2015. március 2., hétfő
Gyors vajaspiskóta
Ha egy igazán gyors piskótára vágyunk, hamar az asztalra tehetjük a következő képpen készült finomságot.
Adhatunk hozzá lekvárt, vagy gyümölcsöt, tejszínhabot, valamilyen édes sodót, de akár egy krémsajtból készült krémet is.
Megtölthetjük úgy, hogy kettévágjuk, és miután ízesítettük a két lapot egymás tetejére tesszük, de a tetejére is kenhetjük, és akár külön is tálalhatjuk. Fontos, hogy hagyjuk teljesen kihűlni a tésztát, hogy élvezhető legyen, hiszen sütőporral készült.
Hozzávalók:
25 dkg szobahőmérsékletű vaj, vagy margarin
20 dkg kristálycukor
4 egész tojás
40 dkg liszt
1 cs. sütőpor
2 dl tej
A vajat a cukorral habosra kavarjuk, ízesíthetjük vaníliával, citromhéjjal, vagy narancshéjjal, majd a tojásokat egyenként hozzáadva, minddel alaposan eldolgozzuk
Az utolsó tojás hozzáadásakor pár kanál lisztet is keverjünk hozzá, hogy a tojástól ne váljon a vaj külön. Ezután a lisztet alaposan elkeverjük a sütőporral, és három részletben belekeverjük a tojásos, cukros vajba úgy, hogy mindig adunk hozzá tejet is.
Amikor egyneművé vált, egy vajjal kikent, kilisztezett, vagy sütőpapírral bélelt formába öntjük, és 190 fokosra melegített sütőben 75-80 perc alatt megsütjük. Végezzünk tűpróbát, és csak akkor vegyük ki, ha már átsült.
Nagyon finom, könnyű piskóta.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kevi sodrott perec
Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra. Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...
-
Nagyon motiváltnak érzem magam, hogy elfeledjen a bolti élesztőt és társait, hogy kovásszal tudjam elkészíteni a kelt tésztákat. Az élesztő ...
-
A füge egy olyan gyümölcs, ami valójában most kezdi élni a népszerűségét. Egyre több kertben helyet kap, és bár adogat a gyümölc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése