2013. december 3., kedd

Forralt bor lekvár







Sokan gondolják, hogy ilyenkor ugyan mit is lehet konzerválni. Elárulom, például forralt bor lekvárt. Karácsony napján finom lehet egy szeletke vajas kaláccsal, esetleg aprósüteményt lehet vele tölteni, díszíteni, hiszen mély bíbor színe, finom fűszeres illata, íze mind a karácsonyhoz köthető. Bár nem hiszem, hogy maradna alkohol benne, hiszen elég hosszú az az idő, amíg az alma megpuhul, de ha bizonyosak akarunk lenni, hogy nincs alkoholtartalma, készítsük piros szőlőlével, éppen olyan finom lesz, bár a jellegzetes hegy íze nem lesz benne. A bor legyen félédes, vagy édes. Ha szőlőlével készítjük pár evőkanál langyos folyadékban áztatott, apróra vágott mazsolát is adhatunk hozzá, amit feltétlenül csak turmixolás után tegyünk bele, ezzel még inkább feldobhatjuk a lekvárunkat. Természetesen ha merészek vagyunk, tegyünk bele őrölt borsot, és erős paprikát, hiszen a forralt bor íz fontos, hogy olyan legyen, amilyet szeretünk.





Hozzávalók
1,2 kg savanykás alma
6 dl vörösbor (vagy piros szőlőlé, ha gyerekek is esznek belőle)
2 dl narancslé
40 dkg cukor
1 citrom leve
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűbors
½ vanília kikapart magja
4-5 szegfűszeg őrölve
1 mokkás kanál őrölt gyömbér
2-3 zöld kardamom magja
1 csomag zseléfix vagy más zselésítő anyag (pl. pektin, agar-agar, zselatin)




Az almát hámozzuk meg, és vágjuk ki a magházat, majd szeleteljük kockára. Egy vastag falú lábasba tegyük, adjuk hozzá a többi hozzávalót, a zseléfixen kívül és forraljuk fel. Főzzük addig, amíg az alma meg nem puhul. Ekkor botmixerrel pürésítsük, oldjuk fel a zselésítőt, adjuk azt is hozzá, kb 3-4 percig főzzük, majd tegyük tiszta üvegekbe, csavarjuk rá a tetejüket, fordítsuk 15 percre fejtetőre, majd címkézve tehetjük a kamra polcára.
Egy évig bontatlanul bizonyosan eláll. Felbontás után tároljuk hűtőben.
Nagyon kedves karácsonyi ajándék lehet belőle, hiszen a tél ízei vannak üvegbe zárva.





Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...