2015. március 29., vasárnap
Joghurtos-tejfölös pogácsa medvehagymával
Tavalyelőtt kaptam egy csokor medvehagymát tövestől, vagyis hagymástól, amit elültettem a kertben, mára már meg-meg csíphetem a leveleit, hogy egy kis finomságot készíthessek.
Ilyen finomságnak számít a medvehagymás pogácsa, aminek készítésében még nem igazán vagyok gyakorlott, de szeretem a kihívásokat, szívesen kísérletezek mindenféle jóval.
Ma egy joghurtos pogácsát gyúrtam, amit aztán margarinnal kevert apróra vágott medvehagymával kentem meg, és úgy hajtogattam.
Már süléskor gondoltam, hogy nagyon finom lesz, hiszen fenséges illat lengte be a konyhát.
Hozzávalók:
1 kg liszt
25 dkg vaj, vagy margarin
2 tk só
3 dl joghurt
4 dkg élesztő
3 tojás sárgája
1 tk cukor
3 dl tejföl
1 nagy csokor medvehagyma
15 dkg vaj, vagy margarin
tetejére:
1 tojás
5 dkg reszelt sajt
1 dl langyos joghurthoz hozzákeverem a teáskanál cukrot, és az élesztőt, hagyom, hogy felfusson.
Közben a liszttel összekeverem a sót, és elmorzsolom benne a margarint, majd egy mélyedést készítek a közepében, és beleütöm a tojások sárgáját, beleteszem a felfutott élesztőt, hozzáadom a tejfölt, és annyi joghurttal összegyúrom, hogy ne legyen lisztes. Letakarom, és hagyom kelni kb 40-50 percet. Ekkor elnyújtom, és a közben apróra vágott medvehagymalevelet, amit elkevertem 15 dkg margarinnal, rákenem a tészta tetejére. Összehajtogatom. Először fentről lefelé ráhajtom a kétharmadára, majd alulról az egyharmadát felhajtom a tésztára.
Ezután kicsit nyúltok rajta, és könyvként összehajtom. Betakarom, és fél-fél óra múlva még kétszer megismétlem a műveletet.
A harmadik hajtogatás után 2 cm vastagra nyújtom, és a tetejét megkenem felvert tojással, bevagdosom, és közepes pogácsaszaggatóval kiszaggatom.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakom, minden pogácsa tetejére teszek csipetnyi reszelt sajtot, és hagyom fél órát kelni.
Közben a sütőt előmelegítem 200 fokosra.
Az újrakelt pogácsákat 20-25 perc alatt készre sütöm.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kevi sodrott perec
Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra. Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...
-
Nagyon motiváltnak érzem magam, hogy elfeledjen a bolti élesztőt és társait, hogy kovásszal tudjam elkészíteni a kelt tésztákat. Az élesztő ...
-
A füge egy olyan gyümölcs, ami valójában most kezdi élni a népszerűségét. Egyre több kertben helyet kap, és bár adogat a gyümölc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése