2015. március 9., hétfő

Rakott zöldbab



Nagyon kell figyelni a helyes táplálkozásra. Ezt juttatja eszembe minden vérvizsgálat. A vércukorszínt megemelkedése mutatja, hogy vissza kell fogni a finomliszt, és a fehér cukor fogyasztást.
Egy kis diéta, és remélhetőleg visszatér a megfelelő szintre, azután pedig a mérték betartása fontos lesz.
Meg kell tanulni nemet mondani, ami sajnos nehezebb mint gondoltam.
A diéta elkezdése nem nehéz, csak a folyamatos betartása okoz gondot. Elcsábulok, mert szeretek főzni, és szeretek enni. 
Éppen azért gondoltam, hogy éppen ideje elkezdeni diétásan sütni és főzni. A reggeli keksz már egy picike lépés az egészségesebb élet felé. 
Ez a rakott zöldbab, szintén jól illeszkedik a diétába, hiszen tudjuk jól, hogy a negatív kalóriás ételek kiválóak, hiszen az emésztésük több kalóriát éget, mint amennyit tartalmaz. Persze a hozzávalók is úgy vannak összeállítva, hogy a megfelelő arányokat kövesse, így egy egészséges. mégis ízletes étel kerekedik belőle.

Hozzávalók: 2 személyre

50 dkg zöldbab (2 babérlevéllel, 2 gerezd fokhagymával, mokkás kanál sóval ízesített vízben főzve, vagy párolva
3 kemény tojás
1 nyers tojás
4 dl zsírszegény tejföl  
1 ek kukoricakeményítő, vagy liszt
5 dkg reszelt füstölt sajt
15-20 dkg baromfivirsli

2 gerezd fokhagyma
1-2 evőkanál fűszeres zsemlemorzsa
1-2 dkg vaj

A zöldbabot félkeményre főzzük babérlevéllel, fokhagymával, és sóval ízesített vízben. Természetesen, ha van pároló edényünk, abban is elkészíthetjük.
Egy tűzálló edény aljára tesszük a bab felét, arra rászórjuk a kockára vágott keményre főtt tojásokat, rákarikázzuk a virslit. Természetesen a virsli el is maradhat.
A tejfölben elkeverjük az egész tojást, sózzuk, beletesszük a zúzott fokhagymát, majd a füstölt reszelt sajtot is belekeverjük. A keményítőt kicsi vízzel feloldjuk, és azt is a tejfölhöz keverjük. Az ízesített tejfölt ráöntjük a rakott zöldbabra, tetejét megszórhatjuk fűszeres zsemlemorzsával. Én kevés sót, olajat, borsot, és petrezselyemzöldet tettem a morzsába. A tetejére 1-2 kocka vajat teszünk, és 180 fokosra melegített sütőben 25-30 perc alatt megsütjük. 






2 megjegyzés:

csipike írta...

Ezt a variációt nem ismertem, de finom lehet.

Zsóka írta...

Próbáld ki bátran, nem fogod megbánni

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...