2015. február 8., vasárnap

Képviselőfánk






Egyszer már próbáltam, de sajnos nem lett jó, így hosszú évekre elfelejtettem a képviselőfánkot. Bár nagyon szeretem, mégis inkább készen vásároltam meg, félve a sikertelenségtől.
De most erőt vettem magamon, hiszen sok olyan titokra fény derült már első próbálkozásom óta, amit akkor nem tudtam, hiszen a recept bizonyos részei titokba burkolózva, a cukrászok féltve őrzött trükkje volt.

Elkészítése pedig nem is olyan bonyolult mint gondoltam.

Egy nagyobb fazékban felforralunk 2 dl vizet, és adunk hozzá 10 dkg zsiradékot. Ez lehet vaj, margarin, zsír, de akár növényi olaj is. Teszünk bele egy csipet sót, és egy teáskanál cukrot, de a cukor el is maradhat. Amikor a zsiradék elolvadt, hozzáadunk egyszerre 20 dkg lisztet, amivel addig kavarjuk, amíg a fazék falától elválik a tészta és egy darabba összeáll.
Ekkor levesszük a tűzről, és még alaposan összedolgozzuk, majd egyenként hozzáadva, 5 tojással jól kikavarjuk. 
Minden egyes tojással alaposan dolgozzuk el, ezt megtehetjük kézi vagy gépi erővel is.
Ekkor egy zsírozott sütőlapra egymástól kb 6 cm távolságra halmokat rakunk kanállal, vagy csillagos csővel habzsákból kinyomva, lehetőségünktől függően.
A csúcsokat vizes ujjal nyomjuk kicsit vissza, mert sülés közben az könnyen megéghet.






Tegyük félre egy órára pihenni.
Nagyon fontos a helyes sütés, mert befolyásolja a végeredményt.
180 fokosra előmelegített sütőbe tegyük, és 15-20 percig ne nyissuk ki a sütő ajtaját. Ekkorra a hő felhúzza, és a teteje szép pirosra sül. Ekkor a fánkokat egy fogpiszkálóval megszúrjuk pár helyen, hogy a gőz távozni tudjon, és a sütő hőjét 160 fokosra  mérsékeljük, és további 10 percig szárítjuk.





Ezután rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.

Amikor kihűl tölthetjük édes, vagy sós töltelékkel. 

Tetejére készíthetünk karamell mártást, de porcukorral is megszórhatjuk.

Én most vaníliás pudingot készítettem, amit folpack-kal befedve hagytam kihűlni, majd felvert tejszínnel lazítottam, ezzel töltöttem, tetejére tejszínhabot nyomtam, porcukorral megszórtam.



6 megjegyzés:

marisz57 írta...

Már hatvan fölött járok 1-2 évvel, és képviselőfánkot még nem mertem sütni...
A tieiden felbuzdulva lehet, hogy én is megpróbálom.

Zsóka írta...

Bátran kezdj hozzá

Vicuska írta...

Nagyon szép, mosolygós képviselőfánkok! Szoktam sütni, de nem hallottam erről az egy órás pihentetésről!? Mit ad?

Zsóka írta...

Nekem egy kedves idős ismerősöm tanácsolta. És láthatod így sikerült.

Vicuska írta...

Igen, tökéletes! :)

Vicuska írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...