2012. március 5., hétfő

Kivis zabpehelykeksz

Valami egészséges nassolni való kell néha, hogy úgy érezzük baromi sokat tettünk az egészségünkért. Persze, amikor magunk készítjük, ha nem is sokat, de teszünk is.
Mivel a versenylovaknak is zabot adnak, ha igazi teljesítményt várnak tőle, úgy gondolom a fiamnak adok én is zabot, hogy a fizikai felmérője jól sikerüljön. Kell neki a plusz fehérje, had épüljön az izom.





Hozzávalók:

20 dkg zabpehely
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
10 dkg barnacukor
csipet só
10 dkg kandírozott kivi
5 dkg mazsola
2 egész tojás
1 cs vaniliás cukor
1 cs sütőpor
20 dkg vaj vagy margarin



Elkészítése nagyon könnyű. Összekeverjük a zabpelyhet, a lisztet a cukrot, a csipet sót, a vaniliás cukrot a sütőport, hozzáadjuk az apróra vágott kivit, valamint a mazsolát. A vajat a tojással habosra kavarjuk, és összedolgozzuk a többi hozzávalóval. Kis kanállal halmokat rakunk egy sütő papírral kibélelt tepsibe, kicsit lenyomkodjuk, és előmelegített 180 fokos sütőben 15 perc alatt megsütjük. Egy jó tanács, hagyjuk a tepsiben kihűlni, mert melegen könnyen széttörik.
Kekszes dobozban, vagy jól záródó üvegben hetekig eláll. Legalább is ezt mondják, de nálunk soha sem tart hetekig.




Egy pohár teával, vagy tejjel, kávéval, esetleg csak úgy magában isteni. Jó étvágyat!

A recept a Nagymamámtól való, de Ő mazsolát és aszalt szilvát adott hozzá. A teljes kiőrlésű lisztet sem a boltban vette, hanem kukoricadarálón darálta le a rozsot, és csak átszitálta.
Az aszalt szilvát váltottam fel a kivivel, ugyanis a káposztafesztiválon kicsit sokat vett a párom belőle, így valamire fel kell használni, és szerencsémre, ma már a kis közértekben is kapható teljes kiőrlésű liszt. A kísérlet remekül bevált.





Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...