2015. február 5., csütörtök

Sajtos szendvics bagett






Sok szendvics fogy nálunk, ahhoz pedig legjobb a kifli, a zsemle, vagy a bagett. Természetesen a kenyérrel sincs semmi bajom, de valahogy szívesebben harapok egy sajtos kiflibe.
Régóta sütök, és ez sem az első sajtos bagettem, de talán az egyik legfinomabb. Ebből a mennyiségből én 12 db bagettet készítek. Formázását és a receptet is még annak idején a Limara péksége oldalon találtam, kicsit változtattam rajta. Nem használok burgonyapelyhet, mert nálunk nehézkes hozzájutni, másrészt nekem nagyon megfelel a főtt krumpli a kenyértésztába, sőt sokszor csak egyszerűen elhagyom belőle, és korpát, vagy búzacsírát teszek bele. Előfordult már, hogy teljes kiőrlésű lisztet használtam némi finomliszttel, de nem lett igazán finom, mert tapasztalataim szerint talán leginkább a sima liszt, vagy a kenyérliszt használatakor kapunk jó ropogós héjat. De lehet, hogy csak én gondolom ezt.




Hozzávalók:

75 dkg liszt
1 közepes főtt krumpli
2 teáskanál só
0,5 dl olaj
2 dl víz
3 dl tej
3 dkg élesztő
5 dkg trappista, vagy cheddar sajt durvára reszelve

A burgonyát megpucolva apróra vágom, és annyi vízben, amennyi ellepi puhára főzöm. A levétől leszűrve pépesítem, hagyom hűlni. Közben elkészítem a lisztet, alaposan átszitálom, ezáltal is levegő kerül bele, szebbre kel a tészta.
Tehát átszitálom a lisztet, az élesztőt a langyos tejben felfuttatom kicsi cukrot szórhatunk bele, hamarabb megindul, de készíthetjük kovásszal is, kb 25-30 dkg kell hozzá. Hozzáadok a kihűlt krumplifőzővízből kb 2 dl-t, valamint az olajat, sót. Szükség szerint vizet adhatunk még hozzá, hogy a szokásos kenyértészta keménységénél picit lágyabb formázhatóbb legyen. Alaposan megdagasztom.
Egy óra alatt duplájára kelesztem, majd kicipózom. 






12 egyenlő részre osztom, és kis gombócokat formázok belőlük. Hagyom 10-15 percig ismét kelni, majd, elnyújtom hosszúkásra, félbehajtom, feltekerem. 
Én ilyenkor még sodrom, hogy hosszúkásak legyenek, majd papírral bélelt tepsibe teszem ismét kelni. Egy óra alatt szépen megemelkednek. Ekkor vizes kézzel vagy ecsettel átkenem, sajtot teszek a tetejére, és 200 fokosra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütöm. Hagyom kihűlni. 

Jó étvágyat!



Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...