Imádom a cukormázas kekszeket. Egy nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, "cukorsütit" készítettem.
Hozzávalók: 48 darab sütihez
3 csésze sima
liszt
1 csomag
sütőpor
1 csésze
cukor
250 g vaj,
hideg és darabokra vágva
1 tojás
3 / 4
teáskanál tiszta vanília kivonat
1/2 teáskanál
tiszta mandula kivonat
Elkészítés:
Melegítsük
elő a sütőt 180°C, béleljünk ki 2 tepsit sütőpapírral.
Keverjük
össze a lisztet és a sütőport, majd tegyük félre.
Keverjük a
cukrot és a vajat krémesre. Adjuk hozzá a tojást valamint a kivonatokat,
és keverjük össze. Fokozatosan adjuk hozzá a liszt keveréket, és kavarjuk
össze teljesen, különös tekintettel a tál szélére és oldalára. Formáljunk
belőle két téglaalakot, csomagoljuk fóliába, és legalább egy órára tegyük
hűtőbe.
Pihentetés
után lisztezett felületen nyújtsuk 6-7 mm vastagságúra, és szúrjunk belőle
formákat, vagy szeleteljük négyzet alakúra. Tegyük tepsibe, és legalább 5
percig pihentessük a tésztát, mielőtt a sütőbe tennénk. 180 fokra előmelegített
sütőben 8-10 percig sütjük. Nem kell sötétnek lennie, éppen csak a széle
kezdjen rózsaszínűre változni. Miután kivettük a sütőből, hagyjuk kihűlni, és
csak azután vegyük ki a sütiket. Közben készítsük el a cukormázat.
Hozzávalók:
1
tojásfehérje,
250 g porcukor
természetes
ételszínezék (céklapor, kakaópor)
A
tojásfehérjét verjük habbá, majd miután félig fel van habosítva, kanalanként
adjuk hozzá a porcukrot, és a színezéket, azután addig habosítjuk, amíg kemény
habot nem kapunk. Akkor jó, ha csúcsos marad a habverőn.
Ezzel a
mázzal bevonjuk a sütinket, lehet csak foltszerűen (mint nálam) de az egész
felületet is bevonhatjuk vele.
Természetesen,
ha több féle színnel akarjuk egy időben díszíteni a sütinket, akkor a cukros
tojásfehérjét, miután keményre verjük, vegyük ketté, vagy több részre a színek
mennyiségétől függően, és külön-külön színesítsük.
A mázzal való
bevonás után megszórhatjuk apró cukorforgáccsal, vagy cukor gyönggyel, azután
kb 12-24 óra elteltével egymásra is rakhatjuk. Sokáig elálló finom omlós
sütemény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése