Nagyon finom a fűszerekkel megbolondított csirkecomb. Én is nagy rajongó vagyok, ehhez az ételhez is a kínai öt fűszer keverék adta az ötletet.
Nekem nem a gyengém az ánizs, mert a gyermekkori gyógyszerhez egy bizonyos köptetőhöz tudnám az ízét hasonlítani éppen ezért én nem használtam, bár az eredeti keverékben az is szerepel. Az én keverékem a következőkből áll.
Bors, csili, kömény, szegfűszeg, fahéj. Mindegyikből 1-1 teáskanállal megőröltem, összekevertem egy citrom reszelt héjával, valamint némi sóval, és a tisztított csirkecombokat azzal dörzsöltem be. Hagytam pihenni a hűtőben bő 1 órát, és a serpenyőbe kevés olajra fektettem. Mellé halmoztam 25 dkg vegyes zöldséget, és az edényt lefedve 30 percig együtt sütöttem. Ezután a fedőt levéve megpirítottam.
Közben a köles köret is elkészült, amit a következő képen szoktam elkészíteni.
Egy kanál olajon megpirítom a kölest, és dupla mennyiségű vízzel felöntöm. Sózom, borsozom, és egy kis fej vöröshagymát teszek bele. Amíg fel nem forr addig keverem, majd takaréklángon lefedve 20 percig főzöm.
Nehezen barátkoztunk a kölessel, mert valahogy gyerekkorunkban nem nagyon ízlett. Viszont ezzel a már bevált főzési móddal, egyik kedvencünkké vált. ha beleveszem mennyire egészséges és milyen sok fontos anyagot tartalmaz:
szénhidrátok, fehérjék, zsírok, ásványi anyagok: kálium, magnézium, vas, foszfor; vitaminok: B. Vashiány gyógyítására is ajánlott: napi 100 g köles fogyasztása a napi vasszükséglet közel 50%-át fedezi. Magas metionin-, cisztin-, ciszteintartalma elősegíti a máj regenerációját. Könnyen emészthető, alacsony a keményítő tartalma, s emésztésekor nincs gázképződés. Rendszeres fogyasztása rákmegelőző hatású.
Tehát érdemes fogyasztani, az egyik olyan gabona, amitől valóban szép lesz a bőr, a haj a köröm, mivel rengeteg kovasavat is tartalmas. Igazi szépészeti gabona.
A csirke és a zöldség köret nagyon jól megfér egymás mellett, nem hátrány ha a zöldség is finom lesz
Ez az én adagom. Itt is látszik mennyire szeretnék szép lenni, jó sok kölest szedtem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kevi sodrott perec
Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra. Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...
-
Nagyon motiváltnak érzem magam, hogy elfeledjen a bolti élesztőt és társait, hogy kovásszal tudjam elkészíteni a kelt tésztákat. Az élesztő ...
-
A füge egy olyan gyümölcs, ami valójában most kezdi élni a népszerűségét. Egyre több kertben helyet kap, és bár adogat a gyümölc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése