Nagy Gasztroangyal rajongó vagyok, nem mulasztanék el egyetlen adást sem, hacsak valami katasztrófa nincs.
Múlt héten egy nagyon jó receptet láttam, persze adásról-adásra többet is, de valahogy ezt nem tudtam kiverni a fejemből.
Szerencsére Marcsi meg is osztotta a receptet, így az elhatározást tett követte.
Egy káposzta leves kísérője lett.
A recept nagyon könnyű, egyszerű, és nem sok minden kell hozzá.
Már a kiszúráskor is étvágygerjesztő volt.
Sütés után alig győztem kivárni, hogy langyosra hűljön, megszórtam porcukorral, és megkóstoltam.
Már értem, miért ízlett annyira Marcsinak.
Az eredeti receptet megtaláljátok itt
Viszont leírom ide is, mert jártam már úgy, hogy csak linket tettem be egy olyan receptnél, amit egy az egyben szerettem volna továbbadni, és közel fél év leforgása után már nem találtam sehol.
Tehát ha nem akartok lapozni, akkor a következő képpen készítsétek.
Hozzához:
30 dkg liszt
10 dkg vaj
1 evőkanál porcukor
3 tojássárgája
3 dkg élesztő
1 dl tej
Töltelékhez:
3 tojásfehérje
25 dkg porcukor
2 marék durvára vágott, vagy darált dió
A lisztet a puha vajat, a porcukrot és a tojássárgájákat egy tálba tesszük.
Az élesztőt belemorzsoljuk a tejbe, amikor feloldódott az élesztő, hozzáadjuk a liszthez. Nem kell felfuttatni az élesztőt.
Puha tésztát kapunk, amit összegyúrás után a hűtőbe teszünk.
A tojások fehérjéből gőz fölött kemény habot verünk a cukorral. kb akkor jó, amikorra olyan 40-50 fokos lesz a hab.
A tésztából 3 cipót formálunk, és egyenként kinyújtjuk téglalap alakúra. A tojáshab 1/3 részével megkenjük az első tésztát, megszórjuk a hab tetejét durva dióval, és a hosszabbik felénél feltekerjük.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk, és 15 percig pihentetjük.
A másik két cipót ugyan így készítjük el
Ekkor 200 fokosra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük.
Amikor langyosra hűlt, porcukorral megszórjuk.
Érdemes elkészíteni, hiszen az igazság az, hogy Magyarország valóban finom.
Nyomtatható verzió itt:
Habos diós kifli
Hozzához:
30 dkg liszt
10 dkg vaj
1 evőkanál porcukor
3 tojássárgája
3 dkg élesztő
1 dl tej
Töltelékhez:
3 tojásfehérje
25 dkg porcukor
2 marék durvára vágott, vagy darált dió
A lisztet, a puha vajat, a porcukrot és a tojássárgájákat egy tálba tesszük.
Az élesztőt belemorzsoljuk a tejbe, amikor feloldódott az élesztő, hozzáadjuk a liszthez. Nem kell felfuttatni az élesztőt.
Puha tésztát kapunk, amit összegyúrás után a hűtőbe teszünk.
A tojások fehérjéből gőz fölött kemény habot verünk a cukorral. kb akkor jó, amikorra olyan 40-50 fokos lesz a hab.
A tésztából 3 cipót formálunk, és egyenként kinyújtjuk
téglalap alakúra. A tojáshab 1/3 részével megkenjük az első tésztát, megszórjuk
a hab tetejét durva dióval, és a hosszabbik felénél feltekerjük.
Egy nagyobb pogácsaszaggató segítségével félholdakat
szaggatunk belőle.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk, és 15 percig pihentetjük.
A másik két cipót ugyan így készítjük el.
Ekkor 200 fokosra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük.
Amikor langyosra hűlt, porcukorral megszórjuk.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk, és 15 percig pihentetjük.
A másik két cipót ugyan így készítjük el.
Ekkor 200 fokosra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük.
Amikor langyosra hűlt, porcukorral megszórjuk.
9 megjegyzés:
Nagyon jó műsor szerintem is, bár nem mindig tudom megnézni. Remek kis kiflik!
Nagyon finomak, kevés minden kell hozzá, és egy mutatós gyors desszert
Ezt én is ismerem.
Összehasonlítottam a két receptet. Úgy látom, te több vajat tettél bele. Tényleg ennyi kell?
Ennyivel készítettem, sőt a gyors sajtos kifli is hasonló módon készült, igaz margarinnal, és 20 dkg-al, de próbáld kevesebbel. Mindenképpen működik. Sok sikert!
Szoktam csinálni betyárul finom.Egy adagot sosem készitek,mit is kezdhetne párom vele??
Érdekes...az osztrákok ezt hívják burgenlandi kiflinek. Most akkor honnan származik?😀
Én Marcsi műdorában láttam először. Sőt másodszorra is a hétvégén.
Szerintem mindegy. A lényeg , hogy gyors egyszerű és finom.
Ma elkeszitettem.nagyon fincsi. 😊👍
Megjegyzés küldése