2015. április 20., hétfő

Friss sajt medvehagymával






Nagy kedvem volt mindig a sajt készítéshez, hiszen anyukám évtizedekig dolgozott Kisújszálláson a tejiparnál, ahol rengeteg sajtot és egyéb finomságot készítettek.

Ő még a 60-as évek végén tanulta a sajtgyártást, persze nagyüzemi módon. Emlékszem mennyire nem szerettem, hogy napokon keresztül távol volt az előadások, és a vizsgái miatt.

A 90-es években nekünk is volt három fejős kecskénk, akkor, amikor még nem volt divatja. Rengeteg sajtot, és túrót készítettem, a gyerekeim imádták. A fiam egy kancsó tejet képes volt úgy meginni, hogy a száját le sem vette róla.

Ám egy döntés miatt el kellett válnunk tőlük, azóta is vágyok rá, hogy ismét legyenek legalább annyian, mint annak idején.
 
Akkoriban csak pepszinhez lehetett könnyen hozzájutni, bár egyes vidékeken a jó patikusok több féle tejoltót, és sajt kultúrát tartottak. 

Sajnos ez már csak a múlt, de remélem azért lesz olyan élelmes patikus, aki felismeri az igényt, és el kezdi forgalmazni, ha nem is hatalmas, de jó üzletet csinálhatna vele, hiszen a jó hír is terjed.

Ma a piacon vettem friss tejet, abból készítettem medvehagymás sajtot. 

Hozzávalók:

4 l friss házi tej
0,6 ml tejoltó Chi-Max Plus

Ízesítésnek 1 csokor medvehagyma

A sófürdőhöz:

1 l víz
6 ek. só

A tejet lassan melegítjük 36-38 fokosra. Ekkor adjuk hozzá az oltót, ami 4 liter tej esetében 0,6 ml chi-max plus folyékony tejoltó.
Alaposan elkeverjük benne, majd egy órát pihentetjük.
Az alvadt sajtanyagot egy hosszú pengéjű késsel 1,5-2 cm-es kockákra vágjuk.
5 perc pihentetés után újra felvágjuk még apróbb kockákra.
10 percig pihentetjük, majd átkeverjük.

Újabb 10 perc pihentetés után, lemerjük róla a savó 1/3-át.

Egy szitába sűrű szövésű anyagot teszünk, majd leszűrjük a sajttésztát. 

Összekeverjük az apróra vágott medvehagymával, de tehetünk bele köménymagot, vagy vöröshagyma szeleteket, esetleg színes borsot, de mehet bele dió, vagy amihez éppen kedvünk van.
Miután összekevertük, tegyük egy sajtformába, vagy egy szűrőbe.





Hagyjuk egy napot csepegni, hogy a savó ki tudjon folyni belőle.

A helység ne legyen hideg, mert akkor a sajtunk megfázhat, és meg is keseredhet.






A savasságának kialakulásához hagyjuk szobahőmérsékleten 12-24 órát, majd következik a sófürdő.
Ne legyünk türelmetlenek a sajt savasságának kialakulásakor mert ettől is függ a sajtunk viselkedése a sófürdőben. Ha nem várunk eleget, akkor a sajt széle szétfoszlik a sóoldatban.

A savót mindenképp tartsuk meg, mert használhatjuk sütéshez, levesekhez, vagy készíthetünk belőle ordát.


A sófürdőhöz a vízben feloldjuk a sót, majd beletesszük a sajtot és 3-4 órán át benne tartjuk. Közben fél óránként átfordítjuk.

A sófürdőben attól függően hagyjuk benne, hogy mennyire szeretnénk sós sajtot kapni. Általában 10 dkg-ként 1 órát számolnak.

Miután kivesszük a sóoldatból, leitatjuk róla a felesleges folyadékot papírtörlővel, amit rendszeresen cserélünk.
A sajtot frissen fogyaszthatjuk, vagy fedett edényben a hűtőben tároljuk. 





Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...