2012. december 2., vasárnap

Tejkrém szelet






Gondoltam jó lenne találni valamit, hogy a már oly régóta dugdosott tejport fel tudjam használni. Hónapok óta teszem hol ide, hol oda, és hamarosan kidobhatom, ha nem használom fel. Ebédre „csak” egy füstölt csülkös lencse egytál volt, tehát ha nem is kalács, de valami édes kell az ebéd befejezéséhez.
Nem nagyon rajongunk a nagyon édes sütikért, mégis ez a tejkrém szelet volt az amire a választás esett. Lehet, hogy legközelebb a krémet kevesebb cukorral készítem, mert a piskóta az tökéletes lett. A receptet pedig Itt találtam.

Hozzávalók kakaós piskótához

6 tojás
3/4 csésze cukor
fél csésze sima liszt
fél csésze kukoricaliszt
1 teáskanál sütőpor
3 evőkanál kakaó
2 evőkanál olaj

Minden legyen szobahőmérsékletű.
A fehérjéket verjük kemény habbá a cukorral, adjuk hozzá a tojássárgájákat. Keverjük össze. Adjuk hozzá az olajat, és folytassuk a keverést. Szitáljuk bele a liszteket, a sütőport, és a kakaót. Keverjük bele óvatosan.
A masszát tegyük egy sütőpapírral bélelt 24x30 –as tepsibe, és 20 -25 perc alatt süssük meg 180 fokra előmelegített sütőben.
Rácson hagyjuk kihűlni.




Hozzávalók a tejkrémhez

fél csésze tej
2 csésze tejpor
2/3 csésze cukor
350 g vaj
16 g vaníliás cukor

A tejet forraljuk fel a cukorral, és a vaníliás cukorral. Keverjük a vajat habosra, krémesre. Lassan adjuk hozzá a lehűlt tejet a vajhoz, majd szitáljuk bele a tejport, és addig keverjük, míg sima nem lesz.
Vágjuk ketté a piskótát, és tegyük bele a tejkrémet.
Fedjük be a piskóta másik részével, tetejét vonjuk be csokoládéval




Hozzávalók a csokoládémázhoz

100 g sötét vagy tejcsokoládé
70 g vaj
A vajat és a darabokra tördelt csokoládét olvasszuk össze vízgőz felett, esetleg mikróban. Hagyjuk kicsit hűlni, és vonjuk be vele a süteményünket. Hűtőben hagyjuk 1-2 órát, és szeleteljük fel négyszögletesre.




Nincsenek megjegyzések:

Sült paprikakrém (mártogató)

Sült paprikakrém egy kis változatosságot vihet az ízek világába. Két féle képpen készítem. Egy hagyományos (paprika+hagyma+fokhagyma...