2014. május 5., hétfő

Zellerkrém leves szárzellerből





A hűtő alsó részén hetek óta dugdosok egy hatalmas angol zellert. Szeretem ezeket a nagy vastag levélnyeleket, fűszeres paradicsomlével, sokat teszek belőlük levesekbe, és csak úgy rágcsálni is szeretem. Idén először megpróbálom meg is termelni, hogy még több kerüljön az asztalunkra belőle. 



Ma egy krémlevest készítettem belőle, a már jól ismert brokkolikrémleves receptje alapján. Kitűnőnek találom ezt a féle sűrítési módot, amikor a hozzáadott burgonya tölti be a liszt, vagy a keményítő szerepét. Ráadásul kellemes íze és színe lesz a levesnek tőle. Most még valamennyi főzőtejszín is került hozzá, hiszen a felbontott dobozban csak korlátozott ideig tartható el. Tehát mielőbb fel kellett használni.

És akkor most lássuk hogyan is készül.

Hozzávalók:

1 nagy szárzeller
1 nagyobbacska burgonya
5 dkg vaj, vagy egyéb zsiradék (margarin, vagy olaj)
só, bors, 
2 dl főzőtejszín
tálaláshoz: zellerzöld, csilipehely 




A szárzellert mossuk meg, szedjük leveleire, és vágjuk kockára, a burgonyát szintén kockára vágjuk tisztítás után.
Egy edényben olvasszuk fel a vajat, és a lecsepegtetett zellerszárat pároljuk meg benne, majd adjuk hozzá a kockára vágott krumplit, öntsük fel vízzel, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint adhatunk hozzá ételízesítőt, és a zöldségeket főzzük puhára. Egy botmixerrel, vagy turmixgépben pépesítjük, majd hozzáadjuk a tejszínt, ha kell hígítsuk még vízzel, és alaposan forraljuk ki. 

Apróra vágott zeller zölddel, és csilipehelyjel tálaljuk




Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...