2015. március 7., szombat

Nutellás kifli gyors vajastésztával




A házi nutella elkészítése sokkal egyszerűbb mint gondolnánk. Amikor már mindenki eltelt vele, akkor kezdjük a tésztákat, süteményeket tölteni vele.
Ilyen ez a kifli is, amit egy gyorsan elkészíthető vajastésztával csináltam.

Hozzávalók:

25 dkg vaj, de használhatunk margarint is, viszont legyen jó minőségű
45 dkg liszt
2 dkg élesztő
1 dl langyos tej
2 tojás sárgája
csipet só
nutella kb 10 dkg

A vajjal dolgozzunk össze 20 dkg lisztet, tegyük félre
A maradék liszthez hozzáadjuk a csipet sót, a két tojássárgáját, és a tejben feloldott élesztőt, és alaposan gyúrjuk össze. Kicsit keményebb rétestészta állagúnak kell lennie.
Nyújtsuk el, és a lisztes vajjal kenjük meg. Most tekerjük fel a tésztát, mint a csigáknál szoktuk, és nyújtsuk el téglalap alakúra. Hajtogassuk össze a szokásos módon először fentről az 1/3 részét hajtsuk le, majd az alsó 1/3 részt hajtsuk fel. Pihentessük 15 percig. Ezután 90 fokosan elfordítva újra kinyújtjuk, és összehajtjuk, majd ismét pihentetés következik. Még egyszer megismételjük, és a következő pihentetés után fél centi vastagságúra nyújtjuk, háromszögeket vágunk belőle, amibe kiskanálnyi nutellát, vagy más egyéb tölteléket teszünk. 

Feltekerjük, és papírral bélelt tepsibe rakjuk. Fél órát pihentetjük, megkenjük felvert tojással, és 200 fokosra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.

Porcukorral megszórva tálaljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...