Holnap utazunk, és mivel roppant unom már a szendvicset,
gondoltam sütök egy sajtos, sonkás kiflit. De mivel nem akartam croissant
sütni, a stromboli mellett döntöttem.
Egy pizza tészta, amit sok finomsággal megtöltenek, fűszerekkel megszórják, azután feltekerve
kell megsütni. Mi sem egyszerűbb ennél.
Hozzávalók:
60 dkg sima liszt
1 cs. instant élesztő
4-5 dl víz vagy savó (én savót használtam)
egy teáskanál cukor
2 teáskanál só
4 evőkanál olívaolaj
Az élesztőt kb 1 dl langyos savóban vagy vízben, amihez
egy teáskanál cukrot adtunk feloldjuk, és hagyjuk felfutni.
A lisztet átszitáljuk egy tálba, én ilyenkor a sót is
hozzá szoktam keverni, bár sokan mondják, hogy az élesztőt visszafogja, és csak
később kellene hozzátenni, de leginkább elfelejtem olyankor, és azért teszem
már az elején hozzá, nem szokott semmi gond lenni a tésztámmal. Majd egy lyukat készítünk a közepébe. Ide öntjük a
felhabosodott élesztőt, és az olajat, azután annyi savót vagy vizet adunk
hozzá, hogy rugalmas, mégis formáját tartó tésztát kapjunk. Dagasszuk 15-20
percig, majd lefedve kelesszük a duplájára.
Ekkor alaposan gyúrjuk át, és további egy órát
pihentessük.
Ekkorra ismét a duplájára kel, vágjuk ketté, és nyújtsuk mind a kettőt téglalap
alakúra.
A tészta kb. fél cm vastagságú legyen.
Töltelék hozzávalók:
1-2 evőkanál olívaolaj
30-40 dkg sajt vegyesen mozzarella, és más valamilyen
karakteresebb sajt.
30 dkg sonka, vagy füstölt főtt tarja,
fokhagyma
oregánó
bazsalikom
2-3 dkg parmezán sajt
1 tojás
Kenjük át olajjal, és tegyük rá a tölteléket.
A sajt kerül alulra, majd a sonka, és ismét sajt, amit
megszórunk bazsalikommal, oregánóval, és a nagyon apróra reszelt fokhagymával.
A tésztát igyekezzünk szorosan feltekerni, majd kenjük
meg felvert tojással, hintsük meg oregánóval, bazsalikommal, és reszelt
parmezánnal.
Srégen vágjuk be, hogy a gőzök tudjanak távozni sütéskor.
Hagyjuk újabb fél órát kelni, közben a sütőt melegítsük elő 200 fokosra.
25-30 perc alatt süssük arany barnára.
Sütés után legalább 5 percig hagyjuk hűlni, majd
szeleteljük fel.
Paradicsommártással tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése