2013. március 26., kedd

Édes teasütemény




A hét elejét aprósütemények készítésével töltöm. Fontos, hogy készen legyek, különben felborul a napi tervem.
tegnap ezeket az édi teasütiket készítettem. Nagyon jó mert gyorsan kész, mutatós, és ezen kívül ízletes. Ami a mai helyzetben nem elhanyagolható, olcsó. Ha a fele mennyiséget készítjük akkor is lesz belőle 40 db, tehát annyihoz is érdemes hozzákezdeni.



hozzávalók:

6 tojás
1 csomag margarin
35 dkg porcukor
1 citrom héja
70 dkg liszt
barack lekvár, vagy amilyet szeretünk
ét csoki

Elkészítése:

A tojásokat habosra keverjük a porcukorral, és az olvasztott margarinnal. Belereszeljük a citrom héját, azután a lisztet hozzáadjuk, alaposan összekeverjük. Nyomózsákba tesszük, és sütőpapírral bélelt tepsibe apró csókokat nyomunk. Ha szükséges kicsit kézzel segítünk a szép forma kialakításában. 10-15 perc alatt 200 °C-ra előmelegített sütőben megsütjük. Amikor kihűltek, 2-2 összeragasztunk lekvárral. Hagyjuk kicsit pihenni, hogy lehetőleg ne csússzanak el egymástól, azután étcsokoládét olvasztunk, és a kész süteményt azzal húzzuk át.







Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...