2013. június 30., vasárnap

Édes ecetes uborka







Megkezdődött az uborkaszezon. Szerencsére. Tegnap kaptam egy kosárral, amit ma el is raktam. Persze, csak félig. A végleges helyére, az üvegekbe, majd a kamra polcra csak pár nap múlva fognak kerülni, addig a hűtőben pihennek, és közben a pác levét jól magukba szívják. Ha kedves kapsz hozzá, bátran készítsd el. Az ötletet tavaly a pinterest oldaláról merítettem, nem teljesen ugyan az, csak hasonló, most készül másodszor, a korábbi mind elfogyott.






Hozzávalók


1,5 kg uborka kis-és közepes méretű
1-2 hagyma
1-2 paprika
1 evőkanál 
2 csésze cukor
1 + 1/2 csésze ecet (bor- vagy alma a legjobb)
1 + 1/2 csésze víz
fél csokor kapor


Elkészítés

Vágjuk az uborkát és a hagymát vékony szeletekre. A paprikát vágjuk finom kockákra. 





Keverjük össze a zöldségeket, és a sót egy nagy tálban és fedjük le fóliával. Hagyjuk egy órán keresztül szobahőmérsékleten állni.

Melegítsük fel a vizet egy lábasban a cukorral, amíg feloldódik, és öntsük azonnal az uborkára.

Tegyük hozzá a kaprot, majd amikor szobahőmérsékletűre hűl, fedjük le fóliával, és tegyük 2 napra a hűtőbe.

Ezután fogyasztható. Tegyük üvegekbe, vagy hagyjuk a hűtőben, mivel ott is eláll pár hétig.

Ha üvegekbe tesszük, forrástól számított 10 percig dunsztoljuk.


Amennyiben kedvet érzünk hozzá, tovább ízesíthetjük.






Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...