2015. június 12., péntek

Gyümölcsös morzsasüti torta











Egyik gyümölcs érik a másik után. Akkor a legfinomabb, amikor teljes érésében van, és akkor kell felhasználni. 





Mindent nem lehet üvegbe tenni, mivel vagy éppen sok van még a kamrában, vagy pedig időd nincs, esetleg annyira kevés a termés, hogy nem érdemes vele kínlódni.




Így vagyok most a fekete ribizlivel, ami még első évben terem. A bokrok kicsik, és nem is sok termés van rajta. A málna pedig még most kezd érni, az eprem viszont már éppen letermett, csak néhány késői gyümölcs kacsingat a levelek alól.




Párom leszedte a kis érett ribizliket, és azokat a bogyós gyümölcsöket, amit még talált a kertben, én pedig némi mélyhűtött szederrel kipótolva, morzsasütit sütöttem belőle. Jó nagy tortaformában, hogy egy kicsit még ünnepibbé tegyem az első termést. 





A morzsa süti recept a régi, hiszen ami jó, azon nem kell változtatni.

Hozzávalók: 

1 csésze = 2,5 dl

1 csésze cukor
2 3/4 csésze liszt
1 csésze hideg vaj vagy margarin
1 nagy tojás
1/2 teáskanál só
1 citrom reszelt héja és leve

meggylekvár a tészta megkenéséhez
5 csésze bogyós gyümölcs vagy amit szeretünk, vagy éppen van otthon
1/2 csésze cukor
4 evőkanál kukoricakeményítő
+ 2 kanál cukor a tészta megszórásához




A tészta hozzávalóit gyorsan összedolgozzuk, az ujjbegyünket használva, hogy morzsalékos legyen.
Hűtőben fél órát tovább hűtjük, majd 2/3 részét egy nagy csatos tortaformába szórjuk, egy pohár segítségével elsimítjuk, és megkenjük meggylekvárral, vagy esetleg valamilyen fanyar ízű lekvárral.

A gyümölcsöket összekeverjük a cukorral, és a keményítővel és a megkent tésztára tesszük. Egyenletesen elosztjuk rajta, majd a maradék tésztát rászórjuk a gyümölcsre. Megszórjuk kristálycukorral, és 180 fokos sütőben 45-50 perc alatt készre sütjük. 




Ellenőrizzük le, nehogy a közepe nyers maradjon. Beleszúrt villával érződik, ha a tészta megsült, különben lágyan ráragad a villára. A keményítőtől kellemes állagúra sülnek a gyümölcsök, és a felesleges gyümölcslét is felszívja.






2 megjegyzés:

Turák Kinga írta...

a csatos forma az kb mekkora legyen?

Zsóka írta...

Én ennél a sütinél a nagyobb 26 cm-es formát használtam.

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...