2016. december 5., hétfő
Csavart mákos kalács
Még a nyáron készült, de most van csak igazán aktualitása.
Nem mindenki nagy bejgli készítő, viszont ez a fajta mákos kalács legalább olyan finom és szemet gyönyörködtető.
Elkészítése pedig pofonegyszerű.
50 dkg liszt,
2,5 dkg élesztő,
1 csipet só,
3 dl tej,
1/2 dl olaj,
1 tojás.
Az élesztőt felfuttatjuk egy kanál cukorral izésített tejben. Azután a többi hozzávalóval összegyúrjuk megdagasztjuk. Duplájára kelesztjük.
Közben
15 dkg darált mákot 10 dkg cukorral egy citrom reszelt héjával egy vanillin cukorral 2,5 dkg puha vajjal és 1 tojással elkavarjuk.
A megkelt tésztát elnyújtjuk, megkenjük mákos krémmel, feltekerjük, majd felvágjuk.
Először 3/4 részéig vágjuk be majd teljesen és egyet csúsztatva tesszük tepsibe.
Tojással megkenjük újrakelesztjük, közben a sütőt 190 fokosra melegítjük és 20-25 perc alatt megsütjük.
Óvatosan meghintjük porcukorral, és tálalhatjuk.
2016. november 27., vasárnap
Sportszelet turmix
Van az úgy, hogy gyorsan valami finomra vágyik a gyerek. Ekkor a nagyi elővesz egy sportszeletet a hűtőből, mert ugye muszáj ebben a melegben ott tartani, és egy bögre forró tejjel összeturmixolja. Nagyon finom habos csokis ital válik belőle, amit vastag tejhab takar, és nem is gondoltam volna, hogy ennyire bejön az uncsimnak :)
2016. február 29., hétfő
Kókuszcsók- maradék tojásfehérje felhasználása
A maradék tojásfehérjéket a fagyasztóban gyűjtöm. Vannak szilikonos muffin formáim, amibe egy tojásfehérjét teszek, és lefagyasztom, amikor megfagy kifordítom a formából, és műanyag zacskóban gyűjtöm. Így nem kell méricskélni, csak annyit kivenni annyit, amennyire szükségünk van.
Most kókuszcsókot készítettem 3 tojásfehérjéből.
Hozzávalók:
3 tojásfehérje
10 dkg cukor
10 dkg kókuszreszelék
4,5 dkg vaj
csipet só
Egy sütőlapot béleljünk ki szilikonos sütőpapírral, vagy a sütőpapírt vajazzuk be. Tegyük félre.
A cukrot és a tojásfehérjét alaposan kavarjuk össze egy csipet sóval. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket, majd az olvasztott vajat. Tegyük félre legalább 15-20 percre, de akár egy-két napig is állhat a hűtőben sütésig. Amikor a kókusz jól beitta a tojásfehérjét, és a vaj is láthatóan megkötött, vagyis jól besűrűsödött a massza, keverjük át, és egy-egy kiskanálnyit tegyünk a tepsibe megfelelő távolságot hagyva közöttük.
150 fokosra előmelegített sütőben sütjük 20-25 percig, vagy amíg elkezd a széle barnulni.
A tepsiben hagyjuk kihűlni. Halványan porcukrozzuk, és tálalható.
Készíthetjük ropogósra is, de akkor a kiskanálnyi masszát vékonyra nyomkodjuk, és 10-15 percig sütjük. Amikor a széle kezd pirulni kivesszük a sütőből, és hagyjuk a tepsiben kihűlni.
Ízletes és könnyen elkészíthető csemege.
2016. február 20., szombat
Tönkölybúza kenyér
A tönkölybúzát a csernobili katasztrófa után fedezték fel újra, pedig talán az egyik legjobb gabonaféle.
Tíz deka tönköly fehér kenyér tartalma:
- 19 gramm fehérje,
- 44 gramm szénhidrát,
- 3 gramm zsír.
A teljes kiőrlésű lisztből készült tönkölykenyeret viszont még ennél is jobb adatok jellemzik: miközben magasabb a fehérjetartalma, kisebb a szénhidrát- és még alacsonyabb a zsírtartalma. Ráadásul B1-, B2- és B6-vitamint is tartalmaz, de a B12 jelenléte is kimutatható. Fontos, hogy sokáig eltartható, és tíz deka kenyér fedezi egy felnőtt teljes napi fehérje-, vitamin- és ásványi anyag-szükségletét. Vegetáriánusok számára különösen fontos táplálék, mivel rendelkezik azzal a teljes értékű aminosavval, amely a húsban található. Cukorbetegeknek kifejezetten ajánlott, hiszen klinikai kísérletek igazolják, hogy a tiszta tönkölybúza fogyasztói körében javul a diabetesben szenvedők állapota, egyes esetekben a gyógyszeradag is csökkenthető. Természetesen mindig ki kell kérni az orvos tanácsát, mielőtt a beteg tönkölykúrába kezdene. (www.otvenentul.hu)
Én tegnap egy kenyeret sütöttem tönkölylisztből, és valóban elnyerte a tetszésemet, nem csak azért mert egészségesebb mint a fehér lisztből készült kenyér, hanem mert igazán szép lett a bél szerkezete, és ami nem elhanyagolható, hogy ehető, és élvezhető kenyér került az asztalra.
Amiért még ajánlani tudnám, hogy én aki kenyérfüggő vagyok, és egyedül meg tudnék enni egy hatalmas veknit langyosan, kacsa- vagy libazsírral megkenve, vastagon megszórva őrölt pirospaprikával, egy szelettel beértem, és nem azért, mert visszafogtam magam.
Vagyis bátran kezdjetek hozzá, és élvezzétek ezt a finom ízt.
Hozzávalók:
1/2 kg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
2 teáskanál só
2 dkg élesztő
1-2 evőkanál jó minőségű olaj (én tökmag olajat tettem bele)
4-4,5 dl langyos víz
tehetsz még bele ízlésed szerint
magokat, fűszereket. Jól harmonizál a tökmag ízével, a rozmaringgal, de akár olaszos, vagy franciás fűszerek is adhatók hozzá, nem fogsz csalódni.
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos víz, és egy kis liszt keverékében, majd a hozzávalókat összegyúrjuk, hogy kenyértészta keménységű (vagy inkább lágyságú) legyen. Ez valamivel a kalács tésztájánál keményebb, vagyis formázhatóbb.
Hagyjuk letakarva, egy kiolajozott tálban kelni 30 percig. Ekkor átgyúrjuk, majd 10 percenként még kétszer megismételjük.
Veknit, vagy cipót formázunk belőle, és sütőpapírral bélelt kenyérsütő- vagy akár egy lábasba tesszük arra az időre, amíg a sütőt felmelegítjük 190 fokosra. A sütő aljába tegyünk egy tepsit, amibe vizet töltünk, mert a kenyerünket gőzben érdemes sütni, hogy a gőz jól fel tudja "húzni" a szerkezete szép likacsos, laza legyen.
Persze, ha van egy szuper sütőnk, akkor ez kimarad, viszont néhányszor spricceljünk neki, hogy elegendő gőz képződjön.
Nekem itt egy hagyományos, kb 20 éves gázos sütőm van azt 5-6 közé állítottam, a rácsot középre tettem.
Mielőtt betesszük, megkenhetjük 2 kávéskanál olaj + 1 kávéskanál víz keverékével. Ez egy kis pluszt ad a kenyerünkhöz.
190 fokon 45-50 percig sütjük. Én ekkor kivettem a formából, és még 10 percet a rácsra téve tovább sütöttem, hiszen a sütő aljába betett tepsi visszább fogta a hőt.
A kész kenyeret rácsra téve hagyjuk kihűlni, csak azután szeleteljük.
Egy megjegyzés, kicsit morzsálódóbb mint a hagyományos fehér kenyér. Használjuk recés kést a szeleteléshez.
2016. február 2., kedd
Roppanós héjú fehér kenyér
Annyi féle kenyér létezik a Földön. Akármennyire is gyakran sütünk kenyeret, talán egy ember élet is kevés lenne, ha minden nap másfélét készítsünk.
Amikor Olaszországban jártunk ott az üzletek rogyásig voltak kenyérrel, nem is tudom hány féle-fajta változat. Sötétek, világosak, vágottak, hosszúkásak, kerekek, magosak, fényes tetejűek, mások viszont vastagon lisztesek. Egyik finomabb volt mint a másik, Sajnos csak keveset tudtam megkóstolni az idő rövidsége miatt. És így volt ez a péksüteményekkel is. Annyi minden volt egy-egy polcon, hogy nem tudta az ember melyiket kóstolja. Persze az itteni nagy áruházak is tele vannak szemet gyönyörködtető finomságokkal, de ahogy ismerjük a dolgok állását, több bennük a tartósító, az állományjavító, és ki tudja milyen adalék anyag, mint a liszt.
Egy nagyon finom roppanós héjú fehér kenyér volt kint a legjobb amit kóstoltam, ma azt szerettem volna elkészíteni, legalább is nagyon hasonlót, mert ugye olyan úgy sem lesz. És úgy látszik nagyon jó úton járok, hogy valami finomság kerekedjen, vagy inkább "oválkodjon" ki a kezem közül.
Sok minden megtanultam már az évek alatt, tudom mit kell tenni ahhoz, hogy igazán roppanós héja legyen a kenyérnek, és tudom milyen állagú legyen a tészta. Tudom mikor lesz széteső, mikor szól jól a hangja. De sajnos nem tudok mindent, viszont azon vagyok, hogy a lehető legtöbb infót begyűjtsek, és mivel nem vagyok irigy, bárkivel szívesen megosztom azt a kevés tudást, amit a kenyérsütésről eddig megtanultam.
És most lássuk, ezt az igazán egyszerű, mégis nagyon ízletes kenyeret.
Hozzávalók.
75 dkg liszt fele sima- fele rétesliszt de ha van, használjunk félfogós lisztet
5 dl langyos víz
3 dkg élesztő, vagy 11 g instant élesztő
1 teáskanálnyi cukor
2 teáskanál só
3 evőkanál olívaolaj, de megfelel a jó minőségű napraforgó- vagy repceolaj
1,5 dl langyos vízben feloldottam a cukrot, és belemorzsoltam az élesztőt, hagytam, hogy jól felhabosodjon. Közben kimértem a lisztet, egy habverővel alaposan összekevertem, és egy nagy tálba szitáltam. A szitálásnak az a jó tulajdonsága, hogy mialatt a liszt szemcsék külön válnak, fellazulnak, még a szoba hőmérsékletét is átveszik, ezzel is elősegítve a jó kenyértészta készítését.
A szélébe tettem a sót, majd a közepére az élesztőt, a többi vizet, és az olajat. Összegyúrtam, és alaposan megdagasztottam. De nem adtam hozzá több lisztet, és nem liszteztem a munkapultot sem, hanem egy kis olajat tettem rá, hogy ne ragadjon a tészta, és 10 percig intenzíven dagasztottam, közben jól meg húzgáltam, ahogy megfogtam a két végét, mint egy alsógatya, úgy megnyúlt, és nem szakadt. Na ez a legideálisabb állapot egy kenyértésztának. Sem nem lágy, és sem nem kemény.
Cipót formáltam belőle, és ment az olajozott kelesztőtálba 1,5 órára.
Ekkorra duplájára emelkedett, kiborítottam, ketté vágtam, és egyenként vekni alakra formáztam.
Tepsibe raktam, srégen bevágtam egy jó éles szikével, és nedves konyharuhával letakartam.
A sütőt 200 fokosra előmelegítettem, az a fél óra, amíg a kenyerem újra megkelt pont elég volt, hogy felforrósodjon a tepsi, amit alulra tettem, hogy gőzben sülhessen a kenyér. Mert ahogy olvastam Gyepes Gabojsza oldalán, elegendő jégkockát dobni a forró sütőbe, hogy megfelelő gőz alakuljon ki. Már én is többször megtettem, és igaz, elismerésem érte, hiszen korábban mindig vízzel tele edényt tettem alulra, amit mindig utána kellett tölteni, persze az ajtó nyitásával a benn lévő pára elszökött, néha nem is lett olyan a kenyér, mint szerettem volna. Szóval ott tartottam, hogy a sütő forrósodik, a kenyér letakarva újrakel, közben 5-6 jégkockát kibontunk a zacskóból, és egy tálba készítjük. Amikor a kenyér szépen újrakel, a sütőbe tesszük, és ugyanakkor a jégkockákat is alulra "dobjuk" egy laza mozdulattal rácsukjuk a sütőajtót, és kb 30-35 perc alatt megsütjük.
Amikor kivesszük, egy kis hideg vizet permetezünk a forró kenyérre, majd rácsra tesszük, és hagyjuk kihűlni. Hagyjuk kihűlni, nem vágjuk fel előbb, nem tördeljük, hagyjuk kihűlni. A leghamarabb nálam a spájz kövezetén hűl, persze tiszta, és egyébként is ráccsal együtt teszem oda.
Amikor kihűlt lehet szeletelni. Érdemes kivárni, hiszen akkorra alakul ki az igazi roppanós héj.
2016. február 1., hétfő
Sonkás-sajtos krumpli gofri
Egy finom szendvicsalap, vagy csak azért, hogy valami finom szószba tunkolhassuk, esetleg feltétként egy főzelékhez, vagy csak azért, mert nagyon finom akár ketchuppal is.
Hozzávalók:
80 dkg sós vízben főtt burgonya
3 egész tojás
20-25 dkg liszt
só
1 teáskanál cukor
2 dl tej
1,5 dkg élesztő
20 dkg apróra vágott sonka vagy füstölt tarja de jó a húsos szalonna is
20 dkg reszelt sajt karakteresebb ízű
apróra vágott zöldhagyma vagy snidling (el is maradhat)
A burgonyát sós vízben megfőzzük, és finomra törjük, mint a burgonyapürénél szoktuk. Langyosra hűtjük.
A tejet meglangyosítjuk, és a cukrot feloldjuk benne, majd felfuttatjuk az élesztőt.
A burgonyához keverünk minden hozzávalót, és pihentetjük kb 30 percet.
A gofrisütőt felmelegítjük, és egy kanállal a közepére teszünk, majd lecsukva kb 10 perc alatt megsütjük.
Ketchuppal, vagy bármilyen mártogatóval tálalhatjuk.
De mint írtam kiváló szendvicsalap kenyér helyett, amivel változatossá tehetjük az étkezést. Különösen a gyerekek fognak neki örülni.
Természetesen palacsinta sütőben is süthetjük. Lehetőleg tapadás mentesben, hogy ne kelljen plusz zsiradékot hozzá adni.
2016. január 25., hétfő
Pozsonyi kifli
Régen csak bementünk a közértbe, vagy csak a sarki kisboltba, és kérhettünk pozsonyi kiflit mákosat, vagy diósat. Manapság ez ritkán fordul elő, sőt nem is igen látni csak képen, vagy a tv-ben.
Mivel napok óta álmodom róla, hogy hatalmas mások patkók követnek, és szeretnék ha beléjük harapnék, úgy döntöttem nem kínozom magam tovább. Sütök néhányat.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
10 dkg vaj
7 dkg disznózsír
csipet só
5 dkg porcukor
1 egész tojás
1 dl tej
1,5 dkg élesztő
töltelék:
30 dkg darált mák
20 dkg cukor
250 ml víz
1 citrom reszelt héja
csipet fahéj
A liszthez hozzáadjuk a porcukrot, a csipet sót, elmorzsoljuk benne a zsiradékokat. A tejet meglangyosítjuk, egy kiskanál cukrot feloldunk benne, majd az élesztőt felfuttatjuk vele. A zsiradékkal elmorzsolt liszthez hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, egy egész tojást, és összegyúrjuk.
Egy órát pihentetjük. Közben a cukrot a vízzel sziruppá főzzük, és a darált mákot leforrázzuk vele. Csipet fahéjjal, és egy reszelt citrom héjjal ízesítjük.
Ezután a pihentetett tésztát 4 dkg-os darabokra vágjuk, a kihűlt máktölteléket pedig 3 dkg-os darabokra osztjuk.
A tésztadarabokból gombócokat készítünk, kicsit pihenni hagyjuk, majd oválisra nyújtjuk,és megtöltjük. Kifliket sodrunk belőlük, és meghajlítva tepsibe tesszük. Kétszer kenjük le felvert tojással, a két kenés között hagyjuk megszáradni akkor lesz szép márványos a kifli.
180 fokosra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. Hagyjuk hűlni, majd kiszedjük és kínáljuk.
Érdemes a videót megnézni.
2016. január 24., vasárnap
Gyökérkenyér
Ma én is elkészítettem a magam gyökérkenyerét.
Hetek, sőt hónapok óta szemezek vele, de csak most érkezett el az ideje.
Mivel a bolti kenyér egy nagyon rafinált dolog, mennél többet eszel belőle, annál többet kívánsz, így nem véletlen, hogy szívesebben készítek magam kenyeret. Leginkább hagyományos fehér kenyeret, vagy félbarnát, de leginkább kovásszal, vagy végső esetben élesztővel, attól függően mennyi időm van.
Tegnap este arra gondoltam, most megcsinálom, hiszen minden oldalon szembe jön velem, ráadásul nálunk a kisboltban árulják is, minden reggel lebeszélem magam a vásárlásáról.
Megnéztem mitől is gyökérkenyér a gyökérkenyér, először is az egyszerűsége miatt. Nem kell dagasztani, csak összekeverjük a hozzávalókat, és hosszasan kelesztjük. Legalább 10-12 óra kell ahhoz, hogy szép nagy lyukak keletkezzenek benne. Másodszor a hozzávalók miatt. Nem kell más, csak liszt, só, élesztő, és víz. Jó rendben kell még egy kis cukor is bele.
És az arányok a következők:
50 dkg liszt
4 dl langyos víz
1 teáskanál só
7 g száraz élesztő, vagy 1,5 dkg friss élesztő
1 teáskanál cukor
A lisztet a tálba szitáljuk, hozzáadjuk az élesztőt, a sót, és a cukrot, majd a vízzel elkeverjük, csak úgy, mintha galuskát kavarnánk, majd letakarva hagyjuk kelni legalább 10-12 órán keresztül, szobahőmérsékleten. Hideg helyen tovább is kelhet.
Ekkor egy alaposan meglisztezett munkalapra öntjük, lisztezzük, és téglalapot formálunk belőle, amit a szélesebb oldalánál feltekerünk, majd kettőt hármat még tekerünk rajta, mintha a ruhát akarnánk kicsavarni. Ettől lesz olyan gyökérkenyér forma.
Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük és hagyjuk újra kelni. Közben a sütőt 200 fokra melegítjük.
Mivel én most gázsütőben sütöm, alulra tettem egy tepsit, és amikor a kenyeret beraktam, ugyanakkor 4 jégkockát is bedobtam, hogy kellő gőz keletkezzen és még jobban meg megemelkedjen a kenyerem.
35 perc elteltével már a kész kenyeret rácsra tettem, és alig vártam, hogy kihűljön.
2016. január 23., szombat
Brokkolis kukoricakenyér sült csirkemellel
Egy finom brokkolis étel kincs a családban, főleg, ahol gyerekek is vannak, sőt ott is megállja a helyét, ahol nem szeretik ezt a téli zöldséget.
Talán egy alternatíva a glutén mentes ételek beiktatására.
Hozzávalók:
30 dkg brokkoli rózsa
10 dkg vaj
1 fej vöröshagyma
1-2 nagy tojás
40 dkg túró
1 teáskanál só
bors
10-15 dkg kukoricadara
1-2 csirkemell
só, fokhagyma,
olaj és vaj keveréke a sütéshez
A brokkolinak a rózsáit sós forró vízben pár perc alatt főzzük félkeményre, ügyelve, hogy a rózsák ne hulljanak szét. Közben a vajon pároljuk puhára az apróra vágott vöröshagymát.
Mind a kettőt hagyjuk kihűlni.
Közben 1-2 tojást habarjunk el sóval, és borssal, majd a túrót is tegyük bele. Alaposan keverjük el. Jöhet hozzá a vöröshagyma a vajjal együtt, majd mehet bele a brokkoli.Annyi kukoricadarával keverjük össze, hogy az állaga a galuska tészta keménységű legyen.
A sütőt 200 fokosra melegítsük elő.
Egy vajjal kikent jénaiba tesszük a brokkolis tésztánkat, és 25 percig sütjük. Amikor megsül, hagyjuk legalább 5 percet pihenni, hogy kicsit megdermedhessen, egyébként széthullik.
A csirkemelleket közben vékonyra vágjuk, és olaj-vaj keverékében hirtelen kisütjük, a kockára vágott brokkolis kenyérrel és savanyúsággal tálaljuk.
2016. január 17., vasárnap
Aszalt paradicsomos-bazsalikomos kenyér
Mindig is imádtam az illatos kenyereket. Talán azért is esett a mai napon választásom erre a rusztikus kenyérre, bazsalikommal, és aszalt paradicsommal.
Annyira egyszerű elkészíteni, hogy cseppet sem kell aggódni a készítésekor, mennél rusztikusabb, annál szebb, és természetesen finomabb is.
A párosítás tökéletes, a bazsalikom kiegészíti a paradicsomot, mind illatban, mind ízben.
Hozzávalók: (1 csésze = 250 ml)
1 csésze meleg víz
1 csomag instant élesztő (7 g)
1 evőkanál cukor
1 teáskanál só
2 1/2 csésze liszt
apróra vágott aszalt paradicsom + 2 evőkanál az olajból, amiben el van téve
4-5 bazsalikom levél
Amikor szép sima és fényes, cipóvá formáljuk, és letakarva meleg helyen duplájára kelesztjük.
Amikor megkelt, átgyúrjuk, és cipót készítünk ismét belőle.
Egy órát pihentetjük, majd bevágjuk a tetejét, és a 200 fokosra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. Ekkor átkenjük olajjal, majd visszatoljuk a sütőbe és további 20-25 percig sütjük. Ízlésünk szerint olajjal való átkenéskor durva sóval is megszórhatjuk.
Amikor aranybarnára sült kivesszük, és rácson hagyjuk kihűlni.
Nagyon finom olívába mártogatva, borssal megszórva.
2016. január 15., péntek
Puha zsemle
Régóta szeretném megpróbálni a szódabikarbónás vízben előfőzött perec receptje alapján készített zsemléket.
Ma jött el a napja, hiszen az idő nem a legszebb, valamivel pedig fel kell vidítani magunkat, mi sem alkalmasabb erre, mint egy pihe-puha mosolygós zsemle.
Túl nagy előkészületet nem igényel, de azt tudom, hogy következő alkalommal, - mert lesz következő - kicsit több lisztet fogok bele tenni, mert most elég nehezen kezelhető lett a tésztám, és éppen ezért nem tartotta meg az alakját. Persze a szépséghiba nem befolyásolja az ízét, ami igazán finom lett.
Hozzávalók:
1 evőkanál instant élesztő
4 dl langyos tej
3 dl langyos víz
2 evőkanál olaj
2 teáskanál só
kb. 80-100 dkg liszt
1 nagy fazék víz (6 liter)
1 evőkanál cukor
3-4 evőkanál szódabikarbóna
megszóráshoz durva szemű só
Egy tálba tesszük az élesztőt, a tejet, a vizet, hozzáadjuk az olajat, és összekavarjuk. Beletesszük a sót, és hozzákeverjük adagokban a lisztet. Lágy de mégis formázható tészta legyen. Jó simára dagasztjuk, majd a tálat megolajozzuk, körbeforgatjuk benne a tésztát, hogy mindenhol olajos legyen. Ezután egy fóliát szintén megolajozunk és a tálat betakarjuk vele.
Kb. 1-1 1/2 órát hagyjuk meleg helyen kelni. Amikor a duplájára emelkedett, olajozott munkalapra borítjuk, és 16 - 18 egyenlő részre osztjuk, majd zsemléket formázunk belőlük. Szintén olajozott felületen hagyjuk őket 20-25 percig kelni, ez idő alatt egy nagy fazék vizet forralunk, beletesszük a cukrot és a szódabikarbónát, majd mindkét oldalán 30-30 másodpercig főzzük benne a zsemléket. Lyukas kanállal kiszedjük, lecsepegtetjük, és olajozott sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk.
Tetejét bevagdossuk, megszórjuk durva szemű sóval, és 200 fokosra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
2016. január 12., kedd
Szuper könnyű banánkenyér
A karácsonyi ünnepek elmúltával a sok maradék felhasználásával lehet csökkenteni a kiadásokat. Természetesen nem csak a zsebünket kíméljük. Ilyen pl. a túlérett banán, amit bár mindenki tudja, hogy nagyon finom, mégis gyakran végzi a szemétben.
Éppen az ilyen túlérett, szinte feketére és folyékonyra löttyedt gyümölcs való a banánkenyérbe.
Az elkészítése pedig annyira egyszerű, hogy a gyerekek is bátran hozzákezdhetnek, persze felnőtt irányításával.
Hozzávalók:
3 db nagyobbacska, barnára érett banán
12 dkg olvasztott vaj
10 dkg cukor
1 egész tojás
1 teáskanál szódabikarbóna
1 cs vaníliás cukor
csipet só
25 dkg liszt
Melegítsük elő a sütőt 175 fokosra
Kenjünk ki egy gyümölcskenyér formát vajjal, hintsük be liszttel, tegyük félre.
A banánt villával törjük össze, adjuk hozzá a többi hozzávalót, és egy habverő segítségével keverjük össze.
Öntsük a kikent kilisztezett formába, és 50-60 perc alatt süssük meg. Mielőtt kivesszük, végezzünk tűpróbát. Ha a beleszúrt hústűre nem ragad a tészta, készen van.
Rácson hagyjuk kihűlni.
Érdemes recés késsel szeletelni, az ugyanis nem nyomja össze a tésztát. Porcukorral megszórva tálaljuk.
2016. január 11., hétfő
Zöldborsó krémleves
Egyik kedvenc, bár ahogy láthatjátok nálunk minden kedvenc, hiszen általában szeretünk mindent, talán a tengeri herkentyűk azok, amikkel még nem igazán sikerült megbarátkozni.
Fontosnak tartom, hogy minél több zöldségféle kerüljön az asztalra, éppen ezért krémlevest készítettem, mert jó sok zöldséget lehet az asztalra tenni.
Hozzávalók:
5 dkg vaj
10 cm-es darab póréhagyma
1 kis szál sárgarépa
2 zellerszár
30 dkg zöldborsó
1,5 l húsleves
só, bors,
A tálaláshoz:
1-2 kanál tejszín
ropogósra sült kolozsvári szalonna
A vajon megpároljuk a zöldségeket, és feleresztjük a húslevessel. Sózzuk, borsozzuk, és puhára főzzük. Amikor megfőtt, turmixban pürésítjük.
Tejszínnel és sült szalonnával tálaljuk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Kevi sodrott perec
Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra. Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...
-
Nagyon motiváltnak érzem magam, hogy elfeledjen a bolti élesztőt és társait, hogy kovásszal tudjam elkészíteni a kelt tésztákat. Az élesztő ...
-
A füge egy olyan gyümölcs, ami valójában most kezdi élni a népszerűségét. Egyre több kertben helyet kap, és bár adogat a gyümölc...