2012. március 19., hétfő

Almás lepény




A almafánk tavaly ontotta a gyümölcsöket. Soha ennyi nem termett még. Jó sokat elraktam, pedig nem vagyunk nagy alma rajongók. Talán azért mert nekem és páromnak is savat csinál. De érdekes módon, ha almás lepény készül belőle, semmi bajunk. Talán azért van ez így, mert már gyerek korunk édességei között szerepelt, és a nagyink sütötte a világ legjobb pitéit.

Ahhoz, hogy az alma friss és igazi almaízű maradjon, - még ha üvegben várja is a csodát, - én a következő képen rakom el amikor a szezon van.
Az almákat megpucoljuk, és robotgéppel, vagy almareszelővel megreszeljük, a levét kezünkkel jól kinyomjuk, üvegekbe töltjük, jó szorosan, és előbb celofánnal, majd csavaros tetővel lefedjük.
A befőzőedénybe állítjuk, az üvegek alá mindig teszek egy konyharuhát, hogy a fazék aljával ne érintkezzenek közvetlenül. Az edényt feltöltöm vízzel, hogy kb 2/3-ig érjen, a fedőt ráteszem, vagy szintén konyharuhát használok a betakarásukhoz, és a forrástól számított 30 perc után elzárom a tüzet, hagyom, majd 24 óra múlva ismét alámelegítek, de most csak 10 percig dunsztolom.
A dupla sterilizálás lehetővé tette, hogy ne romoljon meg, és ne kelljen tartósítót használni. Ezzel a módszerrel még minden üveg almám megmaradt, soha nem romlott meg.
Előszeretettel használom a dupla dunsztolást más gyümölcsöknél is, és bevált, ajánlom figyelmetekbe.

Most pedig a Mama receptjét szeretném leírni, hogy azt ne kelljen keresgélnem, ha legközelebb is ráéhezünk egy igazi pitére.

50 dkg liszt
25 dkg cukor
25 dkg vaj vagy margarin
1 sütőpor
1 vaniliás cukor
4 tojás
szükség szerint 2-3 evőkanál tejföl

2 üveg reszelt alma befőtt, vagy 2 kg alma reszelve
fahéj
cukor ízlés szerint (én 10 dkg-nál többet nem rakok bele, szeretem ha az alma íze a domináns és nem a cukoré)

A sütőporral elkavart lisztet a cukorral, vaníliás cukorral, és a vajjal robotgépben eldolgozzuk, vagy a kezünkkel gyorsan elmorzsoljuk. A tojást összekeverjük és a morzsához adjuk, összedolgozzuk, fóliába csomagolva hűtőbe rakjuk fél órára. Viszonylag lágy legyen a tészta, de azért formálható. Ezért szükség szerint ha puhának tartjuk lisztet, vagy ha keménynek, akkor tejfölt adjunk hozzá.
Pihentetés után ketté osztjuk, tepsit bélelünk ki sütőpapírral, vagy kikenjük vajjal és beszórjuk liszttel, és a kinyújtott lapot belefektetjük, megszórjuk zsemlemorzsával, vagy darált dióbéllel, ráterítjük az almát, amit előzőleg összekeverünk a cukorral, és a fahájjal. (Itt jegyzem meg, ha frissen reszelt alma töltelékkel készítjük, akkor a már lereszelt almát dinszteljük meg a cukorral, és a fahéjjal, hogy könnyebben kezelhető és jobb ízű legyen. Majd befedjük a másik tésztalappal, tetejét megkenjük tejföllel, megszórjuk kristálycukorral, vagy barna cukorral, egy villával megszurkáljuk, és 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt megsütjük, kockára vágjuk és tálaljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...