2015. május 3., vasárnap

Gombás-tejfölös csirkemell







Gyors ebéd, vagy vacsora lehet egy csirkemellből. Ugye tudjátok, hogy nem csak tejszínnel, hanem tejföllel is nagyon finom, hiszen egy kis savasság a csirkehúsnak nagyon jól áll. Nem véletlenül használják a citromlét az ízesítésére.
Ez a gombás-tejfölös mell úgy született, hogy gyorsan kellett valami, abból ami itthon volt. 
Ezért kipakoltam.




Volt csirkemell, gomba, tejföl, tehát csakis ez készülhetett belőle :)

Hozzávalók:

40 dkg csirkemell
3 evőkanál olaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
20 dkg gomba
2 dl tejföl
só, bors, kakukkfű, 
sómentes, vagy házi vegeta
petrezselyemzöld 

A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, és a forró olajon hirtelen átsütjük. Akkor jó, amikor a hús kifehéredik. Kiszedjük, és melegen tartjuk. A visszamaradt zsiradékban megfonnyasztjuk a kockára vágott hagymát, majd hozzáadjuk a felszeletelt gombát, valamint a zúzott fokhagymát, és együtt pároljuk a gomba puhulásáig.






Visszatesszük a húst, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a szárított zöldségkeverékkel, majd 1 dl vizet hozzáadva, alacsony hőmérsékleten, fedőt téve az edényre, szétfőzzük benne a hagymát, ez kb öt-nyolc perc, eközben a hús is átveszi a szaft ízét. Most hozzáadjuk a simára kevert tejfölt, és összerottyantjuk. Megkóstoljuk, ha szükséges utánaízesítjük.
Kifőtt tésztával, vagy sok párolt zöldséggel tálaljuk.









Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...