2013. június 16., vasárnap

Palacsinta kerti labodával, fokhagymás tejföllel, sült karajjal







A kertem mostanra annyi labodával ajándékozott meg, hogy ebből már kellett valamit készíteni. Tegnap a Gasztroangyal műsora alatt jött az ötlet, - hiszen én is szoktam spenóttal töltött palacsintát készíteni, és akkor miért nem szoktam ugyanezt kerti labodával?





Ennél mi sem egyszerűbb. Palacsintát mindenki tud sütni. A férjem aktív korában technika órán tanította, a gyerekek imádták. Én az egészben azt nem szerettem, hogy az én kelesztő tálam vitte magával, mert szegény iskolának nem tellett egy műanyag tálra.

Szóval mindenki tud palacsintát készíteni, ez csak annyival különbözik a többitől, hogy nem teszünk bele cukrot.

Hozzávalók:

12 púpos kanál liszt
csipet só
2 egész tojás
1,5 dl kefir
3-4  dl tej
olaj a sütéshez


A hozzávalókat alaposan összekeverjük. Legyen szép sima, akkor lesz igazán finom a palacsintánk. Hagyjuk legalább egy fél óráig pihenni, a lisztszemek had tudjanak megdagadni. A tejet lassan adjuk hozzá, lehet, hogy nem is kell mind, de lehetséges, hogy többre is szükség lesz, az állaga olyan legyen, hogy tudjunk vékony palacsintát sütni belőle. Nincs két egyforma liszt, az egyik több folyadékot, míg a másik kevesebbet igényel.


Szívesen használom a sütéséhez a kókuszolajat, így olyan érzetem van, hogy a palacsinta egészséges. És ha zöldség félével töltjük, talán még egészséges is. Persze tudom, a lekvár meg gyümölcsből van tehát az is egészséges. A cukor nem egészséges, amit beletesznek.

Egyszóval, sütünk 12 db palacsintát







A következő tölteléket tesszük bele.


30 dkg laboda vagy spenót levél
1 kanál liszt
1 kanál vaj
1 evőkanál kókuszolaj
2-3 gerezd fokhagyma
2,5 dl tej
bors
szerecsendió

A labodát megtisztítjuk, ugyanúgy járunk el vele, mint a spenóttal, a közepén lévő vastag levél eret tépjük ki. Alaposan mossuk meg, majd jól csurgassuk le. Forrásban lévő enyhén sós vízben főzzük kb 4-5 percig. Ez idő alatt a levelek megpuhulnak, de még nem mennek szét. A vizet öntsük le róla, és hagyjuk lecsepegni, vágjuk metéltre, és a felforrósított olajban a zúzott fokhagymával együtt pároljuk össze.





A vajjal,  a liszttel és a tejjel besamelt készítünk, sózzuk, borsozzuk, reszelünk bele szerecsendiót, és sűrűre főzzük. A tűzről levéve hagyjuk hűlni, majd hozzá keverjük a labodát, és a már megsütött palacsintákat megtöltjük vele. Összetekerjük úgy, hogy a két végét kicsit behajtjuk, nehogy kifolyjon a töltelék. Kivajazott tűzálló edénybe sorakoztatjuk őket, és most ugrott be a tv műsorban látott fokhagymás tejföl.






Tetejére


3 dl tejföl
3 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
15 dkg reszelt sajt






A tejfölt összekevertem a tejszínnel, és a zúzott fokhagymával, ráöntöttem a palacsintákra, és jó sok reszelt sajttal megszórtam. 180 fokosra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütöttem.


Közben egy-két szelet karajt hirtelen megsütöttem, és a kész labodás palacsintával tálaltam.


A legjobb kritika, hogy a tányérok pillanatok alatt kiürültek.









Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...