2014. május 20., kedd

Korpás kenyér




Régen hoztam kenyeret, pedig napi szinten sütöm őket. 
Most egy általunk nagyon megkedvelt kenyérnek a receptjét szeretném megosztani veletek.




Hozzávalók:

30 dkg öregtészta
50 dkg BL 80-as kenyér liszt
2 teáskanál só
2 evőkanál  olaj
3 dl víz
4 dkg búzakorpa
1 dkg élesztő





Az öregtésztához adom a vizet, az olajat, és az élesztőt. Egy másik tálban elkeverem a lisztet a sóval, és a korpával. A felhígított öregtésztát a közepébe vájt mélyedésbe teszem, és alaposan összegyúrom. Jól megdagasztom, hogy sima fényes legyen a teteje. Cipóvá formázom, és egy órát kelesztem. Ekkor kiveszem a tálból és alaposan átgyúrom. Ismét cipóvá formálva hagyom fél órát kelni. Még egyszer megismétlem és újabb fél óra kelesztés. Ekkor a tésztát lisztezett munkalapra borítom, alaposan ellapogatom, és veknit formázok belőle. Vagy átgyúrom, és cipóvá formázom. Sütőpapírral bélelt kenyérformába, vagy tepsibe téve ismét megkelesztem. Az idő alatt a sütőt 210 fokosra előmelegítem.
A megkelt kenyeret vizes kézzel átsimogatom, és bemetszéseket készítek a tetejére, majd az előmelegített sütőbe teszem, és 30-35 percig sütöm. Miután kivettem ismét átsimogatom vizes kézzel, és rácsra téve hagyom kihűlni.
Természetesen használhatunk vizes ecsetet is.

Amikor langyosra hűlt már szeletelhető, de szebben lehet felvágni, ha már teljesen kihűlt.




Nincsenek megjegyzések:

Sült paprikakrém (mártogató)

Sült paprikakrém egy kis változatosságot vihet az ízek világába. Két féle képpen készítem. Egy hagyományos (paprika+hagyma+fokhagyma...