család szinte pillanatok alatt hozzájut a meleg ebédhez, vagy vacsorához
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kevi sodrott perec
Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra. Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...
-
Nagyon motiváltnak érzem magam, hogy elfeledjen a bolti élesztőt és társait, hogy kovásszal tudjam elkészíteni a kelt tésztákat. Az élesztő ...
-
A füge egy olyan gyümölcs, ami valójában most kezdi élni a népszerűségét. Egyre több kertben helyet kap, és bár adogat a gyümölc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése